Horvátország;előrehozott parlamenti választások;belpolitika vita;

2016-08-08 07:36:00

Elszabadult indulatok Horvátországban

Komoly belpolitikai vita kezd kialakulni Horvátországban a szeptemberi előrehozott parlamenti választás közeledtével. Abban persze nincs semmi meglepő, hogy a kampány időszakában ismét egymásnak feszül a két tradicionális párt, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), illetve a szociáldemokrata SDP, ám a mostani vita mondhatni új dimenzióba helyezi a két párt amúgy is fagyos viszonyát.

Zoran Milanovic volt miniszterelnök, az SDP elnöke ugyanis azt követően, hogy múlt szerdán Münchenben életfogytiglani büntetésre elítélték Josip Perkovicot és Zdravko Musacot, az egykori jugoszláv titkosszolgálat, az UDBA két tisztjét a horvát olajipari menedzser, Stjepan Djurekovic 1983-as megöléséért, lényegében azt állította, hogy a HDZ-t részben Perkovic és Mustac, közvetetten tehát a titkosszolgálat hozta létre.

Amint az várható is volt, kijelentése óriási port kavart. A HDZ alapítói közleményt adtak ki, amelyben visszautasították azt a „hazugságot”, amely szerint Perkovic és Mustac a HDZ alapítói között lettek volna. Azt közölték, szerintük az UDBA éppen megpróbálta megakadályozni a HDZ megalapítását, amiről szerintük a korabeli dokumentumok is tanúskodnak. A közlemény szerint „aggasztó, hogy ilyet az SDP elnöke jelent ki, azé a párté, amely ideológiailag és anyagi tekintetben is az Európában a terrort terjesztő kommunista párt utóda”.

Milanovic azt közölte, sokkolta, hogy azok, akik az államalapítónak nevezett Franjo Tudjman néhai horvát elnök számára útlevelet szereztek be, élvezték a bizalmát, azokról kiderül, hogy „a titkosszolgálat gyilkosai voltak. Ez borzasztó és mindent elmond a HDZ-ról, mint pártról” – fejtette ki.