Ujhelyi: erősebb EU kell Orbánisztánnal szemben

A félelmekre és a nacionalista gőgre épített hazárdőr politika sokakat megtévesztett Nagy-Britanniában, amelynek súlyos következményei lesznek. Nem lehet több különutas, populista megoldás Európában! - hívta fel a figyelmet Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, miután a britek a népszavazáson úgy döntöttek, kilépnek az unióból.

A brit szigetország kellően erős ahhoz, hogy várható veszteségei ellenére a most következő viharos időszakban is képes legyen talpon maradni, az Európai Unió pedig meg fogja találni a módját annak, hogy szövetségi hálóját egyben tartva, szorosabbra fűzze az együttműködést. Birodalmi múlt és önállóan erős gazdaság hiányában Magyarország útja világos kell legyen: Orbánisztánnal szemben csakis egy erősebb Európai Unió jelentheti a biztos jövőt. Európai közösségünk a mai nappal válaszúthoz érkezett, a mag-országok hamarosan az Unió érdemi átalakítására tesznek majd javaslatot. Magyarországnak velük kell maradnia, mert a másik oldalon csak a putyinizmus várja. Történelmünk során sokszor döntöttünk rosszul, most elég lenne helyesen - írta közleményében az MSZP alelnöke.

Szerző

Orbán Viktor megszólalt a Brexit, a foci Eb és Spéder kapcsán

Publikálás dátuma
2016.06.24. 10:28
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor a brit népszavazás eredményével kapcsolatban szólalt meg péntek reggel a Kossuth Rádióban. Az interjúban elmondta, hogy bár Nagy-Britannia unióban maradása mellett tette le a vokság, nem érte váratlanul a szavazás eredménye, felelős politikusként felkészült erre az eshetőségre is. A kormányfő azt tartja a brit népszavazás legnagyobb tanulságának, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját. A foci Eb-vel kapcsolatban elismerését fejezte ki a magyar válogatottnak, majd megjegyezte, hogy a kormánynak nemzeti ügyként kell kezelnie a sportot, nem szabad engedni, hogy pártpolitikává váljon. A beszélgetésben szóba került még Spéder Zoltán és Rogán Antal ügye is - Portik Tamás vallomása kapcsán.

A kormányfő péntek reggel azt követően nyilatkozott így a rádió 180 perc című műsorában, hogy a brit EU-tagságról tartott csütörtöki népszavazáson győzött a kilépést pártoló tábor. Orbán Viktor az interjút azzal kezdte, hogy bár az unióban maradás mellett voksolt - még Brexit-ellenes hirdetést is feladott a Daily Mailben -, nem lepődött meg az eredményen, hiszen a piac a mában él, a politika a jövőben, ezért minden felelős vezetőnek, így neki is van elképzelésem arról, hogy mi fog történni.

Kilépnek a britek az EU-ból

A kormányfő szerint elemezni kell, hogy milyen ügyek voltak meghatározóak a brit EU-tagság vitájában. Úgy látja, a döntő erejű kérdés a bevándorlás volt. A britek keresték arra a kérdésre a választ, hogyan tudnak ellenállni a modern kori népvándorlásnak, hogyan tudják továbbra is saját kezükben tartani az életüket, "hogyan tudják megtartani a szigetüket" - fogalmazott, hozzátéve: úgy tűnik, a britek nem voltak elégedettek azzal a politikával és védelemmel, amit ebben a helyzetben az Európai Unió nyújt.

Tiszteletben kell tartani a britek döntését, mert minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy a saját sorsáról ő maga döntsön - hangoztatta. A miniszterelnök azt is mondta: Magyarország azért tagja az uniónak, mert "hiszünk egy erős Európában". De "Európa csak akkor erős, ha az olyan nagy jelentőségű kérdésekre, mint a bevándorlás, olyan válaszokat tud adni, amelyek nem meggyengítik önmagát, hanem megerősítik. Ezeket a válaszokat az EU nem adta meg, sőt ellenkező válaszokat adott" - fogalmazott.

Orbán Viktor közölte, hogy az EU miniszterelnökei folyamatosan egyeztetni fognak a kialakult helyzetről, a V4-es vezetők pedig - telefonon - külön körben is tárgyalnak majd. Megjegyezte, most egy hosszabb jogi folyamat következik, de erről egyelőre nem érdemes nyilatkozni. Az a megoldás tűnik kézenfekvőnek - fűzte hozzá -, hogy Nagy-Britannia a tagságról szóló szerződés helyett megállapodást köt az EU-val, és abban rendezi a felmerülő kérdéseket.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 Kvótareferendum

A rádióinterjúban téma volt a szeptemberben vagy októberben várható kvótareferendum is. Orbán Viktor elmondta, lesz kampány, izgalmas vitákra számít, "mégiscsak a nemzet jövőjének egyik vagy talán legfontosabb kérdéséről van szó". Az akadály elhárult a népszavazás elől, mert ugyan a balliberális oldal "meg akarta fúrni", de ez nem sikerült. "Nem hiszem, hogy egy balliberális politikai - hazai vagy nemzetközi - mozgalom elvehetné a magyar emberek jogát, hogy döntsenek a saját sorsukról" - fogalmazott, kijelentve: a magyar demokrácia erős lábakon áll, a nép el fogja dönteni, mit akar.

