Érpatak, Érpatak, über alles

Jártunk egyszer Érpatakon, az éppen akkor valami parádés kocsisnak vagy tán Podvinecz marsallnak öltözött polgármesternél. (Nála hisztisebb kiskirályt sosem láttam.) Saját videósa is vette a beszélgetést, nyilván, hogy ha meg találnánk merényelni a drága embert, legyen korpusz.

Arról jutott eszembe mindez, hogy meghallgattam a fölvételt, amit az Átlátszó újságírója rögzített az érpataki testület úgynevezett üléséről. Azért úgynevezett, mert a zárszámadást hatodszorra sem sikerült elfogadniuk, hiszen a polgármester nem hajlandó elszámolni. Ezúttal sem arról esett szó, csak a tudósítóról. Minden tiszteletem Móricz Csabáé, aki emberfeletti türelemmel csöndben hallgatta az érpataki modell szitkozódását. Hogy hússzor vagy ötvenszer böfögte az arcába: „médiapatkány”, nem számoltam, nekem már az első is sok volt.

E negyedórás monológ megítélésem szerintem menthető indok lehetne, ha hallatán egy komplett pszichiátriai klinika - főorvostól őrkutyáig - főbe lőné magát. Pedig még el sem jutottunk addig, amikor is üldözőbe vették az újságírót – önkormányzati autókkal, a Főnök vezetésével. Elképzelni nem tudom, mily szándék mozgatta őket. Mit tettek volna a zsurnalisztával, ha sikerül elkapniuk?

Móricz végül egy arra haladó rendőrjárőrt állított meg. A zsaruk igazoltatták, sőt, priorálták is – őt, a segítséget kérő üldözöttet, miközben az üldözők ezt vígan kamerázták.

Zárjuk rövidre: nem lepne meg, ha a rendőröket is ugráltató ligeti kopaszoknál érpataki lakcímkártya lenne.