Hitelvesztés ellen

Manuel Valls egyébként baloldalinak mondott kormánya rövidlátásról tesz tanúságot, amikor a francia társadalom úgyszólván egészének tiltakozása ellenére, a parlamenti szavazást ügyesen kikerülve könyörtelenül véghezviszi munkajogi reformját. A párizsi kabinet ezzel a lépéssel a teljes hitelvesztést kockáztatja, hiszen az ominózus intézkedés révén éppen a szocialisták adnak zöld utat a munkavállalói jogok további csorbításának.

A magyarok számára persze nem ismeretlen jelenség, hogy egy baloldali párt eltávolodik önnön ideológiai tablójától, s az általa delegált miniszterelnök megszorító intézkedésekhez adja a nevét. Mint ahogy a következmények is jól ismertek, a "versengő" párttá alakult szocialisták marginális helyzetbe szorulása, illetve a jobboldali radikálisok előretörése a törvényhozási és helyhatósági választások során ennek a következménye. Franciaországban Marine Le Pen pártja készen áll a baloldalban csalódott tömegek megnyerésére, de hozhatnék más nyugat-európai példákat is. Magyarország helyzete annyiban speciális, hogy nálunk nem működik a Strauss-doktrína, így a baloldal hitelvesztéséből a magát középpártként definiáló, valójában azonban a szélsőjobboldali eszméktől sem idegenkedő Fidesz profitálhatott.

A jelenség globális. A Szovjetunió hidegháborús veresége és széthullása után a tőke zsarolási potenciálja nagymértékben megnőtt világszerte, s a végrehajtó hatalom a fejlett világ demokráciáiban is képtelenné vált a társadalmi béke garantálására. Hogy hazai példát hozzak a baloldal tőke előtti kapitulációjára, Medgyessy Pétert idézném 2003-ból: „a hagyományos jóléti államok kora lejárt.” E kijelentéstől egyenes út vezetett a Gyurcsány- és Bajnai-féle gazdaságpolitikáig, illetve a szocialisták társadalmi támogatottságának elvesztegetéséig, amely az úgynevezett „szociális népszavazás” eredménye révén vált igazán érzékelhetővé. Ebben a helyzetben nem volt nehéz Orbán Viktornak kvázi néptribunusi szerepet vállalnia, s a szociális demagógiára felépítenie egy hatásos kommunikációt. Amint aztán a Fidesz megszerezte az alkotmányozó többséget a törvényhozásban, keserű ébredés várt azokra, akik a „gulyáskommunizmus” iránti nosztalgiától vezérelve Orbánra adták szavazatukat.

Az 1989 előtti világ bizonyos vonatkozásokban tényleg visszatért: a pártszervezetek újra megjelentek a munkahelyeken, a politikai meggyőződésnek ismét egzisztenciális következményei lettek, a sajtószabadságot egyszínű médiatanács révén korlátozták és még sorolhatnám. De mindez soha nem látott szociális érzéketlenséggel párosult. Orbán Viktor második, valamint harmadik kabinetje teljesen mellőzte intézkedéseit megelőzően az egyeztetést az érintettekkel, az érdekvédelmi szervezeteket levegőnek nézte. Egymás után rúgott bele a munkanélküliekbe, a rokkantakba, a hajléktalanokba, illetve megsértette a társadalom csaknem valamennyi szegmensét.

Az európai szocialistáknak és a megújult MSZP-nek egyaránt vissza kell találniuk ideológiai gyökereikhez, ha a populisták vitorlájából ki akarják fogni a szelet. Hiszen a tőke elégszer bebizonyította, hogy jól érzi magát a diktatúrák politikai klímájában is.