Horváth Csaba;Széll Kálmán tér;

2016-07-22 15:22:00

Széll Kálmán tér - Elrontották a felújítást

Az MSZP fővárosi közgyűlési képviselője szerint a Széll Kálmán tér felújítását elrontották és a beruházás drágán, gyanús körülmények között valósult meg.

Horváth Csaba pénteken, a téren tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a felújítás "borzasztó drágán, gyanús körülmények között történt és a budaiak számára nem azt az eredményt hozta, amit joggal várhattak".

Azt mondta, 2006-ban - akkori nevén - a Moszkva térre volt egy elfogadott terv, amely alapján a terület "zöld dombbá" alakult volna, valódi közösségi tér jött volna létre. Ehhez képest egy "betondzsungel" valósult meg, a tér nem alkalmas arra, hogy találkozóhelyként népszerű legyen - jelentette ki az ellenzéki politikus, hozzátéve: több mint 5 milliárd forintból leaszfaltozták a teret, és teljesen ésszerűtlenül ültettek fákat.

Horváth Csaba szerint nem került volna többe a felújítás, ha több zöld lenne a téren és kevesebb beton, és meg kellett volna oldani az autós és kerékpáros körforgalmat a tér körül.

Őrsi Gergely, az MSZP II. kerületi elnöke azt mondta: a kormányzat több beruházásában közös az, hogy hangzatosak az ígérgetések, a látványtervek, majd következik a mellébeszélés, és jön a betonkeverő, végül azt vesszük észre, hogy betondzsungelt hoztak létre.

Emellett probléma a beruházások gazdálkodásának átláthatatlansága is - tette hozzá a szocialista politikus.