Fegyverrel követelték az elmaradt bért a Belvárosban

A fiatal pár hétfő délután jelent meg a nő korábbi, V. kerületi munkahelyén, hogy az általa ledolgozott munkanapokért járó fizetést elkérje. Az egyik alkalmazott közölte velük, hogy nem kapott utasítást a cég vezetőitől a kifizetésre, így a pénz nincs előkészítve. A férfi ekkor telefonon beszélt a cégvezetővel, aki a hétre ígérte a munkabér kifizetését. 

A férfi megelégelve a huzavonát, indulatosan közölte az alkalmazottal, hogy ha nem kapják meg azonnal a pénzt, akkor elviszi az irodában lévő laptopokat és betöri az üzlet kirakatüvegét, majd elővette az engedéllyel tartott gáz-riasztófegyverét és azzal fenyegetőzött. Párja - a fővárosi főügyész szerint - támogató jelenlétével biztosította a férfi cselekményét.

A pár végül nem kapta meg a ledolgozott munka után járó fizetséget, pénz nélkül távoztak  a helyszínről.

Az ügyészség - MTI-n keresztüli - közlése szerint az elkövetőket 72 órán belül bíróság elé állították. A Pesti Központi Kerületi Bíróság megállapította a vádlottak bűnösségét, - fegyveresen elkövetett önbíráskodás - és a férfit 2 év, míg a nőt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását mindkettőjük esetében 4 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság elrendelte a pártfogó felügyeletüket is, egyúttal előzetes mentesítésben részesítette őket. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség mindkét vádlott büntetésének súlyosításért fellebbezett.

Szerző

A magyaros lelemény - Illegális kábeltévé szolgáltatást lepleztek le

Publikálás dátuma
2016.07.22. 11:28
Illusztráció/Thinkstock
A két Csongrád megyei férfi egyike még 2010-ben épített ki - a másik vádlott beltéri egységét átalakítva - egy olyan rendszert, amely az általuk előfizetett televíziós műsorokat a szolgáltatók engedélye nélkül közvetítette interneten át másoknak. A vádlott 2014 júniusáig huszonnyolc felhasználónak nyújtott így szolgáltatást, részben ingyen, részben díj ellenében, az ügyfelek azonban nem tudtak arról, hogy mindez illegálisan történik.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség szerzői és szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése, valamint védelmet biztosító műszaki intézkedés kijátszása bűntettével vádolja a két férfit  - tájékoztatta a megyei főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t. A rendszert működtető férfi a sértett műsorszolgáltatóknak mintegy 1,6 millió forint vagyoni hátrányt okozott, ebből 1,3 millió forint kárt vádlott-társa közreműködésével - tudatta az ügyész.

Szerző

Kisfiút raboltak ki késsel egy miskolci játszótéren

Egy 15 éves fiú fosztott ki egy 11 éves gyereket az egyik miskolci játszótéren. A rabló megkérdezte, mennyi az idő, majd egy késsel fenyegetőzve vette el áldozatától a telefonját.

A 15 éves fiú a Hajós utcai játszótéren fenyegette meg a 11 éves kisfiút egy késsel, majd a gyerek telefonjával elmenekült a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök rövid idő alatt azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorú fiút. Vele szemben a Budapest Környéki Törvényszék egy korábban elkövetett rablás miatt adott ki elfogató parancsot, mivel a kiszabott büntetésének letöltését nem kezdte meg, így a rendőrök büntetés végrehajtási intézetbe szállították - olvasható a police.hu-n.

Szerző
Témák
Miskolc rablás