Spéder-ügy

A takarékszövetkezetek ügyében megkérdezték a miniszterelnököt, hogy miért ingott meg a bizalma Spéder Zoltánban, az FHB vezetőjében. Erre azt felelte: semmilyen személyes bizalmi kérdésről nincs szó. A takarékszövetkezetek ügyét mindig is kiemelten kezelte a kabinet, mivel a rendszer tulajdonosai egyszerű polgárok - közölte, felidézve: "a bajok mértéke olyan erejű volt", hogy a kormánynak újjá kellett szerveznie a takarékszövetkezeti rendszert, ami szép szakmai teljesítmény volt. "A szerencsétlenséget az okozza" - folytatta -, hogy ez a pozitív folyamat "összeépült" egy másik üggyel, a postánál, az FHB-nél történtekkel, és itt jön be az "említett banktulajdonos neve" is. "Mindenfajta kétségek és kételyek merültek fel", ezeknek a tisztázása zajlik jelen pillanatban szabályos, rendőrségi eljárás keretében - közölte.

Rogán Antal-Portik Tamás csörte

A kormányfő azzal kapcsolatban, hogy a Prisztás-gyilkosság elítéltje, Portik Tamás vallomásában azt állította, ismeri Rogán Antalt, sőt ő maga vitt neki pénzt egy sikeres ingatlanvásárlás elősegítése céljából, azt mondta: nem beszélt Rogán Antallal arról, hogy "egy bűnöző őt megvádolta valamivel. Miniszterelnökként nem vagyok hajlandó egy elítélt bűnöző véleményével, szavaival foglalkozni" - védte meg miniszterét Orbán. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint lezártnak tekinti az ügyet, azt felelte: "ki se nyitottam".

Foci Eb és a magyarok

"A foci az elegánsan harcolók sportja. Aki itt helytáll, az valaki, különösen, ha többször is helytáll. A magyar játékosok mögé is kell nézni, azokra az emberekre, akik ezeket a labdarúgókat kinevelték, a hátteret biztosították. Amikor kalapot emelünk az Eb-n szereplő játékosok előtt, tisztelettel kell adóznunk a hátteret biztosítók előtt is" - jegyezte meg Orbán, hozzátéve: a libalegelőről nem lehet azonnal a világ vezető stadionjaiba visszatérni, ha kiestünk a nemzetközi vérkeringésből. Sok, kitartó munka kell ehhez. Tudnunk kell, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és még mennyi munka van még előttünk. A mértéktartás erényét kell szem előtt tartanunk, de a futballban bármi megtörténhet. Ebben érdemes hinnünk - szónokolt a rádióban a kormányfő.

Orbán a foci Eb-vel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy a kormánynak nemzeti ügyként kell kezelnie a sportot, nem szabad engedni, hogy pártpolitikává váljon, majd közölte, hogy ott lesz vasárnap Toulouse-ban, ahol Magyarország Belgiummal játssza nyolcaddöntős mérkőzését.

Szerző
Frissítve: 2016.06.24. 11:55

Előválasztás helyett...

A jelenlegi választási ciklus félidején túl vagyunk, jó lenne ha a pártok megkezdenék az előválogatást, a következő ciklus képviselő jelöltjeiről. A választási rendszerünk úgy rossz, ahogy van, ezért időben illene elkezdeni a felkészülést egy új parlament tagjainak kiválasztására.Jelenleg a különböző pártok taglétszáma alig haladja meg a lakosság egy százalékát, ha ezekből a „pártkatonákból" akarjuk feltölteni az országot irányító szerveket, akkor eleve , kizárjuk azt, hogy olyan rátermett, a közösségért dolgozó emberek kerüljenek testületet, nagy a kontraszelekció veszélye. A bal oldali pártok között az MSZP a szociáldemokrácia jogutódjának mondja magát, a bérből és fizetésből élőket kellene képviselnie, a DK pedig balliberálisnak tartja magát. E kettő nem fér össze. A jobb oldaliak a polgárság, a középosztály érdekképviseletét hangoztatják, miközben ma senki nem tudja, ki a a polgár és ki tartozik a középosztályhoz. Tehát a jelöltállításnál a kiválasztást elsősorban nem a kisszámú pártagságban kellene  keresni, hanem elsősorban azoknál, akik már tettek valamit az ország, a településük érdekében. Ellenszolgáltatás nélkül dolgoztak mondjuk a különböző társadalmi szervekben. Egyszóval: érdemes volna már most gondolkodni, hogyan tovább 2018-tól.  

Szerző