Sumákolás a skálás gyilkos ügyében?

Elnapolta a bíró a tárgyalást a Skála-gyilkosság egyik elkövetőjének feltételes szabadságra bocsátása ügyében - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t. Juhászné Prágai Erika közölte, a tárgyalás elnapolására azért volt szükség, mert az igazságügyi szakértő - a bíróság kötelező előírása ellenére - az elítélt személyiségéről szóló szakvélemény elkészítésébe nem vont be pszichológust. Így az igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményt ki kell egészíteni a szeptember 7-ei következő tárgyalásra.

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint több ember, így egy 23 éves egyetemista – a pénzkísérőként mellékes jövedelemért dolgozó Sádt Győző - és két vadász életének kioltása miatt.

(Akkoriban – 1992-ben a pénzt taxival szállították el a Skála áruházból.) A vadászoknak azért kellett meghalniuk, mert észrevették, hogy Bene, és bűntársa, Donászi Aladár korábbi katonatiszt lőgyakorlatokat végez egy erdőben. (Donászi időközben a fegyházban öngyilkos lett.)

Idén márciusban a büntetés-végrehajtási bíró első fokon döntött a férfi feltételes szabadságra bocsátásáról, amelynek az időtartalmát tíz évben határozta meg, és erre az időre elrendelte pártfogói felügyeletét. A bíróság külön magatartási szabályokat írt elő neki, amelyek megszegése esetén - ügyészi indítványra - a feltételes szabadság megszüntethető.

Az ügyészség fellebbezése nyomán a Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa - megalapozatlanság miatt - hatályon kívül helyezte a döntést. A tanács előírta az elsőfokú bíróságnak, hogy a megismételt eljárásban szerezzen be szakértői véleményt az elítélt személyiségszerkezetéről.

Úgy tudjuk, hogy Bene rovására írta a bíróság azt is, hogy büntetésének letöltése során alig tíz hónapot dolgozott a fegyházban, így nem állhat készen a társadalomba való visszailleszkedésre.

Szerző
Frissítve: 2016.06.29. 23:17

Otthonba adták volna a megerőszakolt kislányt

Egy VI. kerületi gyermekotthonba vitte be egy nő múlt héten azt a kétéves kislányt, akiről nem sokkal később kiderült, hogy megerőszakolták - értesült a velvet.hu.

A portál úgy tudja, azt mondta: nem tudja ellátni a gyereket, ezért lemondana róla. A kislány sérüléseit akkor vették észre a gyermekotthon dolgozói, amikor alaposabban megvizsgálták, ők szóltak a mentőknek és a rendőröknek is. Információnk szerint a gyereket egy zuglói gyerekkórházba vitték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen, szexuális erőszak miatt nyomoz az ügyben, egyelőre senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.

A gyermekotthon igazgatónője sem megerősíteni sem cáfolni nem akarta az értesülést. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a portál megkeresésére közölte: a rendőrségi nyomozásra és a gyermek személyiségi jogaira való tekintettel nem áll módunkban információkat adni az ügyben.

Szerző

Drogdílereket fogtak el Pest megyében

Drogdílereket fogtak el a rendőrök Pest megyében - közölte szerdán a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Közleményük szerint a rendőrök kedden fogták el és állították elő a 43 éves B. Sándort és a 22 éves B. Alexet, akik az elmúlt hónapokban Nagykőrösön több embernek adtak el kábítószert. A két nagykőrösi férfit őrizetbe vették, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - írta a rendőrség, hozzátéve: a nyomozóhatóság vizsgálja, hogy a 22 éves férfi további bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható-e.

Szerző