London;Szaddám Huszein;kisregény;

2016-07-15 07:46:00

Szaddám-regény kerül a boltokba

Decemberben megjelentetni készül Szaddám Huszein volt iraki diktátor kisregényét egy független angliai könyvkiadó, a Hesperus, írja a Guardian mértékadó brit lap. 

A mű cselekménye 1500 évvel ezelőtt játszódik, s egy Eufrátesz mellett élő népcsoportról szól, amely a megszállók ellen harcol. Husszein a kötetet a 2003-as iraki háború kitörése előtt fejezte be. A kéziratot Szaddám egyik lánya vette magához 2003-ban, két évvel később Jordániában szerette volna kiadatni, de végül csak kalózkiadásban terjedt.

2006-ban Ördög tánca címmel japánul, majd törökül jelent meg. Még Szaddám Husszein életében az amerikai New York Times írt a kisregényről, "feledhető ponyvának" nevezve a művet.

A Hesperus kiadó úgy tervezi, az iraki elnök kivégzésének tizedik évfordulójára, idén december végére jelenteti meg a könyvet Londonban. A 69 évesen kivégzett vezető életében három könyvet publikált "A Szerző" név alatt. 2000-ben megjelent Zabibah és a Király című kötete áthallásosan az iraki népről és az őket kihasználó Amerikai Egyesült Államokról szól.