X_Foci Eb 2016;Belgium;válogatott;szövetségi kapitány;labdarúgó Európa-bajnokság;

Leváltanák Wilmotsot

A labdarúgó Európa-bajnokság több csapat számára kiválóan sikerült. Ilyen volt a csoportelsőként továbbjutó magyar válogatott, a negyeddöntőig menetelő Izland, vagy az elődöntőben még mindig versenyben lévő Wales.

Az említett három csapat totális ellenpólusa volt Belgium. Bár a „vörös ördögök” másodikként továbbjutottak csoportjukból, és a nyolcaddöntőt is könnyedén vették a mieink ellen, szereplésük mégis csalódást keltett a hazai közvélemény szemében, ugyanis általános vélekedés szerint Belgium a végső győzelemre is könnyedén esélyes lehetett volna, ehelyett a negyeddöntőben sima vereséget szenvedett Walestől.

Sajtóértesülések szerint a belga szövetség megszabadulna a fő kerékkötőnek tartott Marc Wilmots szövetségi kapitánytól, azonban ezt bonyolítja Wilmots szerződése, amely a 2018-as világbajnokság végéig szól. A kontraktus miatt Wilmots fájdalomdíja körülbelül egymillió euró lenne.

Egyes elégedetlen médiumok, mint például a Humo magazin, az elkeseredett szurkolókkal karöltve gyűjtést szervezett, amelyben arra kérik a drukkereket, adják össze Wilmots végkielégítését. A FreeWilmots kezdeményezés célja tehát elsődlegesen a szövetségi kapitány elmozdítása, azonban ha végül nem gyűlik össze a kívánt összeg, arra is fel vannak készülve, és az adományokat a hajléktalanok kupájának szervezésére fordítanák.

A szövetséggel és a médiával némileg teljesen ellentétes a játékosok viszonya Wilmots felé. A keretből nyilvánosan egyedül a kapus Thibaut Courtois kelt ki a kapitány ellen, a többiek bizalmát még mindig élvezi a korábbi középpályás.