Hitelvesztés ellen

Manuel Valls egyébként baloldalinak mondott kormánya rövidlátásról tesz tanúságot, amikor a francia társadalom úgyszólván egészének tiltakozása ellenére, a parlamenti szavazást ügyesen kikerülve könyörtelenül véghezviszi munkajogi reformját. A párizsi kabinet ezzel a lépéssel a teljes hitelvesztést kockáztatja, hiszen az ominózus intézkedés révén éppen a szocialisták adnak zöld utat a munkavállalói jogok további csorbításának.

A magyarok számára persze nem ismeretlen jelenség, hogy egy baloldali párt eltávolodik önnön ideológiai tablójától, s az általa delegált miniszterelnök megszorító intézkedésekhez adja a nevét. Mint ahogy a következmények is jól ismertek, a "versengő" párttá alakult szocialisták marginális helyzetbe szorulása, illetve a jobboldali radikálisok előretörése a törvényhozási és helyhatósági választások során ennek a következménye. Franciaországban Marine Le Pen pártja készen áll a baloldalban csalódott tömegek megnyerésére, de hozhatnék más nyugat-európai példákat is. Magyarország helyzete annyiban speciális, hogy nálunk nem működik a Strauss-doktrína, így a baloldal hitelvesztéséből a magát középpártként definiáló, valójában azonban a szélsőjobboldali eszméktől sem idegenkedő Fidesz profitálhatott.

A jelenség globális. A Szovjetunió hidegháborús veresége és széthullása után a tőke zsarolási potenciálja nagymértékben megnőtt világszerte, s a végrehajtó hatalom a fejlett világ demokráciáiban is képtelenné vált a társadalmi béke garantálására. Hogy hazai példát hozzak a baloldal tőke előtti kapitulációjára, Medgyessy Pétert idézném 2003-ból: „a hagyományos jóléti államok kora lejárt.” E kijelentéstől egyenes út vezetett a Gyurcsány- és Bajnai-féle gazdaságpolitikáig, illetve a szocialisták társadalmi támogatottságának elvesztegetéséig, amely az úgynevezett „szociális népszavazás” eredménye révén vált igazán érzékelhetővé. Ebben a helyzetben nem volt nehéz Orbán Viktornak kvázi néptribunusi szerepet vállalnia, s a szociális demagógiára felépítenie egy hatásos kommunikációt. Amint aztán a Fidesz megszerezte az alkotmányozó többséget a törvényhozásban, keserű ébredés várt azokra, akik a „gulyáskommunizmus” iránti nosztalgiától vezérelve Orbánra adták szavazatukat.

Az 1989 előtti világ bizonyos vonatkozásokban tényleg visszatért: a pártszervezetek újra megjelentek a munkahelyeken, a politikai meggyőződésnek ismét egzisztenciális következményei lettek, a sajtószabadságot egyszínű médiatanács révén korlátozták és még sorolhatnám. De mindez soha nem látott szociális érzéketlenséggel párosult. Orbán Viktor második, valamint harmadik kabinetje teljesen mellőzte intézkedéseit megelőzően az egyeztetést az érintettekkel, az érdekvédelmi szervezeteket levegőnek nézte. Egymás után rúgott bele a munkanélküliekbe, a rokkantakba, a hajléktalanokba, illetve megsértette a társadalom csaknem valamennyi szegmensét.

Az európai szocialistáknak és a megújult MSZP-nek egyaránt vissza kell találniuk ideológiai gyökereikhez, ha a populisták vitorlájából ki akarják fogni a szelet. Hiszen a tőke elégszer bebizonyította, hogy jól érzi magát a diktatúrák politikai klímájában is.

