- Az egyetemen tanítják, hogy a hirtelen jött sikert miként kell elviselni?
- Arra tanítanak, hogy ezzel az ember ne foglalkozzon.
- Mi az, amit leginkább magával vitt a színművészetiről?
- Már az is nagy öröm volt, hogy egyáltalán többünket felvettek és óriási szerencse, hogy összekerültünk Marton Lászlóval és Hegedűs D. Gézával, az osztályfőnökeinkkel, hogy találkozhattunk például Zsótér Sándor tanár úrral. Én az egész öt évet visszasírom, szerettem egyetemista lenni.
- Azért sírja vissza, mert semmi mással nem kellett foglalkozni, csak ami ott történt?
- Az első két évben fel se fogtuk mi folyik körülöttünk. Csak a színház számított. Nem tudom, lesz-e ilyen még egyszer, amikor csak saját magunkkal kell törődnünk.
- Úgy tűnt, hogy az osztály is nagyon összetart, egy húron pendülnek, nagy az összhang. Ez a válogatásnak köszönhető, vagy menet közben alakult így?
- A válogatásnak köszönhető. Olyan embereket vettek fel, akik érezték, hogy szerencsések, mindannyian azzal foglalkozhattunk, ami a szenvedélyünk és ez rendkívül hálás dolog.
- Ha egy fiatalember, mondjuk egy rendező a színházról szeretne vallomást tenni, azt szokták mondani, hogy a Sirályt viszi színre, ön Budaörsön a Liliomfit rendezte meg. Miért éppen ezt?
- A darabot a színház ajánlotta. A Liliomfiról mi is azt gondoltuk, hogy mesélhetünk arról az öt egyetemi évről, ami mögöttünk van és ez végül számunkra is telitalálatnak bizonyult. Úgy gondolom, érvényesen tudtunk arról nyilatkozni, hogy mit is gondolunk a színházról.
- Az előadás egyik kulcsüzenete, hogy bármi történjen Liliomfi és csapata teátrista akar lenni. Tehát, megéri minden áldozat?
- Azt hiszem, igen. Eleve azt gondoltam, hogy azt kellene megmutatni a színpadon, amit mi most érzünk. Amikor próbáltunk, egészen friss diplomások voltunk. Azt akartam, hogy az a bizonyos jelenet, amire utal, egy pecsétként vagy aláírásként legyen értelmezhető, amely azt mondja, ezzel a szakmával szeretnénk foglalkozni. Egy óriási káosz előzi meg a végső „eskü” jelenetet, ahol felbukkan a hihetetlen Bregyán Péter, akinek nincs kedve eljátszani a szerepet, nem is tudja a szöveget stb. Ezzel is azt szerettük volna érzékeltetni, hogy tisztában vagyunk vele, hogy nagyon bonyolult, gyűlölettel teli szakma ez, de mi mégis ezt választjuk. Az a része az előadásnak nagyon őszintén szakadt ki a srácokból, mindannyian tudtuk miről szeretnénk beszélni.
- A nevezetes Színészdal is bekerült az előadásba, de ugyanúgy átírták, mint az egész darabot.
- Számunkra ez a dal jelenti a Liliomfi lényegét.
- Az előadásban egyrészt fiatalok játszanak, illetve a budaörsi teátrum színészi középnemzedéke. Utóbbiak rögtön elfogadták önöket?
- Igen, nyitottak voltak, de mi sem úgy érkeztünk oda, hogy valamit le akarunk nyomni a torkukon, hanem egy csapatban szerettünk volna velük játszani, tőlük tanulni. Később nagyon megszerettük egymást. Jó volt megtapasztalni, hogy ugyanarról beszélünk, hiába van köztünk huszonöt év korkülönbség.
- Az előadásai fesztiválokon vendégeskednek, a hírek szerint ekkor szinte újrarendezi őket.
- Ez azért túlzás, de ha van elég idő, akkor hosszan próbálunk és az adott térre formáljuk az előadást. A Liliomfi Kisvárdán emlékezetes marad, már csak azért is, mert az előadás előtti este három szereplő vehette át a diplomáját, így gyakorlatilag egy diploma buliról alvás nélkül érkeztünk a délelőtti próbára, az előadást pedig szintén szokatlan időpontban, délben játszottuk. Azt hittem emiatt csak jó lehet az előadás, de sajnos nem így lett. Mindenesetre az a nap elég liliomfis volt, ilyen napokért érdemes együtt lenni, színházat csinálni.
- Legalábbis ön nem volt elégedett vele, de a közönség nagyon is szerette.
- A játéktér kicsit megzavart minket, de ezek a helyzetek abban segítenek minket, hogy minél több élmény köt minket egy előadáshoz, annál több mindenről tudunk benne beszélni.
