- Stílusos a neve, mintha tudta volna milyen pályát választ. A hanga valamilyen gyógynövény, ugye?
- Igen, bár ez nem felvett név. A családunk jászkunsági, a nevünk is onnan való. A hanga különben Magyarországon és tőlünk északabbra is előforduló évelő növény, magyar neve csarab, tudományos elnevezése Erica.
- Mi kell ahhoz, hogy valaki az állatkert szóvivője legyen?
- Én először állatgondozó voltam, vagyis a szakmából jöttem, nem egy kommunikációs iskola padjaiból. Egyébként okleveles agrármérnök vagyok, állattenyésztő üzemmérnök és kulturális menedzser.
- Három diplomával takarította a ketreceket meg kifutókat?
- Akkor még nem volt három diplomám. Bérletes gyerek lévén minden hétvégén az állatkertben lógtam, izgalmas helynek tartottam, iskola mellett kezdtem dolgozni az állatok mellett önkéntesként. Amikor főállású állatgondozó lettem hamar kiderült, hogy nemcsak az állatokkal boldogulok, hanem a velük kapcsolatos kérdésekre is képes vagyok válaszolni. Ehhez több dolog szükséges: egyrészt tudni kell a választ a kérdésre, másrészt ezt közérthető formában és szórakoztatóan kell elmondani úgy, hogy szakmailag is rendben legyen. 1999-től dolgoztam az állatkert kommunikációs stábjában, 2004-ben lettem szóvivő, tehát 12 éve csinálom, ami rekord, mert a mentős Győrfi Pált kivéve nincs olyan szóvivő, aki ilyen hosszan töltené be ezt a posztot ugyanazon a helyen. Harmadik generációs értelmiségi vagyok, de a felmenőim állatokkal foglalkoztak, földjeik voltak, cséplőgépük, rendesen meg is szenvedték a kuláküldözést. Amikor az állatkertbe kerültem, nagymamám öccse, Pityu bácsi még élt, és azt mondta: engem tekint a családi hagyomány folytatójának.
- Sose hallottam siránkozást, hogy kevés az állatkert számára biztosított pénz. A szóvivőnek meg van tiltva, hogy erről beszéljen?
- Nincs megtiltva. Ha valóban kevés lenne, beszélhetnék róla. Az állatkert a főváros egyik közintézménye, közpénzből gazdálkodik, de ennek nagy részét mi magunk termeljük ki: a működési költségek négyötödét saját bevételeink fedezik. Ez azért lehetséges, mert nálunk több mint egymillióan fordulnak meg évente, amivel az állatkert a leglátogatottabb kulturális közintézmény hazánkban. A bevételt a fenntartásunkra fordítjuk, kell is, mert az állatok takarmányozása évi 230 millió forintba kerül, és további milliók mennek el víz- és villanyszámlákra.
- Szóval nem stadionokat kellene építeni, hanem kvázi önfenntartó állatkerteket?
- A sikert nem adják ingyen. Nagyon sok munkát fektetünk abba, hogy olyasmit kínáljunk, ami versenyképes más szabadidős programokkal. Különben nem mondható, hogy az állam szűkmarkú lenne. A kilencvenes évek közepe óta zajló felújítások túlnyomó része fővárosi vagy kormányzati beruházás.
- Mi a titok? Jól kell lobbizni?
- Nem ez a legfontosabb. Inkább arról van szó, hogy az állatkertet szeretik az emberek, s ezt a politikának figyelembe kell vennie. Mi nem foglalkozunk politikával, pártpolitikával különösképpen nem, hiszen a látogatók nem azt várják tőlünk, hogy politizáljunk, hanem hogy az állatkert működését, a programok megszervezését, a természetvédelmet, oktatást, közművelődést, ismeretterjesztést szakmailag jól csináljuk.
- Az állatkert szociálisan nem túl érzékeny. A két felnőttet és két gyereket magába foglaló családi jegy 7300 forintot kóstál, ennyit egy minimálbérből élő háztartás nem bír el, a munkanélküli családosokról nem is szólva.
- De akkor minden más olcsó, az állatkert meg drága?
- Nem, minden más is drága.
