robbanás;biztosítás;tűzszünet;Hortobágy;

2016-07-04 13:27:00

Hortobágyi tragédia - Nincs biztosításuk a tűzszerészeknek

A szaktárca Hende Csaba minisztersége idején, négy évvel ezelőtt szüntette meg a katonák biztosításait arra hivatkozva, hogy az addigi rendszerben aránytalanul magas biztosítási díjat kellett fizetnie a honvédségnek a katonák után, miközben csak kevés káresemény következett be - idézi a Magyar idők a Honvédszakszervezet alelnökének szavait. 

Szendrei Zoltán őrnagy a lapnak elmondta,  jelenleg az a fő szabály a Magyar Honvédség katonáit érintő balesetek, halálesetek kapcsán, hogy ha baj van, akkor mindenért a honvédelmi tárca vállal felelősséget, és állja a kártérítési, kárenyhítési juttatások biztosítását. A Magyar Idők tudomása szerint a minisztérium előző vezetése idején egy ideig a katonák hősi halála esetén a biztosító ötmillió forintot fizetett kárenyhítésként a gyászoló családoknak, és ezt a minisztérium kiegészítette újabb ötmillióval. Simicskó István honvédelmi miniszter azonban saját hatáskörében a korábbi biztosítási alapú kárenyhítéseknél is magasabb összegű, több mint tízmilliós nagyságrendű kegyeleti juttatásról tesz majd javaslatot.

lásd még: Tragédia a Hortobágyon - EU-s pénzcsalás miatt haltak meg a tűzszerészek?

HM: biztosítás hiányában sem éri hátrány az érintett katonákat és hozzátartozóikat

A Magyar Honvédség teljes kártérítéssel tartozik az állománytagok felé, így biztosítás hiányában sem éri semmiféle hátrány a pénteken a Hortobágyon balesetet szenvedett katonát, illetve hozzátartozóját, élettársát - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium (HM). Korábban a honvédség rendelkezett biztosítási szerződéssel, de a biztosító által a káreseményre fizetendő összeg limitálva volt. Az eddigi káresetek nagy részében pedig - mint írták - a honvédség által fizetett összeg jóval meghaladta a biztosító által térített összeget. Ezen felül az évente a biztosítónak fizetett biztosítási díj nagyságrendekkel meghaladta a biztosító által ezen káresetekre teljesített kárszolgáltatások éves összegét. Így 2012. január 1-jétől a tárca nem rendelkezik az állománytagokra kiterjedő balesetbiztosítással - tették hozzá.

Megjegyezték, hogy az érvényben lévő jogszabályok alapján a Magyar Honvédség teljes kártérítési felelősséggel tartozik a szolgálat teljesítésével összefüggésben elszenvedett balesetekkel és betegségekkel kapcsolatban felmerült károkért. A honvédség köteles megtéríteni az állomány tagjának jövedelemveszteségét, a balesettel összefüggésben felmerült költségeit, vagyoni kárát és sérelemdíját is. Ezt a kártérítést egy összegben, illetve járadék formájában fizetik ki.

A Hortobágyon elhunyt négy katona esetében a Magyar Honvédség a korábbi biztosítási alapú kárenyhítéseknél is magasabb összegű kegyeleti juttatás mellett gondoskodik az elhunyt katonák hozzátartozóiról - szögezte le közleményében a HM.