- Pécsett, a POSZT-on állítólag öt-hat órát próbált, ennyi nem szokásos egy fesztivál esetében.
- Nem hinném, hogy lenne olyan darab, aminek jót tesz, ha nem próbálják. A Liliomfi technikailag egy nagyon bonyolult darab és van, amikor a technika felemészti a mondanivalót, vagy a helyzeteket. Ezért próbálunk minél többet frissíteni benne, hogy a technika ne tüntesse el a valódi szituációkat. De számomra egyébként is sokkal élvezetesebb a próba, mint az előadás. Ha tehetném, nem csinálnék mást, mint próbálnék.
- De ön rendezőként is látványosan jelen van az előadásain, sétálgat, feltűnik itt-ott, ad egy kelléket a színésznek. Zsótér Sándortól szokhattunk meg hasonlót.
- Úgy érzem, mintha egy csapatnak szurkolnék, és ha ezt nem teszem, akkor nem fognak nyerni. És nekem muszáj drukkolnom nekik.
- De ez azért több mint egy egyszerű szurkolás.
- Lehet, de nekem óriási élmény megélni azt, hogy előadásról előadásra mi, hogyan tud előrelépni. Én nem azért nézem - ha lehet mindig - az előadásainkat, mert a kötelességem, hanem figyelni szeretném azokat, akikkel együtt dolgoztam, és nekem fontos hogy találkozzam velük. Nagy élmény együtt tanulni, megfejteni újra a jeleneteket, megérteni a közönséget, figyelni egymást.
- A POSZT-on egy másik előadása is ott volt, mégpedig a kaposvári egyetemistákkal rendezett Rómeó és Júlia. Az előadás elején, egy szabadtéri jelenetnél váratlanul el kezdett szakadni az eső. Ilyen esetre lehet előre instrukciót adni?
- Nem nagyon. De van néhány hasonló színházi élményem, amire talán örökre emlékezni fogok. Zoltán Áron a Diótörő című előadásunkban felsorol hatvan diófajtát. Amikor azt mondja, hogy intenzív dió, akkor ránéz egy dióra, miközben egy darab dió csüng a karácsonyfán és tovább megy. A huszadik előadásnál, amikor ránézett a dióra, az leesett. Az egész osztály sokkos állapotba került és azon gondolkodott mindenki, milyen esélye van annak, hogy egy ragasztó épp végszóra adja fel a szolgálatot. Pécsett azt kértem a Rómeót játszó színésztől, hogy úgy jöjjön be, hogy lepjen meg minket, és ne mondjon semmit. És amikor megérkezett mint Rómeó, elkezdett esni az eső. Ott álltam én is hitetlenkedve, hogy ez megtörténhetett. Utána kérdeztem tőle, hogy te hoztad az esőt? Ő pedig annyit mondott, hogy igen, próbálta szuggerálni és sikerült.
- Ön színészként végzett, mégis egyre többet rendez. Ez érdekli jobban?
- A színészet jobban érdekel, nem tartom magam rendezőnek. Mégis néhány alkotótársammal együtt olyan helyzetbe kerültem, hogy talán ilyen módon is tudunk közvetíteni valamit és érvényesen fogalmazni. Mindig azokat a helyzeteket keresem, és úgy próbálok, hogy ne a klasszikus rendező-színész viszony érvényesüljön. Engem sokkal jobban érdekel a közös munka. Nagy vágyam, hogy később úgy hozzunk létre előadást, hogy ezek a szerepek teljesen elmosódjanak: egyszerre legyek színész és rendező, és a többiek ugyanígy. Mi a következő években tanulni szeretnénk, ezt fajta közösségi színházcsinálást szeretnénk megtanulni.
- Ezek szerint fontos, hogy lényegében ugyanazokkal dolgozzon?
- Elsősorban azokban gondolkodom, akikkel az egyetemen létrehoztuk az Athéni Timon című előadást, hiszen az elmúlt öt évben gyakorlatilag együtt nőttünk fel.
- A rendezések mellett vállal új színészi feladatokat is?
- Hogyne. Vannak kisebb filmes feladataim, Az aranyélet című sorozatban, illetve pár napot forgatok A Viszkis című filmben. Ami igazán fontos megmérettetés lesz, a Nemzeti Színházban A részegekben kaptam szerepet, amit Viktor Rizsakov rendez. Rá nagyon felnézek, Az éjjeli menedékhelyben már dolgoztunk együtt.
- A Nemzetiben fog újra dolgozni, ahol az édesapja az igazgató. Nem tart emiatt újabb támadásoktól?
- Nem szeretnék a támadásokkal foglalkozni, ezzel kapcsolatban eléggé elfáradtam. De szerencsére vannak más meghívásaink is. Dolgozom majd Debrecenben lényegében saját csapattal és a Radnótiban is rendezek majd, az Iván, a rettentőt szeptemberben.
