Csányi Sándor beszólt Dárdai Pálnak

Publikálás dátuma
2016.07.18. 07:52
Fotó: Getty Images/Matthias Hangst
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor hosszabb interjút adott az M4 Sportnak, amelyben a válogatott Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményét értékelte.

Mint mondta, neki jobban tetszett a belgák ellen elszenvedett 0-4, mintha csak 1-0-ra kaptunk volna ki. „Én amit értékeltem a magyar válogatott játékában, az az volt, hogy mind a négy meccsen nem úgy mentünk ki a pályára, hogy esélytelenek vagyunk, hanem próbáltuk mi irányítani a játékot, és ez a legtöbb esetben sikerült is. Logikus döntés volt, hogy ahogy haladtunk a meccs vége felé a belgák ellen, megpróbáltunk egyenlíteni, még ha azzal is járt ez a kísérlet, hogy több gólt kaptunk. Nem akarok Dárdai Pállal szakmailag vitatkozni, nekem a 10-2 is jobb eredmény lett volna, mint az 1-0. Nem szeretem a gyáva játékot” – fejtette ki az MLSZ elnöke.

A magyar válogatott volt szövetségi kapitányának azon kijelentésével kapcsolatban, amely szerint az Európa-bajnokságon elért siker akkor ér valamit, ha a válogatott kijut a labdarúgó világbajnokságra, a magyar szövetség elnöke kijelentette: ezt a megközelítést „abszolút inkorrektnek” tarja, mivel ez a siker „komoly lépcsőfok a magyar futball történelmében”.

Így folytatta: „Nagyon jó lenne, hogyha ezt követné egy világbajnoki részvétel, de nagyon nehéz csoportba kerültünk. Bízom benne, hogy egy-két svájci játékos koszovói lesz addigra, persze ez nem túl korrekt kijelentés. Inkább bízom Storck Úr munkájában. Ha kijutunk a világbajnokságra, ha nem, ő marad a szövetségi kapitány és a sportigazgató, legyen bármilyen eredmény a selejtezőben, emiatt nem kell aggódnia” – fejtette ki.

Csányi köszönetet mondott a magyar szurkolóknak. Mint fogalmazott, tényleg fantasztikus hangulatot varázsoltak azokba a városokba, illetve stadionokba, amelyekben fellépett a magyar válogatott. „Közhely, de jelentős szerepük van abban a sikerben, amit a magyar válogatott elért. Mi megpróbáljuk ezt továbbvinni” – jelentette ki. Az MLSZ főtitkára írt egy ajánlást a kluboknak arról, hogyan adhatnának kedvezményt a szurkolóknak, és „hogy próbáljuk meg őket behozni a stadionba”. Komfortosabb megoldásokat is javasolt a beléptetésnél.

„Azoknak a szurkolók, akiknek van éves bérlete vagy járnak klubmeccsekre, azok kedvezményt fognak kapni a válogatott meccseire is, amely elérheti a jegy árának a 25 százalékát is. A kluboknak az elsődleges feladata, hogy ezt a hangulatot kihasználva becsalogassák a szurkolókat a stadionba, de ott jó színvonalú meccseket is kell látni - ez pedig az edzők feladata. Storck magasra tette a lécet a magyar edzők számára, hiszen kiderült, hogy olyan játékosok is megállják a helyüket a válogatottban, akik itthon alig jutottak szóhoz” – fejtette ki Csányi.

Szerző

Brexit: a többség nem akar új népszavazást

Bár több mint négymillióan írták alá a Downing Street 10. honlapján a petíciót, amelyben második EU-referendumot sürgetnek, felmérések szerint a britek többsége nem ért egyet ezzel. A Sunday Mirror és az Independent című brit lapok számára készült ComRes-felmérés szerint a britek 57 százaléka nem akarná, hogy második népszavazást tartsanak a Brexitről, s csak 29 százalék kérne második esélyt a véleménynyilvánításra.

A brit polgárok majdnem fele nem látja szükségesnek, hogy Theresa May kormányfő előrehozott választást írjon ki, amihez egyébként törvényt kellene módosítani. A konzervatívok mandátuma öt évre szól, s a megkérdezettek 46 százaléka nem lát kivetnivalót abban, hogy May viszi végig a David Cameron által megkezdett terminust.

A britek 36 százaléka szerint ugyanakkor mielőbb új választást kellene tartani. May hivatalba lépése előtt, emlékeztetett az Independent, JonTrickett, a Munkáspárt választási koordinátora, Jeremy Corbyn pártvezér szövetségese sürgette, hogy azonnal tartsanak új választást, mivel „demokratikusan választott” vezetőre van szüksége Nagy-Britanniának.

A britek 52 százaléka szerint Theresa May jó kormányfő lesz, 36 százalék (21 ellenében) úgy véli, hogy jobb miniszterelnök lehet, mint David Cameron volt. 58 százalék nyilatkozott úgy, hogy May jobb kormányfő lesz, mint Corbyn lenne. Mayt 55 százalék erős vezetőnek tartja, míg Corbynt csak 13 százalék..

Maradhatnak az uniós polgárok
Nagy-Britannia Brexit-ügyi minisztere szerint "nagyvonalú" megállapodás várható London és Brüsszel között a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós államokban élő britek jogainak csorbíthatatlanságáról, de azt nem zárta ki, hogy a jövőben, "egy bizonyos időpont után" az újonnan érkezőkre már nem vonatkoznának ugyanezek a jogok.
David Davis, aki a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjút, elvetette annak lehetőségét, hogy a hárommillió külföldi unós polgárnak távoznia kellene a brit EU-tagság megszűnése után.