"Mert mindannyian magunk vagyunk"

Ma délután ismét Budapest Pride Felvonulás. A 21. alkalommal megrendezett, bő egyhetes fesztivál fő eseménye most sem lesz kordonmentes, ahogyan a társadalom sem vált meg előítéletes, kirekesztő magatartásától leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű tagjaival szemben. A Pride üzenete éppen ezért az idén is az elfogadás, az egyenlőtlenségek és bántalmazások felszámolása, hiszen a közösség tagjai - ahogyan a fesztivál idei mottója is - azt vallják: a társadalom velük, "Velünk teljes!"

"El lehet őket ítélni, nem ideológiai okokból, hanem - mondjuk - a politikai magatartásukért, a mások számára egy kissé sértő bizonyos megnyilvánulásaikért. De ezeknek a dolgoknak nincs közük a problémához: ha az a probléma, hogy egy személynek ilyen az állapota, akiben jóakarat van, és aki keresi Istent, akkor kik vagyunk mi, hogy megítéljük őt? Megfelelően kell őt kísérnünk, úgy ahogyan a katekizmus mondja. (...) Azt hiszem, hogy az egyháznak nemcsak ettől a személytől kell bocsánatot kérnie, aki meleg, és akit megsértett - ahogyan azt a 'marxista' bíboros mondta [teljes nevén: Reinhard Marx - a ford.], hanem bocsánatot kell kérnie a szegényektől, a nőktől és a munkában kizsákmányolt gyerekektől is; bocsánatot kell kérnie, amiért megáldotta azt a sok fegyvert… Az egyháznak bocsánatot kell kérnie, amiért sok esetben, oly sok esetben nem viselkedett megfelelően - és amikor 'egyházat' említek, akkor a keresztényekre gondolok; az egyház ugyanis szent, a bűnösök pedig mi vagyunk! A keresztényeknek bocsánatot kell kérniük, amiért nem kísérték az embereket döntéseikben" (...).

Ferenc pápa nemcsak az orlandói mészárlás történetesen meleg áldozataiért imádkozott, de a nemzetközi Pride-héten is tudott olyat mondani, ami a világ számos, magát sokszor épp kereszténydemokratának valló politikai hatalmát sokkolhatta. A katolikus egyházfő bocsánatot kért a melegektől, s mindazoktól, akiket sérelem ért. Azért, aminek, amilyennek születtek. Itthon a pápa szavainak mintha alig lett volna hatása, holott Magyarországon is megkezdődött a 21. Budapest Pride LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) fesztivál múlt péntek este. A programsorozat hivatalos megnyitóján a fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke azt mondta, szeretnék, ha ez a fesztivál olyan örömünnep lenne, mint egy focigyőzelem. Nagy Szilvia hozzátette, szeretnék, ha a politikai közbeszéd nem lenne sértő, megalázó, lekezelő, és azt is szeretnék, ha a kormányszóvivő megemlékezne a Pride hetéről, továbbá ha a felvonulásukon a rendőrség a maroknyi rendzavarót kerítené körbe, nem pedig az ünneplő tömeget. Egyelőre aligha válik valóra a szervezők álma.

Egyre több nagykövetség áll az ügy mellé

Az idén már 31 nagykövetség támogatja a Budapest Pride felvonulást. Az Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Dánia, az Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izrael, Kanada, Litvánia, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia és Új Zéland nagykövetségei álltak a magyar Pride mellé. Közös nyilatkozatot is kiadtak, amelyben jelezték: támogatják az LMBTQ közösségek azon jogát, hogy békésen és törvényes módon fejezhessék ki magukat. Emellett elutasítják és elítélik az erőszak és a diszkrimináció minden formáját, amelyet az emberek szexuális orientációja és nemi azonossága miatt követnek el bárhol a világon.

Gyűlölet és megkülönböztetés

"A társadalom teljessége csak akkor valósulhat meg, ha a többségitől eltérő identitások nyílt vállalása nem jár megbélyegzéssel, ha senkinek nem kell titkolnia a személyiségének lényeges vonásait" - fogalmazott a Pride Fesztivált köszöntő levelében Székely László. Az ombudsman az idei Pride mottójára utalva egyebek mellett azt írta, az LMBTQ-emberek, ahogyan más kisebbségi csoportok is, a társadalom integráns és értékes szereplői. Mindössze ez, önmaguk társadalomban való felvállalása és sérelmek nélküli felvállalhatósága a célja az idei Pride Fesztiválnak is, miközben egy kutatás szerint például munkahelyi zaklatást munkatársaktól és felettesektől egyaránt tapasztaltak az érintettek, akiket valamiféle zaklatás 81 százalékban ért. A "Történetek az adatok mögött: diszkrimináció a foglalkoztatás területén" címmel folytatott kutatási programot a Háttér Társaság végezte, amelynek honlapja számos hírt közöl arról is, miként lehetetlenítik el a normális életvitelt az LMBTQ-közösség tagjai számára ma az államigazgatásban, a jogalkotásban, vagy akár csak a közbeszédben Magyarországon. És nem csupán hazánkban van ez így.