- Na látja! Nem lóghatunk ki a béke szigeteként a nemzetgazdaság egészéből. Hol vannak a mi áraink egy kalandpark vagy egy csúszdás élményfürdő belépőjétől? A mozi- és színházjegy is ezrekbe kerül, és csak néhány órás kikapcsolódást kínál. Kedvezményt adunk a gyerekeknek, diákoknak, nyugdíjasoknak, a tíz főnél nagyobb csoportoknak. Megállapodtunk a fogyatékkal élők szervezeteivel, és még hosszan lehetne folytatni. Társadalmi felelősségvállalásunk bizonyos rendezvényekben is megnyilvánul. Az egyik a sérült gyerekek napja - ennek már két évtizedes hagyománya van. A másik, amire szintén büszkék vagyunk, az Áloméj az állatkertben. Nemzetközi kezdeményezés, Hollandiából indult, ahol a Sophia Loren Kórház egy helyi állatkerttel közösen szervezte meg az első ilyen ünnepet, és a kelet-európai térségből egy cseh és két magyar állatkert csatlakozott ehhez elsőként. Az a lényege, hogy egy nyári napon, nyitvatartási idő után programot szervezünk kiküldött meghívóval érkező, krónikusan beteg gyerekeknek és a családjuknak. Minden évben egy-egy kórház vagy szociális intézmény gondozottait látjuk vendégül. A munkatársainknak ez elvileg fizetett túlóra lenne, de nem az. Meghirdetjük, és mindig akad 50-60 önként jelentkező. Én nem méricskélem, hogy más intézményekhez viszonyítva sok vagy kevés, amit csinálunk, de abban biztos vagyok, hogy társadalmi felelősségvállalás terén bármilyen összehasonlításban megállnánk a helyünket.
- Szóval lelkesek a munkatársak… Önöket nem érinti az elvándorlás? Vagy a megszállottság ideköti az embereket?
- Jelenleg 191 munkatársunk több mint 40 munkakört tölt be. Közintézményben közalkalmazotti bértábla van, amit - finoman szólva - nem szokás versenyképes bérnek nevezni.
- Ráadásul itt nem lehet forgalomlassító demonstrációt rendezni, egy sztrájk esetén pedig éhen halnának az állatok.
- Az állatkertben soha nem volt sztrájk. A közalkalmazotti bértáblához hozzáadunk valamennyi kiegészítést, év végi jutalmak is vannak, de mindez nem ellensúlyozza a gyenge bérezést, s a szakmai elhivatottságra sem szabad örök időkig hagyatkozni. Az utóbbi években sajnos elveszítettünk jó néhány munkatársat, akik Nyugaton folytatják a szakmát. Napi gondjaink még nincsenek, de azt se mondhatom, hogy nyugodtan hátradőlhetünk.
- Itt legalább húsz éve építkezés folyik. Soha nem lesz készen az állatkert?
- A közönségnek és nekünk is kényelmetlen az állandó építkezés, de az se jó, hogy régebben nem sokat tettek az állagmegóvásért. Mi arra törekszünk, hogy megújuljon az állatkert, de úgy, hogy közben a látogató ne csak állványzatot és munkagépeket lásson. 1994-ben lett Persányi Miklós professzor az igazgató, azóta mindegyik állatházat rendbe hoztuk, némelyiket olyan régen, hogy lassan újra hozzá kell nyúlni. Azzal pedig, hogy a bezárt Vidámpark területét hozzánk csatolták, új helyzet állt elő.
- Ha rosszmájú lennék, úgy is fogalmazhatnék, hogy bekebelezték a Vidámparkot.
