Szerbia;Horvátország;Balkán;találkozó;

2016-06-20 11:10:00

Történelmi találkozó a Balkánon

Ma történelminek mondott találkozóra kerül sor Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő és Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök között. A horvát elnök reményét fejezte ki, hogy valóban történelmi találkozóra kerül sor kettejük között.

Vucic úgy foglalt állást, a horvát elnökkel való hétfői találkozó voltaképpen az első lépés Horvátország és Szerbia feszült viszonyának enyhítése felé. Megállapodást írnak alá a két állam kapcsolatainak fejlesztéséről. Vucic ezzel kapcsolatban kifejtette, „A megállapodás komoly, lényeget érintő, Szerbia és Horvátország vonatkozásában stratégiai kérdéseket taglal. Meg kell próbálnunk többet beszélgetnünk egymással, s nagyobb tiszteletet tanúsítani egymás iránt”, mondta Vučić a horvát közszolgálati televíziónak (HRT) adott interjújában. „Ha gyakrabban megpróbálnánk a másik cipőjében járni, a horvátok a szerbekében, a szerbek a horvátokéban, azt hiszem, jobban megértenénk egymást”, mondta egyebek között Vučić az interjúban, amelyet vasárnap este tűz műsorára a HRT.