DK;demonstáció;fakivágások;Etele út;1-es villamos továbbépítése;

2016-07-20 07:15:00

Újabb famészárlásra készülnek

Majdnem kétszáz fát terveznek kivágni Újbudán, az 1-es villamos Etele úti szakaszának építése miatt, a lakosok és a civil környezetvédők tiltakozását figyelembe se veszik. A több évtizedes fákat fiatal facsemetékkel pótolnák, a beruházás elsősorban nem a kerületnek, hanem a fővárosnak előnyös. Az építkezés már idén elindulhat, a helyeik demonstrációval tiltakoztak.

Megpecsételődni látszik annak a 175 egészséges, 30-40 éves fának a sorsa Újbudán, amelyek az 1-es villamos meghosszabbításának útjában állnak. Mint ismert, már csak az Etele úti szakasz megépítése szükséges ahhoz, hogy a villamos kiérjen Kelenföldig; az évek óta tartó beruházást két ütemben tervezte levezényelni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), az elsőt tavaly fejezték be, a villamos már a Fehérvári út-Etele út kereszteződéséig jár.

Az elmúlt évben megkezdték a következő szakasz építéséhez szükséges előkészületeket, annak ellenére is, hogy a környéken lakók nem nézik jó szemmel a tervezett fapusztítást és az azzal járó negatív hatásokat. A közelmúltban tartott lakossági fórumon lényegében kész tények elé állították a lakosságot.

A Népszava tavaly megírta: több civilszervezet is létrejött a fák és az érintett lakótelep védelmében, mint az Összefogás Zöldterületeink Védelmében vagy a Civilek az Etele útért. Aktivistáik nem voltak restek felkeresni a többi lakót, minden lakásba bekopogtak, hogy megismerjék a helyiek véleményét; kiderült, hogy az Etele útiak 70 százaléka ellenzi az 1-es villamos újbudai szakaszának továbbépítését.

A civilek szakértők bevonásával alternatív javaslatokat is készítettek, több alkalommal is felhívták a BKK, a kerület és a főváros vezetésének figyelmét a környezetrombolás veszélyeire. Észrevételeiket lesöpörték az asztalról.

A BKK képviselője július elején lakossági fórum keretében jelentette be: semmi nem állhatja útját a fák kivágásának, minden szakhatósági engedély rendelkezésükre áll a munkálatok folytatására. A szükséges közbeszerzési pályázatokat hamarosan kiírják, a munka pedig év végén, legkésőbb 2017 elején elkezdődhet. Az építkezésre 13 hónapot szánnak, vagyis még a 2018-as választások előtt átadnák az új szakaszt.

A villamosvonal meghosszabbítását a fővárosi vezetés már korábban is Budapest egészének "büszkeségeként" értékelte, a lakossági fórumon Csernus László, Újbuda önkormányzatának egyik fideszes képviselője már konkrétabban fogalmazott: szerinte a villamosvonal építése elsősorban fővárosi érdek, de a kerületnek is előnyös lehet.

A fórumon kiderült, a 175 fa kivágása a BKK szerint is komoly veszteség, ezért a következőkkel álltak elő: a villamospályát gyeppel borítják majd be, a kivágott fákat pedig fatörzsátmérő szerint pótolják majd az Etele úti parkokban. Ami lényegében annyit jelent, hogy a több évtizedes fák elpusztítása után facsemetéket ültetnek. A civilek megpróbálták elérni, hogy a törzsátmérő szerinti pótlás helyett a fák lombkorona-átmérője alapján határozzák meg azok értékét, mindhiába.

A helyiek és a környezetvédők szerint ennyi fa kiirtása hatalmas pusztítást jelent, ennek ellenére az egykori Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség 2014-es határozatában arra jutott, hogy az Etele úton a fák kivágásának jelentős környezeti hatása nincs. Annak ellenére sem - és ezt ugyancsak a felügyelőség írta -, hogy "a fák nagyarányú kivágásával a biológiailag aktív felület radikális csökkenése várható", és hogy "a fejlesztés sűrűn beépített, alacsony zöldfelület intenzitási értékű területen valósul meg".

A lakosok attól is tartanak, hogy ha a villamos éjjel-nappal az ablakaik alatt fog robogni, az érintett területen a zajterhelés is jelentősen megnő - ami egyébként már most is határérték fölötti, különösen az éjszakai órákban. A BKK szerint, mivel az Etele út "csendes útburkolatot" kap, a villamos nem fogja növelni a zajszintet, annak ellenére sem, hogy egy kisebb erdőnyi fát likvidálnak, pedig a terebélyes lombkoronák zajcsökkentő hatása közismert.

A környék lakói azt is kifogásolják, hogy az 1-es villamos megjelenésével megszűnik 103-as buszjárat, ami elvágja őket attól, hogy gyorsan és kényelmesen eljuthassanak például az Újbuda Centerbe. Állítólag a BKK erre igyekszik megoldást találni, a fórumon azonban nem tudtak semmilyen konkrét tervvel előállni.

 Civilek demonstráltak
Az Etele úti fák kivágása ellen tartott demonstrációt kedd este a Demokratikus Koalíció Újbuda. "A fák 50. életévükben gyilkosság áldozataivá válnak, ha nem teszünk ellene. Az ítélet végrehajtói dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és a BKK vezetése" - írták.
Az ellenzéki párt szerint Újbuda vezetése már hat éve teljesen elhanyagolja az érintett területet, a polgármester pedig, az önkormányzat költségvetésének kímélése miatt, szabad kezet adott a BKK-nak az 1-es villamos meghosszabbításával kapcsolatos tervek megvalósításához.
"Hoffmann Tamás, hogy az önkormányzat költségvetését életben tartsa, szokás szerint semmibe vette a kerület érdekeit és ellenvélemény nélkül elfogadta a BKK terveit, még a lakossági egyeztetésre sem volt hajlandó eljönni" - közölték. A demonstráció résztvevői képletesen örökbe fogadtak fákat, melyeken gyászszalagot helyeztek el.