bíróság;erőszak;vádlott;

2016-07-11 13:10:00

Begőzölt a vádlott - Tört-zúzott a bíróságon

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják azt a férfit, aki a csepeli bíróságon az ellene kiskorú sérelmére elkövetett testi sértés miatt indult büntetőeljárásban az ítélethirdetés közben randalírozott és az alügyésznőre támadt - közölte a fővárosi főügyész.

A múlt pénteken történt esetről Ibolya Tibor közleményében azt írta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség indítványozta a nyomozási bírónál a férfi előzetes letartóztatásba helyezését. A vádlott egy 8 éves kisfiú sérelmére elkövetett testi sértés miatt állt vádlottként a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság elé.

Ibolya Tibor felidézte: a dühöngő vádlott a pénteki tárgyalás rendjét már korábban többször megzavarta, amiért ki is kellett vezettetnie a bírónak a tárgyalóteremből. Ezután az ítélethirdetés alatt a férfi felkapta az előtte lévő fából készült vádlotti pulpitust és azzal a tárgyaláson részt vevő alügyész mögött található tárgyalótermi ablak felé rohant. Két erős ütéssel megpróbálta kitörni az ablakot, azért, hogy a pulpitust kidobja az ablakon. Emiatt a neki útban lévő alügyésznőt hátrálásra kényszerítette és beszorította az ügyészi és a jegyzőkönyvvezetői asztal közé. A vádlott cselekménye következtében az ügyész nem tudott jogorvoslati nyilatkozatot tenni a tárgyaláson.

A hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanújával kihallgatott férfival szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A végzés ellen az ügyész fellebbezett. A bírói döntéssel ellentétben az ügyészség úgy látja, hogy mivel a kiskorú sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmény miatt eljárás alá vont férfi az ellene folyó tárgyaláson újabb erőszakos cselekményt követett el, a bűnismétlés veszélye miatt nem elegendő esetében a Budapest és Pest megye közigazgatási területére elrendelt lakhelyelhagyási tilalom.

Ibolya Tibor rámutatott: az eset újabb példája annak, amikor az igazságszolgáltatás épületében a hivatalos személyeket erőszakos támadás éri.