- Mit gondol, hogy mennyit kell bizonyítani ahhoz, hogy ne azt higgyék, hogy az édesapja miatt kerül ilyen jó helyzetekbe?
- Szerintem már rég nem arról szól ez a dolog, hogy én bizonyítok, vagy sem. Vannak emberek, akik elfogadóbbak és vannak, akik nem. Engem már akkor is támadtak, amikor felvettek a Színház és Filmművészeti Egyetemre, mondván, hogy biztos az apám keze van a dologban. Aki ezt állítja, szerintem nincs tisztában a viszonyokkal és ez a feltételezés a rosszindulatot sugall.
- A Kaposvári Egyetemen is rendez, ahol az édesapja tanít, sőt rektor-helyettes.
- Uray Péter látta az egyik előadásomat az egyetemen és ő szólt, hogy rendezzek az osztályának valamit, így jött létre a Rómeó és Júlia, az édesapámtól teljesen függetlenül, mint ahogy igaz ez a többi lehetőségre is. Odamegyünk a barátaimmal, ahová hívnak. Kikérem magamnak, hogy valaki azt feltételezze, hogy édesapám mindig telefonál az érdekemben.
- Az édesapja hogy kezeli ezt a helyzetet?
- Nehéz ezt jól kezelni. Előfordul olyan is, hogy felnőtt, neves színész beszól valamelyik társamnak, mert velem dolgozik, mondván én is Vidnyánszky vagyok. Ilyen helyzetekkel mit lehet kezdeni?
- Gyulán most volt a bemutatója a III. Richárdnak, amit ön rendezett. Hogyan jött létre ez a produkció?
- Még az egyetemen elkezdtem a III. Richárddal foglalkozni. Meg is akartuk csinálni, de mindig közbe jött más feladat. Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója - miután látta a Zsótér Sándor által rendezett Hamletet és a Vecsei Miklóssal közösen alkotott Athéni Timont - felajánlotta, hogy készítsük el Gyulán a III. Richárdot. Ezzel egy gyerekkori álmom valósul meg, hiszen korábban még a beregszásziakkal együtt is sokszor jártam Gyulára és nagyon szeretem a Várszínházat, mint helyszínt.
- A szereposztás sem akármilyen volt, hiszen a címszerepet Trill Zsolt játszotta, de szerepelt az előadásban Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Szűcs Nelli és Trokán Nóra is.
- Olyanokat szerettünk volna megszólítani, akiktől tudunk tanulni. Ez a próbafolyamat számunkra elsősorban a tanulásról szólt. Igyekeztem én sem úgy viselkedni, mint egy rendező. Eszenyi Enikő első pillanattól mellettünk volt és látta az összes vizsgánkat. Ha megtehetnénk, Hegedűs D. Géza nélkül sose dolgoznánk, sokat segített nekünk és mindig figyelt ránk, az ő jelenléte nagy biztonság. Szűcs Nellit és Trill Zsoltot gyerekkorom óta nézem, nagyon nagyra tartjuk őket, Trokán Nórával pedig a Galilei életében dolgoztunk együtt, onnan a szakmai ismeretség. Az gondolom, van valami közös ezekben az emberekben, nagyon nagy megtiszteltetés velük együtt dolgozni.
- A III. Richárd mennyiben akart más lenni más, mint egy hagyományos feldolgozás?
- A darab kapcsán az érdekelt minket, hogy mi vesz minket körül, mibe is kerültünk bele valójában. Ebbe benne van a politika és minden viszály és háború. Azt kutattuk, hogy mi fiatalok, hogyan viszonyulunk ehhez a világhoz. Úgy éreztük, hogy az alattvalók szempontjából kell megmutatnunk ezt a történetet. Ez a háborúkkal, izgalmakkal, viszályokkal teli világ, maga a III. Richárd. Azzal foglalkoztunk, hogy Trill Zsolt, aki a III. Richárdot játssza, mennyire tud minket provokálni, becsapni, vagy maga mellé édesgetni. Azt akartuk megmutatni, hogy mi mennyire érezzük elveszettnek magunkat ebben a világban. Persze mindemellett nehéz rendezőként is józannak maradni, Richárd hihetetlen karaktere mellett. Vecsei Miklós dolgozta újra a darabot. Shakespeare művét le szerettük volna fordítani saját magunkra.
- A Liliomfiban, van egy kulcsmondat, amikor a teátristák azt mondják: ,,Hagyjatok minket játszani!" Hagyják önöket?
- Azt hiszem igen. Nagyon bonyolult világba születtünk bele, és most még nem is tudjuk mi történik körülöttünk. Mindenesetre számomra a legfontosabb az, hogy őszinte legyen, amit csinálunk.