Evian tanulsága

A Biblia szerint az Örökkévaló az ő képére és hasonlatosságára teremtette az embert, de mivel rögtön hozzáteszi a Teremtés könyve, hogy „férfivá és nővé teremtette őket”, ebből egyértelműen következik, hogy nem az egyes ember, hanem az emberi lényeg az, ami bennünk isteni eredetű. Hogy mi volna ez az emberi lényeg, arra vonatkozóan a különböző vallások sok magyarázatot adnak, de annyiban valamennyi magyarázat egybecseng, hogy ennek a lényegnek a jósághoz, a szeretethez, egymás megsegítéséhez, sőt adott esetben még némi önfeláldozáshoz is köze van.

A kereszténység talán leghivatalosabb képviselője, az éppen hivatalban levő római pápa azt mondta az egyik menekülttáborban: „Azért jöttem ide testvéreimmel, Bartolomaiosz pátriárkával és Hieronümosz érsekkel, hogy felhívjuk a világ figyelmét erre a súlyos humanitárius válságra, és megoldásáért esedezzünk. Reméljük, hogy a világ felfigyel ezekre a tragikus és valóban kétségbeejtő szükséghelyzetekre és közös emberségünkhöz méltóan válaszol rájuk. Isten úgy teremtette meg az emberi nemet, hogy egyetlen családot alkosson; amikor valamelyik testvérünk vagy nővérünk szenved, az mindannyiunkat érint. Mindannyian tapasztalatból tudjuk, mennyire könnyű egyeseknek, hogy ne vegyenek tudomást mások szenvedéseiről, sőt hogy ki is használják törékenységüket. De azt is tudjuk, hogy az ilyesfajta válságok a legjobbat hozhatják ki belőlünk. Ezt a görög népen is láthattátok, amely nagylelkűen válaszolt szükségleteitekre, jóllehet megvannak a saját nehézségei … köszönetet mondunk Istennek, hogy szenvedéseinkben sosem hagy minket magunkra. Mindig akad valaki, aki kinyújthatja kezét és segíthet nekünk.”

Mi, magyarok nem tartozunk ezek közé.

A görögök lehet, kényszerhelyzetben, de úgy tettek, ahogy egy régi magyar választási szlogen hirdette: „hallgass a szívedre!” Angela Merkel és a nyugati világ más vezetői, vállalva azt a kockázatot, amit a közbiztonság esetleges romlása és a fenyegetettség növekedése okoz, talán a fejlett világ munkaerőhiánya által is motiváltan, de megpróbálják elfogadtatni a választópolgárokkal, hogy a menekültek (és nem „migránsok”) befogadásával világunk is, magunk is jobbá válunk.

Állt már a világ olyan választás előtt, amikor némi anyagi áldozatot kellett volna hozni emberek megmentéséért. 1938 nyarán, amerikai kezdeményezésre egy Évian-les-Bains nevű, Genf közelében fekvő kis városkában nemzetközi konferenciát hívtak össze abból a célból, hogy valamilyen megoldást találjanak a hitleri Német Birodalomban élő zsidók fenyegetett helyzetére. A konferencia kérdést intézett a nácikhoz, hogy milyen anyagi támogatásra számíthat az az ország, amelyik hajlandó befogadni menekülteket. A náci válasz lényege az volt, hogy semmire. Erre a civilizált világ vezetői azt mondták: ja, az más. És a jelenlévő Ausztrália, Belgium, Kanada, Dánia, Franciaország, Írország, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Svédország, Svájc, Nagy-Britannia, USA, valamint a latin-amerikai országok mind elzárkóztak, egyedül a karib-tengeri szigetország, a Dominikai Köztársaság mutatkozott késznek menekültek befogadására (el is jutott ide 800 ember…) Végül néhány tízezer fenyegetett helyzetben élő zsidó személy kapott vízumot az USÁ-ba, Angliába, Kanadába, illetve az akkori, brit felügyelet alatt álló Palesztinába. De a többség előtt bezárultak a kapuk és aztán történt velük, ami történt.

Úgy tűnik, a világ tanult ebből a történetből.

