EU;Szerbia;

2016-07-06 11:58:00

Szerbia: egy lépéssel előre

Csütörtökön dönt az Európai Unió intézménye, az Állandó Képviselők Bizottsága (COREPER) arról, teljesítette-e Szerbia annak a feltételeit, hogy az országgal két új tárgyalási fejezetet nyissanak meg. Ez újabb fontos lépés az ország európai uniós integrációjában, illetve Belgrád reformtörekvései elismerésének tartják.

Mivel a kijelölt határidőig, vagyis kedden 17 óráig a 28 EU-tagállam egyike sem fogalmazott meg észrevételt az együttes európai tárgyalási pozíció tervezetének szövegével kapcsolatban a szerbiai csatlakozási tárgyalások 23. fejezetére vonatkozóan, ez azt jelentette, hogy az Európai Unió konszenzust ért el az újabb fejezetek megnyitása kapcsán. Horvátország sokáig akadályozta az új fejezetek megnyitását. Az EU soros elnöke, Szlovákia szerint az uniós tagállamok által elért konszenzus július 7-én, csütörtökön kerül a tagországok uniós nagyköveteinek napirendjére. A szerbiai csatalkozási tárgyalási fejezetek megnyitásáról szóló döntést várhatóan vita nélkül hozzák majd meg.

A hírek szerint a 23. és 24. tárgyalási fejezeteket az EU és Szerbia július 19-i kormányközi konferenciáján kellene megnyitni. Ivica Dacic szerb külügyminiszter szerint kizárólag „a szilárd és határozott szerb álláspontnak köszönhető” a csatlakozási fejezetek megnyitása is. „Szerbia az EU tudtára adta, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló politizálás híve, s nem tűr meg semmiféle zsarolást vagy megalázást, közölte Dacic.