Dallas egykor és most

Szokás a kultúrtörténetben 1963-at, John Fitzgerald Kennedy dallasi meggyilkolásának évét a posztmodern korszak kezdetének tekinteni. Az egykori amerikai elnök elleni merénylet, melynek indítékai máig feltáratlanok, világossá tette nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon, hogy az átlátható demokratikus társadalmi berendezkedés mögött kaotikus háttér rejlik, melyben ismeretlen erők működnek.

Ötvenhárom évvel később ismét elsült egy gyilkos fegyver Dallasban, s a merénylő öt rendőr életét oltotta ki. Bár a tettes motivációja ezúttal ismert, hiszen a feketék ellen elkövetett rendőri túlkapásokat kívánta megbosszulni, félő, hogy a gyászos esemény ezúttal is korszakhatárt képez nem csupán az USA, hanem az egész emberiség történelmében. Évtizedek óta újra és újra kételyek merülnek fel arról, vajon a washingtoni szövetségi kormány sikeresen integrálta-e az afroamerikai közösséget a többségi társadalomba, de ez a legkevesebb. A közvéleményt eddig ugyan meg tudták nyugtatni az illetékesek azzal, hogy elszigetelt esetekről van szó, a republikánus elnökjelöltségre pályázó Donald Trump fellépése nyomán azonban az idegengyűlölet első ízben kaphat képviseletet a Fehér Házban. A szabadság hazája, melynek függetlenségi nyilatkozata a világon elsőként tartalmazta, hogy „minden ember egyenlőnek teremtetett”, riasztó folyamatok helyszínévé vált. Még inkább nyugtalanító persze, ami mindeközben kontinensünkön történik.

Merthogy Európa sem ugyanaz már, mint volt akárcsak egyetlen évtizede. 1999-ben még az EU összes tagállama teljes egyetértésben politikai karanténba zárta Ausztriát, mivel a bécsi kabinetbe az az FPÖ is bekerült, melynek akkori elnöke többek között olyan kijelentései nyomán vált közismertté, mint hogy az SS tagjai „hazájukat szerető emberek” voltak. Majdnem elfelejtettem: a szalonfasisztákkal koalíciót kötő Wolfgang Schüsselt egyetlen európai kormányfő volt hajlandó fogadni, akit történetesen Orbán Viktornak hívnak! Most az osztrák alkotmánybíróság döntése nyomán meg kell ismételni az államfőválasztást, melyen a szabadságpárti jelölt könnyen befutóvá válhat. A Lajtától keletre még gyászosabb a helyzet. Az Európai Néppárt rövidlátó vezetői rendre megakadályozzák Brüsszelben, hogy az Unió szankciókat alkalmazzon a 2010 óta számos, addig áthághatatlannak tartott határt átlépő Orbán-kormány ellen, miniszterelnökünk pedig vérszemet kapott és politikai túlélése érdekében a hivatalos kormánypropaganda részévé tette az idegengyűlöletet. Nem csak az álságos kvóta-referendumról van szó. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és jogvédő szervezetek egyaránt aggodalmuknak adtak hangot a menekültekkel szembeni bánásmód miatt hazánk déli határán. A házelnök egy ifjúsági rendezvényen „Istentől adott szállásterületünket” félti a muszlimoktól. Innen már csak egy lépés eljutni az „élettér” (Lebensraum) fogalmáig. Az orbáni ideológia pedig virulens, egy napon elöntheti egész Európát.

Reménykedjünk benne, hogy a dallasi lövések nem jelentik a rasszizmus reneszánszának kezdetét világszerte.