prostitúció;bűnszervezet;

2016-07-21 14:41:00

Prostihálózat - Magyar nőket futtattak Dubaiban is (Videó!)

A bűnszervezet tagjai Európa-szerte és Dubaiban futtattak magyar nőket - írja a police.hu.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetben elkövetett kerítés és kitartottság bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást D. János 33 éves taktaszadai lakos és társai ellen.

A férfiak 2012 júliusától Svájcba, Németországba, Hollandiába, illetve Belgiumba szervezték meg és irányították jellemzően 20-25 év közötti fiatal magyar lányok szállítását. A lányok  - bűnszervezet tagjainak ellenőrzése mellett - bordélynegyedekben dolgoztak. Jövedelmük jelentős részét elvették, ebből finanszírozták luxus életszínvonalukat. 2014 januárjától Dubaiba is kiterjesztették tevékenységüket.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a másfél éves felderítő munka eredményeként 2014. október 21-én Miskolcon elfogták a szervezet hat tagját, akiknek előzetes letartóztatását a Miskolci Járásbíróság elrendelte.

A nyomozók a gyanúsítottaktól több nagy értékű gépkocsit, illetve az egy időben megtartott házkutatások alkalmával további értékes műszaki cikkeket, arany ékszereket és készpénzt foglaltak le, és több ingatlant zár alá vettek. Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy a bűnszervezet hierarchikus és szigorú elszámoltatási rendszer szerint, összehangoltan működött és kisebb bűnözői csoportokat is magába olvasztott. A vizsgált időszakban a bűnszervezet több mint 100 millió forintot vett el az általuk szervezett és irányított lányoktól. A széleskörű, több éven át tartó nyomozás során a rendőrök összesen 16 gyanúsítottal szemben jártak el.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a büntetőeljárást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségnek.