hulladék;FBI;Hillary Clinton;e-mail-botrány;

2016-07-05 19:45:00

Nem emelnek vádat Hillary Clinton ellen?

Ne emeljenek vádat Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje ellen - ezt javasolta James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója keddi washingtoni sajtótájékoztatóján az amerikai politikai élet egyik központi kérdésévé vált e-mail-botrány ügyében folytatott nyomozás eredményeit ismertetve.

James Comey közölte: a Hillary Clinton e-mail-botrányának ügyében tartott bűnügyi nyomozás eredményeként az FBI nem javasolja az igazságügyi minisztériumnak a vádemelést.

Comey fontosnak tartotta leszögezni: nem egyeztetett sem az igazságügyi tárca vezetőivel, sem más minisztériummal, sem a kormány bármely tagjával. A mintegy egy esztendeig tartó vizsgálatot lezárva az igazgató kijelentette: az FBI szerint kifogásolandó, hogy Clinton külügyminiszterként több alkalommal nem a biztonságos külügyi számítógépes rendszert használta, de nem követett el olyan mértékű hanyagságot - és nem került nyilvánosságra titkosított információ -, ami indokolná a vádemelést.

Értesülések szerint Loretta Linch igazságügyi miniszter korábban azt közölte, hogy elfogadja az FBI javaslatát.