Műsormagazin;Alkotmánybíróság;gyülekezési jog;

2016-07-12 18:21:00

Együtt: a Fidesz érdekeit nézi az Ab

Az Együtt szerint az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntésével bebizonyította, hogy nem a legfontosabb alapvető emberi jogokat tartja szem előtt, hanem a Fidesz érdekeit.

Az ellenzéki párt közleményében arra reagált: az Ab kedden kihirdetett határozata szerint nem volt alaptörvény-ellenes, hogy a rendőrség, majd a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014 decemberében előzetesen megtiltotta a devizahitel-károsultak tüntetését a miniszterelnök Cinege utcai házánál és a Kúria Markó utcai épületénél. Ugyanakkor az Ab mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, mert szabályozatlannak ítélte a gyülekezési jog és más alapjogok összeütközésének kezelését.

Az Együtt szerint az Ab döntésével "ismét jogtipró politikai szolgáltatást nyújtott a kormánynak". A testület már régóta méltatlan eredeti feladatának, az alkotmányosság védelmének ellátására, mert többször maga ásta alá a jogállam alkotmányos működését, és a Fidesz érdekei szerint pártpolitikailag befolyásolt döntéseket hozott - írták. A "kollaboráns alkotmánybírói többség" az alapvető gyülekezési jognak mond ellent - folytatták. Döntésükkel egyúttal feljogosították a kormányt arra, hogy az egyik legfontosabb liberális szabadságjogot, a gyülekezési jogot szabályozó törvényt illiberálissá formálja.