Este hat óra táján a Hősök terére érkezve rögtön feltűnik, hogy Műcsarnok előtt nincsenek kígyózó sorok. Mindez aggodalomra adhatna okot, de a múzeumba lépve már nagy a tömeg. Idén, ahogy tavaly is, már a BKV jegypénztáraiban is lehetett jegyet vásárolni, így még könnyebb a bejutás.
A gyerekek a földön ülve festenek, míg a nagyobbak és a felnőttek a fotóművészeti kiállítás képeit vizsgálják. A mínusz egyes szinten A boldog békeidők 3D-ben címmel nyílik egy tárlat, mely a Városliget közelsége miatt a századfordulós budapesti építkezéseket juttatná az eszünkbe. Helyette a budapesti mellett az európai és más nagyvárosok terei elevenednek meg, méghozzá három dimenzióban.
Hétkor a Hősök terén várakozunk, a programfüzet szerint flashmob lesz, valószínűleg hatalmas tömeg fog táncot járni vagy valami nagyszabású performansznak leszünk a tanúi. Helyette be kell érnünk egy kisebb attrakcióval: egy férfi és egy női táncos hiphop és népzene keverékére ropja, körülöttünk pár ember figyeli a produkciót.
A Hősök terén azonban feltűnik egy másik csoport is, a Kvazár Akciószínház, kiderül, hogy ők is előadnak, de kicsit más témában. A csapatot a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) kérte fel, hogy performanszukkal a kulturális szférában dolgozók béremeléséért küzdjenek. – Egy szimbolikus focimeccset adunk elő a kulturális dolgozók és az államtitkárok között – mondja Formanek Csaba, a performansz rendezője.
Míg a következő állomáshoz, a Ludwig Múzeumhoz utazunk, felmerül bennem a gondolat, hogy a Múzeumok Éjszakájának két nagy ellenlábasa van. Az egyik a nyári hőség, mely miatt a combinón, a hatalmas tömegben utazni nem éppen kellemes, a másik pedig az idő, hisz egy éjszakába nehéz belesűríteni ennyi programot.
– Be kell érniük velem – mondja a Ludwigban Készman József, a Rock/Tér/Idő kiállítás kurátora, mivel Földes László „Hobo” sajnos nem tudott eljönni, hogy tárlatot vezessen. Persze, így is megtudunk érdekességeket a zenetörténetből, például, hogy az alternatív zene igazán a nyolcvanas évektől kezdte el hódító hadjáratát, valamint, hogy egyes stílusok kikopnak az ember emlékezetéből. – Emlékszik még valaki a pol beat stílusra? – kérdezi a kurátor, és már érkezik is a válasz: Dinnyés Jóska.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban karneváli a hangulat, a klezmer és balkáni dallamok keverednek a Cabaret Medrano együttes zenéjében, miközben a közönség a kerthelyiségben jóízűen falatozik. Nemrég nyílt az Írói fogások – terítéken az irodalom című tárlat, mely a gasztronómia és az irodalom közti kapcsolódási pontokat tárja fel. Ennek kapcsán Cserna-Szabó András és Darida Benedek írók palóclevest, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) lecsót, míg a Tápszínház csapata marhapörköltet és ratatouille-t, vagyis francia lecsót dobott össze.
Az első emeleten, a könyvtárban írók és más művészek vallanak barátságukról. Az ajtó előtt tömött sor áll, lassan nyílnak az ajtók, betopognak az érdeklődök. A teremben mindenki helyet foglal, van, aki a sárga lámpaernyős asztaloknál, más kartonból készült széken, megint más a földön, vagy éppen az ajtóban hallgatózik. Az első körben Háy János író és Mucsi Zoltán színész mesélnek, és kiderül, hogy egy könyvnek, pontosabban Háy A gyerek című regényének köszönhetik a barátságukat.
– A szöveg gyomorszájon és állcsúcson vágott – mondja a regényről Mucsi, akinek annyira megtetszett az írás, hogy felkereste Háyt, és megmondta neki, hogy érdemes lenne belőle egy drámát írni. A mű végül megszületett, melyet 2010-ben az azóta megszűnt Bárka Színházban nagy sikerrel játszani kezdtek. Már öt éve ismerik egymást, de Háy szerint a barátság napjai meg vannak számlálva. – Percei, percei – mondja erre Mucsi, mire mindketten felnevetnek, velük együtt a közönség is.
A múzeum másik végében a gasztronómiáról szóló kiállításon Cserna-Szabó András mesél a sütés-főzés és az étkezés irodalomtörténeti vonatkozásairól. A regényekben és a novellákban ugyanis fontos, hogy a szereplők mit esznek és hogyan esznek, elvégre ez ugyanolyan lényeges információ, mint hogy milyen kalap van a fejükön. – Egy szereplőt jellemez, hogy melyik kávézóba vagy kocsmába jár – mondja Cserna, és bár már elmúlt tizenegy óra, a közönség cseppet se fáradva, nagy érdeklődéssel hallgatja. Szóba kerül Krúdy Gyula, akit az író szerint sokan tévesen gasztro-szerzőnek hisznek, mivel Huszárik Szindbád című filmje túlzottan koncentrál az író kulináris oldalára. Kiderül továbbá, hogy Jókai Mór nem volt nagyétvágyú, de felesége, Laborfalvi Róza sokszor kitett magáért, és bőséges fogásokat tett az asztalra.
A Magyar Nemzeti Múzeumba belépve hatalmas dübörgés „rázza meg” a fülünket és a falakat. Benn, a Díszteremben ritka látvány tárul elénk: a korinthoszi oszlopok között a Mystery Gang együttes játszik éppen az ötvenes évek Amerikájának rockabily stílusában. A közönség ütemesen rugózik a dallamra, miközben azon gondolkodom, hogy vajon a falakon függő festményeken álló Kossuth Lajosnak, József nádornak és Sisi hercegnőnek tetszene-e ez a zene.