terrorizmus;iszlamista;Ferenc pápa;

2016-08-01 10:44:00

Ferenc pápa: hiba az iszlámot terroristának nevezni

Ferenc pápa súlyos hibának tartja, ha egyenlőségjelet tesznek a terrorizmus is az iszlám vallás közé. 

Mint mondta, azok is naponta követnek el erőszakos cselekményeket, akik meg vannak keresztelve. Ettől függetlenül nem a vallás képezi az erőszak alapját – emelte ki a repülőgép fedélzetén, amikor vasárnap este hazautazott Lengyelországból Rómába. „Nem igazságos, illetőleg hamis terroristának nevezni az iszlámot” – hangoztatta a katolikus egyházfő. Ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy miért nem használja soha az iszlám kifejezést, ha olyan szélsőséges cselekményeket hajtanak végre muzulmánok, mint Franciaországban, ahol egy templomban elvágták a pap torkát.

A pápa rámutatott, minden vallási közösségben léteznek fundamentalisták. Ha pedig erőszakos iszlámról beszél, akkor erőszakos katolicizmusról is említést kellene tennie. Mint mondta, amikor kezébe veszi az újságot, minden nap arról olvas, hogy erőszakos cselekmények történtek Olaszországban. "Az egyik megöli a barátnőjét. A másik az anyósát. És megkeresztelt emberekről van szó” – hangoztatta.

A pápa azt mondta, sok fiatal azért fordult a terror felé, mert ezt látta az egyedüli lehetőségnek. „Sok fiatal európait ideálok, munka nélkül hagytunk, ezért a drogok, az alkohol felé fordultak és fundamentalista csoportokhoz csapódtak – tette hozzá Ferenc pápa.