menekültek;befogadás;Ferenc pápa;

2016-07-28 22:31:00

Ferenc pápa: az irgalmasok szíve megnyílik a menekültek előtt

 Az irgalmas szív képes megosztani a kenyeret az éhezővel, és nyitott arra is, hogy befogadja a menekülteket és a bevándorlókat - hangsúlyozta csütörtök délután Ferenc pápa azon a szertartáson, amelyet a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) keretében mutatott be. A szertartásra a pápa villamossal érkezett mozgássérült fiatalok kíséretében. 

A krakkói Blonia-mezőn megtartott ünnepség az IVT első olyan nagyszabású rendezvénye volt, amelyet a pápa részvételével tartottak meg, a fiatalok itt üdvözölték először az egyházfőt. Szerda este Ferenc pápa a krakkói érseki palotából, a II. János Pál lengyelországi zarándoklatai idején legendássá vált úgynevezett pápai ablakból már folytatott rövid párbeszédet az ott népesen összegyűlt fiatalokkal.

A csütörtöki szertartáson lengyel és óegyházi szláv nyelven olvastak fel evangéliumot, az ezt követő homíliában a pápa a Jézus "eleven jelenlétéből" fakadó életöröm és az irgalmasság fogalmát járta körül. "Az egyház (...) tanulni akar tőletek, hogy megújítsa az Atya irgalmasságába vetett bizalmát" - szólította fel az egyházfő a fiatalokat, hozzátéve: az Istennek "mindig fiatalos az arca, és szüntelenül hív bennünket, hogy az ő királyságához tartozzunk.

"Az irgalmasságnak mindig fiatalos az arca" - folytatta, majd kifejtette: az irgalmas szívnek "bátorsága van, hogy lemondjon a kényelemről (...), képes másokkal találkozni, mindenkit átölelni." Képes továbbá "a gyengédségre és az együttérzésre, megosztja kenyerét az éhezővel, nyitott arra, hogy befogadja a menekülteket és a migránsokat" - mondta.

A pápa arra intette a fiatalokat: imádkozzanak azért, hogy "az irgalmasság kalandjában" részesülhessenek. Ez a "kaland" a szentatya szerint "a hídépítés, valamint a falbontás kalandja, azaz a kerítés- és szögesdrótbontás kalandja" is egyben. E fiatalok tanulják meg, miként kell "azok szavát meghallgatni, akiket nem értünk, akik más kultúrákból, nemzetekből jönnek, valamint azokét is, akiktől félünk, mert úgy gondoljuk, hogy bánthatnak bennünket" - hívta fel a pápa a zarándokokat.

Különféle nemzetek találkozására a szertartás forgatókönyve is utalt: először rövid előadásban az összes világrész táncmotívumait mutatták be, ezt követően a fiatalok az adott kontinensen leginkább tisztelt szentek képeivel vonultak fel. A felolvasott evangéliumot tartalmazó szentírást pedig farmernadrágos fiatalok vitték az oltár elé. Az aranyozott könyvet az erényeket megszemélyesítő szenteket - köztük Szent Hedviget - alakító színészek adták át nekik.

Az esős idő ellenére a Blonia-mezei szertartáson több százezer, színes esőköpenyekbe öltözött, nemzeteik zászlóit lengető zarándok vett részt. A krakkói ünnepség előtt, csütörtök délelőtt a katolikus egyházfő a legismertebb lengyelországi Mária-kegyhelyen, Czestochowában szentmisét mutatott be.