Alkotmánybíróság;kvótareferendum;

2016-06-22 08:13:00

Alapvető jogok?

Nagyon mást nem lehetett várni az Alkotmánybíróságtól (Ab), mint hogy átengedi a kormánynak a kötelező betelepítési kvóták elleni népszavazását. Az Ab az Országgyűlés népszavazást elrendelő határozatát megtámadó három indítványról mondta ki, hogy azok nem megalapozottak, mert nem az általuk kifogásolt elemek nem alaptörvény-ellenesek. Persze tudni kell, hogy az Ab jogköre szűkült a népszavazások ügyében; már évekkel ezelőtt átírta az Ab-ról szóló törvényt a kétharmad úgy, hogy a bírák csak a népszavazást elrendelő határozat formai körülményeit vizsgálhatják, a népszavazási kérdés tartalmát illető aggályokat pedig nem. Ennek eldöntését a Fidesz a Kúriára bízta, amely néhány hete már átengedte a kérdést - meglehetősen szokatlan érveléssel.

Ám Fodor Gábor épp a Kúria döntését támadta meg alkotmányjogi panasz formájában, amikor úgy vélte, alapvető jogai csorbulnak a referendum kiírásával. Például azzal, hogy a kormány olyan kérdésben akar népszavazást, amelyben az Országgyűlésnek nincs is hatásköre. Ám az Ab Fodor beadványát is elutasította, mondván: nem sérülnek a liberális képviselő alapvető jogai. Úgy érveltek például, hogy (az Ab - a szerk.) "az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése vonatkozásában megállapítja, hogy az abban megfogalmazott jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos követelménye nem minősül Alaptörvényben biztosított jognak". Az új alkotmány idézett B) cikk (1) passzusa szó szerint: "Magyarország független, demokratikus jogállam." Vagyis abból, hogy Magyarország jogállam, az Ab szerint nem következik, hogy a jogállamiság és a jogbiztonság alapvető jog lenne - legalábbis Fodor számára.

Persze Tuzson Bencétől tudjuk, hogy "nagyon sajnálatos módon baloldali képviselők megtámadták a népszavazási kezdeményezést", sőt, s ez már a Fidesz-frakció álláspontja: "végre akarják hajtani Brüsszel kényszer-betelepítési terveit". Még belegondolni is szörnyű. Úgyhogy Áder Jánostól függően szeptemberben vagy októberben lehet majd népszavazni egy olyan kérdésről, ami sem a magyar Országgyűlést, sem az Európai Uniót nem kötelezi semmire. A referendum egy dologra jó, hogy a kormány újabb milliárdokat szórjon el a zemberek agymosására.