adócsökkentés;Policy Agenda;

2016-07-21 07:23:00

Policy Agenda: adócsökkentésre várnak a vállalkozók

A kormány folyamatosan lebegteti, hogy a választásokig hátralévő időben a munkát terhelő adók könnyítését tervezi. Ezzel szeretné segíteni úgymond a vállalkozásokat, és több pénzt hagyni a munkavállalóknál is. Ennek kapcsán a Policy Agenda a kis- és középvállalkozások vezetőinek körében készített kutatásában azt vizsgálta, hogy milyenek a cégvezetők várakozásai.

A gazdaság "felpörgetésének" egyik eszköze lehet, ha képes a kormány növelni a nettó béreket. A kis- és közepes vállalkozások a minimálbér és a garantált bérminimum emelésére, valamint az adórendszeren keresztül az szja csökkentésére számítanak. A munkaerőhiány, amely mind területileg, mind ágazatilag megjelent a magyar gazdaságban, viszont azt vetíti előre, hogy jelentős béremelések nélkül lefulladhat a gazdaság. Az elvándorlás már-már teljes szektorokat fenyeget.

A cégvezetők 9 százaléka szerint abban az ágazatban, ahol a vállalkozása működik, már jelentősen érződik a bérek növekedése. A cégvezetők 31 százaléka kismértékű emelkedést érzékel. A többség számára azonban még nem érzékelhető a munkaerő-költségek változása.

Változásra számítanak a vállalkozások a kormány adópolitikájában. Legalábbis 80 százalékuk jelzi azt, hogy 2018-ig elképzelhetőnek tartja a magyar adórendszer változását. Igaz a többségük, 59 százalékuk csak minimális átrendeződésre gondol, de van egy 21 százalékos vállalkozói csoport,amely akár jelentős mértékű változást sem tart kizártnak.

A cégvezetők kétharmada a foglalkoztatást terhelő adók csökkenését tartaná a legfontosabbnak, 25 százalékuk az áfa kulcsok csökkentését, és 8 százalékuk a vagyoni jellegű adók mérséklését.

Akár 10 százalékos szja kulcsot is lehetségesnek tart 100-ból 8 vállalkozást, de a relatív többség (az összes válaszadó 41 százaléka) inkább 13-14 százalékos adókulcsban gondolkodik.