Nagy a különbség a két helyzet között, mert azok az európai zsidók, akiknek sikerült a nácik terrorja elől egy másik országba költözni, új hazájukban semmiféle gondot nem okoztak, éppen ellenkezőleg: fellendítették a tudományos, kulturális és gazdasági életet; a párizsi, brüsszeli, nizzai események viszont a muszlim bevándorlás kockázataira figyelmeztetnek bennünket. Tény ugyanakkor, hogy terrorcselekményeket nemcsak iszlám vallású, hanem keresztény emberek is elkövettek (például írek, baszkok), illetve, hogy az iszlám követői között csak ott jelenik meg erőteljesen a terrorizmus, ahol súlyos, megoldatlan szociális problémák terhelik őket (elsősorban francia és belga földön.) Ettől függetlenül természetesen érthető a félelem és a bizalmatlanság. Ha a magyarok félnek a muszlim bevándorlóktól, akkor ezt csak tudomásul venni lehet, mert senki sem állíthatja, hogy biztosan nem fenyeget bennünket veszély. De ez az előlegezett félelem talán mindenre megoldás és magyarázat?

Hol a jele annak, hogy ha befogadni nem is vagyunk hajlandók gyakorlatilag senkit, aki nem fizet százezreket a letelepedési kötvényért, de valamilyen módon mégiscsak vállalunk terheket a segítés érdekében? Az ájtatos kereszténydemokraták hallgatnak, de az ellenzék bölcsességéből is csak annyira telik, hogy a népszavazás bojkottjára szólítson fel. Jogosan, mert ez nemzeti szégyen: de hol egy átgondolt, meggyőző javaslat arra, hogy akkor mégis miképp vegyünk részt a humanista Európa nagy közös mentő vállalkozásában?

Evian arra tanít, hogy megfontolások és mérlegelgetések helyett segíteni kell, mégpedig akkor, amikor valaki bajban van, és Európa meg is fogja menteni ezeket az embereket, mert tanult Evianból. Mi pedig a vállunkat vonogatjuk?

Ököl, kés, pisztoly, bomba…

Azt mondják, az ember a Föld csúcsragadozója. A ragadozóknak pedig életelemük a gyilkolás. Az állatok többnyire azért ölnek, mert éhesek, mi, ember pedig azért… Miért is?

Az egyik ember azért öl, mert haragszik a másikra. A napokban Szabadszálláson egy 18 éves suhanc vitába keveredett 57 éves lakótársával, akit úgy megütött, hogy az menten belehalt.

A másik féltékenységből. Hogyan mer szemet vetni más arra, ami az övé? A német rendőrség szerint nem terrortámadás történt Reutlingenben, ahol egy 21 éves szíriai menedékkérő az utcán egy bárddal megölt egy nőt. A férfi szerelmes lehetett a lengyel pincérnőbe, akivel egy bárban dolgozott.

A harmadik passzióból öl. A müncheni lövöldözőről kiderül, hogy betegesen vonzódott a tömeggyilkosságokhoz. Tettét napra pontosan a norvég eset után öt évvel követte el, a lövéseket ugyanolyan pisztolyból adta le, mint példaképe, a tömeggyilkos Breivik.

A negyedik bosszúból. Amikor az amerikai rendőrök két ártatlan színes bőrű fiatalt agyonlőttek, az igazságtalanságon felháborodott tiltakozó színes bőrű mesterlövészek a háztetőkről rendőrökre vadásztak. Napokig tartották rettegésben az egyenruhásokat.

Az ötödik az ámokfutó. Elég egy rossz jegy, vagy a tanár feddő szava, és máris fogja a papa fegyverét, és adj neki! A japán a kését, és lemészárol mindenkit, aki az útjába kerül.

A hatodik ki nem állhatja a másságot.

A hetedik bombát gyárt, teherautóval embereket gázol, és azért öl, mert más istenben hisz. Na, ők azok a terroristák, akiktől próbálnak óvni minket. Mintha, nem kellene tartanunk a saját, szín magyar, keresztény, késes, agyonverős, fojtogatós gyilkosainktól.

Szerző