Sőt, a melegek iránti rokonszenv növekedett ugyan az akár csak a tíz-tizenkét évvel ezelőtti állapothoz képest az Egyesült Államokban, ám nemhogy a melegjogokkal kapcsolatos viták nem ültek el, de az LMBTQ-emberek elleni gyűlölet-bűncselekmények sem tűntek el. Nem csupán az orlandói tragédia, s annak máig tisztázatlan, rémületes körülménye, hanem az is elgondolkodtató lehet, hogy abban a liberális demokráciában, ahol egy év sem telt azóta, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán érvénybe lépett a házassági egyenlőség, egy ilyen kegyetlen merénylet hívja fel a figyelmet arra: a diszkriminatív szabályozás következtében gyakorlatilag lehetetlen, hogy a melegek vért adjanak. Pedig Amerika - pláne Florida - talán a legelfogadóbb vidék, miközben világ számos országában érik a közösség tagjait súlyos emberi jogi sérelmek - kínzás, halálbüntetés, gyűlölet-bűncselekmény, szexuális erőszak, kötelező sterilizáció, diszkrimináció az iskolákban, munkahelyeken vagy az egészségügyben. Az Emberi Jogi Tanács 2011-ben fogadta el az első olyan határozatát, amelyben komoly aggodalmát fejezte ki az LMBTQ-embereket érő erőszakkal kapcsolatban és felkérte az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosának Hivatalát (OHCHR), hogy tematikus jelentésben számoljon be a szexuális irányultság és nemi identitás alapú erőszak formáiról. A mérföldkőnek számító jelentést azonban azóta nem követték további konkrét lépések.

A kirekesztettek is kirekesztenek?

A fesztivál nyitóbeszédét az idén Kiss Tibor Noé író tartotta, aki egyebek mellett arról szólt, minden kirekesztettnek a saját sérelme, az őket érő diszkrimináció fáj, pedig ha közel mennének a másikhoz, megérthetnék egymást. De "miért éppen a melegjogokra lennének érzékenyek, amikor nekik is naponta meg kell küzdeniük a diszkrimináció különböző formáival" - tette a fel a kérdést, hosszasan fejtve ki: sokan, ma nem épp szexuális identitásuk, hovatartozásuk miatt érezhetik azt, mint egy jogfosztottsága miatt tiltakozó transznemű vagy meleg, hogy ki vannak rekesztve a társadalomból, a problémáik pedig senkit sem érdekelnek. Kiss szerint "mindenkinek megvannak a maga sérelmei, de mindenki csak a saját sérelmeit ismeri, mindenkinek csak a sajátja fáj. Nem vesszük a fáradságot, hogy elég közel menjünk a másikhoz, holott ez lenne az egyetlen esélyünk a megértésre. Számomra nyilvánvalónak tűnik az összefüggés: a leszbikusokat, homoszexuálisokat és transzokat azok fogadják el leginkább, akik személyesen is ismernek ilyen embereket. Egy szubkultúra számára éppen ezért nem lehet cél, hogy védett területeket hasítson ki magának a világból, ahol a tagjai meghúzódhatnak. Az ilyen gettókkal csak időlegesen segítünk magunkon."

Az író ugyanakkor a különböző, egyébként egyenként is sérelmes csoportok, polgárok bezárkózását fogalmazta meg, "szinte csak egyvalami maradt, amiben mi, magyarok, közösséget alkotunk egymással, ez pedig a polgárháborús pszichózis, a paranoia. Rettegünk a melegektől és a jobbosoktól, rettegünk a szíriaiaktól és a futballszurkolóktól." Felhívta a figyelmet arra is, az LMBTQ közösség tagjai ugyanolyan kirekesztő megnyilvánulásokra képesek, mint amilyeneket elviselni kénytelenek. "Van olyan, amikor a kirekesztettek is kirekesztenek másokat" fogalmazott, majd pedig fájó példákat is sorolt az esetekre, amelyek miatt mára lemondott "arról az illúzióról, hogy valaha tartozni fogok egy csoporthoz, és azóta sem akarok képviselni senkit, egyedül csak saját magamat. Mert mindannyian magunk vagyunk." Az író éppen ezért nemcsak az LMBTQ-emberekkel, hanem a társadalom különböző tagjaival való szolidaritásra hívott: "noha az LMBTQ-közösség folyamatos fenyegetésnek és diszkriminációnak van kitéve, mégis fontos, hogy megőrizzük az önreflexivitásunkat. Egyesek megkérdezhetik, hogy miért beszéltem ilyen hosszan arról, hogy próbáljuk meg azokat is megérteni, akik elutasítanak bennünket. Egyszerűen úgy érzem, ezt kell tennünk. Valahogy meg kellene tanulnunk úgy kiállni önmagunkért, hogy közben megpróbáljuk megérteni azokat is, akik velünk szemben állnak. Lehet, hogy mifelénk ezt senki sem teszi meg más csoportokkal szemben, de miért ne kezdhetné el akkor ezt a gesztust ez a közösség gyakorolni?"

