Pentagon;

2016-08-04 10:12:00

Olasz bázisokat használhat a Pentagon

Bár végleges megállapodás egyelőre nem született, a római kormány „kész gyors és pozitív döntést hozni” abban az esetben, ha az Egyesült Államok olaszországi támaszpontok felhasználásához kér hozzájárulást az Iszlám Állam (IS) líbiai állásai elleni támadásokhoz.

Az olasz kabinet hajlandóságát tegnap Roberta Pinotti védelmi miniszter tette egyértelművé egy nyilatkozatában. A bázisok használata értelemszerűen az olasz légtér megnyitását is jelenti az amerikai légierő számára, hogy Itália viszonylagos közelségét élvezve – s a Földközi-tengeren állomásozó hadihajóknál nagyobb háttérkapacitást kihasználva – folytathassa offenzíváját az észak-afrikai ország IS által uralt körzetei ellen.

Líbia évek óta gyakorlatilag szilárd kormányzás nélkül létezik, a nemzetközi közösség által elismert kabineten kívül ténykedik egy ellenkormány, s számos régióban katonai és törzsi ellenőrzés érvényesül. Az állandósult zűrzavar jó alkalmat teremtett az IS helyi alakulatai számára, hogy bizonyos, elsősorban tengerparti régiókat ellenőrzésük alá vonjanak. E területek ellen indított légitámadásokat a hét elején az amerikai légierő, s ezt az offenzívát könnyítené még a továbbiakban az olasz támaszpontok ki- és felhasználása. A dzsihadisták fő bázisa Szirte városnál található, ahol jó ideje tartanak a szárazföldi összecsapások is, ám a város bevételét a kormányhadsereg mindeddig nem tudta végrehajtani.