Klik;

2016-07-21 08:05:00

Szalámigazgatók

Az iskolaigazgatók eddig nem csináltak mást, mint engedelmesen megcselekedték, amit a Klebelsberg Kuno nevét megcsúfoló oktatásirányítási központból parancsba adtak nekik a tankerületek élére kinevezett pártkatonácskák (tisztelet a kivételnek). Ezt lényegében maga Balog Zoltán oktatásért felelős miniszter is elismerte a Klik hétfői állománygyűlésén, ahol átadta a régi-új vezetők kinevezéseit.

A miniszter ráébredt arra, hogy az iskolákban az igazgatók szerepe több szimpla aktatologatásnál, több jogot kell adni nekik intézményeik irányításában. Mint fogalmazott: az igazgatók nem lehetnek "egyszerűen végrehajtói a tankerület utasításainak", nekik kell lenniük az igazi vezetőknek. Már korábban is tett hasonló kijelentést, pontosan áprilisban, az országos igazgatói konferencián: itt nem végrehajtónak, hanem szaláminak nevezte az intézményvezetőket, akiknek két kenyérszelet helyett az iskola és a fenntartó között kell helytállniuk.

A helytállást megkönnyítik: a közeljövőben az iskolaigazgatók kapnak némi képet arról, miből gazdálkodhatnak. Ha komoly beleszólásuk nem is, némi belelátásuk lesz intézményeik költségvetésébe. Az ígéretek szerint a tankerület a véleményüket is kikéri majd, ha új kollégát kell felvenni, vagy egy régit elbocsátani - ám utóbbinál fenntartanak egy jogi kiskaput, amivel az igazgató megkerülhető. Elvileg könnyebb lesz a helytállás attól is, hogy a korábbi 198 tankerületi központ helyett 58 lesz. Decentralizálás pedig azért kell, mert a központosítás Balog szerint "túl jól sikerült".

Igaz, milyen logikus? Van tovább is: a totálisan becsődölt Klik megújulásának jegyében az új központok élére a régi, "jól bevált" vezetőket nevezték ki. Legalábbis 58-ból 51 esetben. Az elmúlt hónapok eseményeit figyelembe véve elképzelhető, hogy az oktatás terén már nem könnyű megbízható pártkatonákat találni. Emlékezzünk csak: a tavaszi "tanárlázadások" idején több fenyegető üzenet is érkezett a tankerületekből az iskolaigazgatókhoz, hogy ha intézményükben sztrájkolni, tiltakozni mernek, nagy baj lesz. Sokan inkább visszahőköltek. Az engedetlenség leverésében eredményes tankerületi vezetőket most puhább székkel, zsírosabb fizetéssel jutalmazzák.

Az iskolaigazgatók megmaradnak szaláminak.