Hogy azt vegyenek feleségül, akit akarnak

Múlt vasárnap rendezték meg New Yorkban a Büszkeség felvonulást, más néven a Pride-ot, ahol az LMBTQ társadalom tagjainak elfogadására hívják fel a figyelmet. Három kisfiú pedig igazán különlegessé tette az eseményt. A New York Times fotósa kapta le a három kisfiút, Finn Maddent, Dean Hainest és Sean Bernsteint. A gyerekek frissítő limonádét árultak 1 dollárért, az orlandói mészárlás áldozatainak megsegítésére. Egyikük anyukája elmondta, hogy amikor elmesélte fiának, miért is van ez a felvonulás a kisfiú rávágta: "Hát persze, az emberek számára lehetővé kell tenni, hogy azt vegyenek el feleségül, akit akarnak."

Velük teljes a társadalom

Ha másért nem, mindezekért az idén is utcára vonul az LMBTQ-közösség és a velük szolidaritást vállalók a korábbi atrocitások ellenére is. sőt, a sok esetben mai atrocitások ellenére is tapasztalható, hiszen Törökországban például a múlt héten ismét vízágyúkkal kergették szét a felvonulókat, de évek óta kísérik szélsőségesek a menetet hazánkban is - atrocitások ellenére is. A Pride Fesztivál záróeseményére ma délután kerül sor a fővárosban. A szervezők szerint a felvonulás célja, hogy zenével, zászlókkal, transzparensekkel szólaljanak fel azért, hogy az LMBTQ közösség tagjaiként, meleg emberként is önmaguk lehessenek és önazonosan, félelem nélkül élhessenek. Manapság ugyanis az LMBTQ-emberek mindennapi életében továbbra is jelen van a társadalom különböző színtereiről való kirekesztettség, legyen szó a családról, az iskoláról, a munkahelyről, az egészségügyről vagy a hatósági eljárásokról. Továbbra is problémának tartják, hogy a róluk szóló döntésekből kihagyják, másodrendű állampolgárként kezelik őket és életük minden mozzanatát becsmérli és irányítani próbálja a kormány. Pedig a társadalom velük, "Velünk teljes!" hirdeti a fesztivál idei mottója is, a cél pedig ezúttal is az: az egyenlőtlen viszonyokat fel kell számolni, hogy egy igazságosabb, befogadóbb társadalmat építhessünk.

Az idei egyébként a valaha volt, legbiztonságosabb felvonulásnak ígérkezik. A szervezők azt kérik: aki a menettel akar tartani, az érkezzen meg délután 3 és fél 4 között a gyülekezési helyszínre, az Andrássy út és a Dózsa György út találkozásához, mert később nem biztos, hogy tud csatlakozni. Ugyanis akárcsak évek óta, a rendőrség most sem élő erővel biztosítja a felvonulást, hanem kordonokkal. Három év alatt 50-ről 2550-re nőtt ugyanakkor a menetkísérő önkéntesek száma, akik a belső biztonságra figyeltek. Az idén 25 kamerás jogi megfigyelő is kíséri majd a tömeget, az esetleges atrocitásokat kell, rögzítsék. A menet az Andrássy úton végig vonul és a Kossuth térre érkezik majd, ahol beszédet mond Karlik Cintia, a Budapest Pride sajtószóvivője, Császár Csaba, szegedi aktivista és Yuri Guaiana, az ILGA EUROPE Elnökségi tagja, olasz aktivista. Koncertet ad Call Me Unique és a Play It Proud dalpályázat nyertese, a Mongooz And The Magnet. Utóbbinak Freedom című dala a fesztivál hivatalos zenéje is.

Hosszú az út a 21-ig

Az LMBTQ-közösség jogaiért valamilyen módon küzdő, leginkább a fiatalokat bevonni és informálni kívánó fesztiválok sora 1993-ban indult, még I. Magyar Meleg és Leszbikus Filmfesztivál néven. Az évek során több változatban hivatkoztak rá, a Pride Fesztivál pedig a felvonulás nyomán kapta nevét, noha az LMBTQ fesztiválnak csupán az egyik, bár bizonyára a legismertebb programja a felvonulás. Az elsőre Budapesten 1997-ben került sor, még a fesztiváltól függetlenül. A két esemény 1998-ban kapcsolódott össze: ettől az évtől fogva a felvonulást mindig a fesztivál szombatján rendezik. (A felvonulást gyakran Gay Pride-ként említik, bár az angol kifejezés jelentése voltaképpen csak 'melegbüszkeség', nem a rendezvény maga.)