Trump azt állítja, hogy csak "szarkasztikus" volt

Donald Trump republikánus elnökjelölt azt állítja, hogy csak "szarkasztikus" volt, amikor szerdai sajtóértekezletén arra nógatta Oroszországot, hogy hackertámadással kutassa fel Hillary Clinton elveszett, kitörölt e-mailjeit.

Donald Trump a Fox televízióban próbálta védeni felháborodást kiváltó szerdai mondatait - amelyek miatt a hazaárulás vádja is érte őt -, s úgy fogalmazott: "természetesen a szarkazmus" beszélt belőle.

A republikánus elnökjelölt ugyanakkor megismételte: nem tudni, hogy ki hajtott végre hackertámadást a demokraták országos bizottságának szervere ellen, amelynek következtében napvilágra került több tízezer elektronikus levél. E levelek egy részét a hétvégén, éppen a demokrata konvenció előtti napokban hozta nyilvánosságra a WikiLeaks, s a kiszivárogtatások hátterében elemzők és titkosszolgálati szakemberek oroszokat sejtetnek. A levelek egy részéből egyébként az derült ki, hogy a demokraták pártvezetése Clinton javára és pártbeli kihívója, Bernie Sanders vermonti szenátor kárára manipulálta az előválasztásokat. "Senkinek nincs elképzelése arról, hogy vajon Oroszország, Kína, vagy valaki más tette-e ezt. Ki tudja?" - fogalmazott Trump a Fox televízióban a hackertámadásról. Majd hangsúlyozta, hogy az igazi problémát nem az jelenti, hogy hogyan kerültek nyilvánosságra ezek az e-mailek, hanem hogy mit tartalmaznak. "Vessünk csak egy pillantást arra, hogy mit is mondanak ezek az e-mailek, és ez bizony szégyenteljes!" - mondta Trump.

A republikánus elnökjelölt főtanácsadója, Paul Manafort - szintén a Fox televízióban - ugyancsak azt próbálta bizonygatni, hogy Trump megjegyzései pusztán "szarkasztikusak" voltak.

Közben Harry Reid nevadai politikus, a demokraták szenátusi csoportjának vezetője azt javasolta, hogy - mivel Donald Trump a demokraták szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent - a titkosszolgálat ne lássa el őt az elnökjelölteknek járó napi információkkal, illetve ne valós, hanem álinfomációkat továbbítson neki.

Szerző

Még mindig vannak gondok a kalandparkokban

 Az ellenőrzések hatására csökkentek a szabálytalanságok a kalandparkokban; júliusban ugyanis ismételt ellenőrzést folytattak az ország mindazon kalandparkjában, ahol az egy hónappal korábbi ellenőrzés hiányosságokat tárt fel - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A tájékoztatás szerint az ellenőrzés pozitív tapasztalata, hogy a legtöbb helyen az előző vizsgálat hatására megszűntek a hiányosságok. Az üzemeltetők ugyanakkor továbbra sem fordítanak kellő figyelmet az alapvető követelmények betartására - állapította meg a vizsgálat.

Az NFM által a családok biztonsága érdekében elrendelt vizsgálat keretében a fővárosi és megyei kormányhivatalok munkatársai összesen 53 kalandparkban 129 berendezést ellenőriztek. Az ellenőrzés alapján 23 helyszínen 41 berendezés továbbra sem felelt meg az üzemeltetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A kifogásolási arány az eszközök tekintetében ugyanakkor mintegy 22 százalékkal alacsonyabb, mint az előző ellenőrzés során.

A vizsgálat továbbra is a kalandparkokat működtető cégek berendezéseinek megfelelőségi tanúsítványaira, a berendezések adattábláin feltüntetendő jelölésekre, az üzemeltetési napló szabályos vezetésére és a kezelő személyzet biztonságos működtetéshez szükséges képesítési igazolásainak meglétére irányult.

A hatóságok az ismételt ellenőrzést követően megindították a fogyasztóvédelmi eljárásokat, 2 esetben megtiltották a kalandpark működését - tartalmazza a tájékoztatás.