- A Vidámparkot azért zárták be, mert egyre kevésbé tudta eltartani önmagát, és a főváros egyszer csak úgy érezte, lyukas zsebbe tömné a milliókat. Az, hogy a területet mi kaptuk meg, lehetővé teszi a műemlék játékok, a hullámvasút, a mesecsónak, a körhinta további üzemeltetését, és volt elképzelésünk a terület hasznosítására is. A tervek valóra váltásához azonban évek kellenek, és nem akartuk, hogy a terület végig zárva legyen, ezért ideiglenesen megnyitottuk ott a Holnemvolt Parkot. Mutatványosok hoztak játékokat, állatok is kerültek oda, magyarán létrehoztunk egy vegyes műfajú szabadidő parkot, ahová az állatkerttől függetlenül, 500 forintért be lehetett menni. 2014-ben és '15-ben évi 80 ezren látogatták, sokkal többen, mint a Vidámparkot a bezárás előtt. A most már lezárt területre két dolgot képzelünk: az egyik a Mesepark, ami a mesékből ismerős szelíd állatokat vonultat majd fel, lesz lovagoltatás, talán lovasterápia is, és játszóház - nem akárkivel, Csukás Istvánnal szövetkeztünk erre. A másik tervezett egység, amely a terület nagyobbik felét foglalja el, a Pannon Park. Ennek alapkoncepciója az, hogy a földtörténeti közelmúltban - nem a dinoszauruszok korában, "csak" 10-15 millió éve - hazánk élővilága egészen másképp festett, mint manapság. Az éghajlat trópusi vagy szubtrópusi volt, a tavak, tengerek partján például orrszarvúak éltek, meg olyan jószágok, amelyek regés-rég kihaltak már, de mai megfelelőik még fellelhetők távoli tájakon. Mi egy üvegkupolával fedett parkban, egy 1,7 hektáros biodómban megpróbáljuk felidézni, milyen lehetett a pannon ősvadon. A legérdekesebb szerintem egy vízben élő, növényevő emlős lesz, a tengeri tehén. Nagyon aranyos állat, a hazai közönség soha nem látott még ilyet élőben. A Mesepark már 2017-ben elkészül, a Pannon Parkot 2019-ben adjuk át.
- A biodóm ötletét többen támadják. Azt mondják, fölösleges luxus és rontani fogja a városképet.
- Bármit találtunk volna ki, támadnák. Mi azt vettük figyelembe, hogy milyen fejlődési irányok léteznek a szakmában, melyek az állatkertünk fejlesztési igényei, és mit szeretne látni a közönség. Fontos szempont, hogy jó lenne tovább növelni a látogatottságot, s ennek egyik módja a látogatásra alkalmas idő meghosszabbítása. Bár most is nyitva vagyunk minden évszakban, és valamelyest nőtt is a fűtött állatházakba telente betérők száma, de azért az emberek többsége úgy gondolja: az állatkert szabadtéri látványosság, ha rossz idő van, nem megyünk. A biodóm nem függ a külső időjárástól, és akár egész napra elegendő látnivalót kínál majd. A másik érv a biodóm mellett az, hogy a vidámparki területen a kétszer háromsávos felüljáró miatt nagyon nagy a zaj- és légszennyezettség. A tervezett biodóm orvosolná a problémát, ami jó az embereknek és az állatoknak. Én még emlékszem arra, hogy az első itt született pingvinfiókákat néhány nap alatt elvitte a tüdőpenész, amit a pesti levegő okozott. Igaz, akkor még rengeteg kétütemű futott az utakon, de ha megnézzük a főváros zaj- és légszennyezettségi térképét, az említett terület ma is a top tízben van. Közben megy a léggömbhámozás, hogy nem elég a Liget-projekt, micsoda megalomán ötlet a biodóm, elnyomja majd a városligetet. Igen, a kupola néhol tényleg 35 méteres lesz, de az arkangyal a Hősök terén magasabb, a Vajdahunyad vár tornya szintén. Sőt, az állatkerti nagyszikla is 34 méter, és kíváncsi lennék, vajon a ligetben sétálva ki érzi úgy, hogy agyonnyomja őt a nagyszikla látványa?
- Azt hiszem, az állatok világa tisztább, kiszámíthatóbb, őszintébb, mint az embereké. Ha valaki állatok közt dolgozik, az konzerválja a lelket, vagy az önből áradó derű alkati adottság?
- Nekem kétségtelenül van ilyen alkati adottságom. De az is biztos, hogy az itteni munka, bár nem oldja meg az ember minden baját, simogatja a lelket.
- Tehát nincs búskomor állatkerti dolgozó?
- Az emberek itt, ahogy másutt is, sokfélék. Olyan nincs köztük, aki ne szeretné az állatokat, ha volt is, nagyon hamar kihullott. Én például az élet nehézségeit meglehetős cinizmussal szemlélem, ami persze nem köszönhet vissza a munkámban. Az emberek azért járnak ide, hogy jól érezzék magukat, a szóvivőnek kutya kötelessége ezt segíteni. Nagy szerencse, hogy az én személyiségem alkalmas erre, nem fogcsikorgatva kell csinálnom.
