kukaholding;

2016-07-18 07:23:00

Kukaholding - Augusztusra ígérik a számlákat

Az ország túlnyomó részén a háztartások április eleje óta nem kapnak számlát a hulladékszállításról. Ekkor alakult át a hulladékgazdálkodási rendszer és az új koordináló szervezet, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. azóta nem tud úrrá lenni a helyzeten - írta az MNO.hu. 

A lapnak nyilatkozó Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke úgy látja sikertelen az NHKV törekvése, hogy a helyi szemétszállítási cégekre bízza a számlázást, mert a cégek ezt törvényesen nem vállalhatják el, ahhoz pedig, hogy a munkát bárki elvégezze, közbeszerzési eljárás keretében hivatalos megbízást kell kapnia. Ezek az eljárások időigényesek, emiatt jó, ha októberben elkezdődik országszerte a megfelelő fizetési csekkek kiküldése az ügyfeleknek, s ebből az állami cégnek csak később lesz bevétele. A helyi szolgáltatók, akik nem jutnak bevételhez, csődközeli helyzetbe kerültek és az NHKV-tól kapott előlegekkel próbálják túlélni ezt az időszakot.

Heringes Anita, a szocialisták országgyűlési képviselője aggályosnak tartotta, hogy késlekedés miatt a családok ősszel nagy összegű szemétszállítási díjjal lesznek kénytelenek szembesülni, ami tovább növelheti a behajthatatlan tartozások állományát, amelynek összege jelenleg is több mint 4,5 milliárd forint. A képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta, egy olyan új hulladékgazdálkodási törvény szükséges, amelynek eredményeként a jelenlegi "vízfej és számlagyár" helyett fenntartható szemétszállítási modell jön létre.

A közleményekre reagálva Weingartner Balázs, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. elnök-vezérigazgatója vasárnap közölte, augusztusban minden ügyfelük megkapja a második negyedéves hulladékszállításról szóló csekket, amely csúsztatott fizetési határidőt biztosít majd.