Kevesen gondolnak bele, hogy ha kisgyermekként történik velük valami megrázó esemény, akkor amiatt évtizedekkel később rákot diagnosztizálhatnak náluk. Az összefüggést Vincent Felitti (az ACE Study – „Ellenséges gyermekkori tapasztalatok”) nevű kutatócsoport társvezetője bizonyította be legfrissebb tanulmányában, miután hosszan kutatta a gyermekkori trauma és a rák, illetve szívbetegség kapcsolatát.
A Vice amerikai online magazin egy 1998-as esetet idézett fel. Egy Carol Redding nevű hölgy az összeomlás határára jutott. Nem csupán legutóbbi szakítása viselte meg, hanem úgy érezte, már nem bírja az egész életében tartó küzdelmet a rémálmokkal, flashbackélményekkel, szorongással, depresszióval, amelyekhez pajzsmirigyproblémák, valamint három rákos megbetegedés járult: előbb a leukémia, majd a mellrák, végül a nyirokmirigyrák támadta meg. Ekkor ajánlották neki Felitti doktort, aki nem sokkal korábban tette közzé áttörést jelentő tanulmányát.
Felitti kitöltette páciensével az ACE Study kérdőívét, amelyen a gyermekek elleni erőszak, a fizikai és lelki elhanyagolás, valamint a családi működésképtelenség (például valamilyen függőségben szenvedő, vagy pszichésen terhelt családtag) összesen tíz kategóriája szerepel. Akinek bármelyikben része volt 18 éves koráig, kap egy „pontot”. Az orvos tapasztalatai szerint azok, akik 4 vagy annál több pontot értek el, azokat az átlagosnál kétszeresen veszélyeztette valamilyen szívbetegség, akik pedig 7 vagy annál pontot gyűjtöttek, azoknak háromszorosra nőtt az esélye a rákra.
Carol Reddingnek 10-ből 10 pontja lett. Az asszonynak ekkor állt össze élete mozaikja a benne eltemetett „hiányzó kockákból”. Ő maga is csak akkor döbbent rá arra, hogy mennyi sérülést hordoz magában. Négyéves volt, amikor anyja agyvérzést kapott. II. világháborús veterán, poszttraumatikus stresszben szenvedő apja, alkoholista lett, rendszeresen verte őt és testvéreit, egy idő után már éheztek is, mert apjuk minden pénzüket elitta. Végül kilakoltatták a családot és Carol nagynénjéhez került. Ezek a traumát jelentkeztek nála a súlyos betegségek egész sorozatában.
Egy fogyókúrás programból indult
Az ACE-kutatást ma már számos nemzetközi fórum, köztük az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is nagyra értékeli, az Egyesült Államok több államában, köztük Kaliforniában, Vermontban és Washingtonban törvényt hoztak e kutatások támogatására. Pedig Felittiék munkájának iránya, mint a tudomány esetében már oly sokszor, a véletlenen múlott.
A professzor, a San Diegó-i Kaiser megelőző orvostudományi intézetben, amelynek jelenleg is a vezetője, 1984-ben a kóros elhízással kapcsolatos kísérleteket folytatott. Csoportjának egyik legsikeresebb tagja egy 28 éves nő volt, aki csaknem 135 kilót adott le. Aztán néhány héttel azután, hogy elérte legalacsonyabb testsúlyát, kapott a munkahelyén egy szexuális ajánlatot, mely után hamarosan visszaszedte magára a keservesen leadott súlyt. Mint kiderült, a nőt 11 és 21 éves kora között rendszeresen megerőszakolta a nagyapja és a mértéktelen evéssel nem csupán e traumát akarta elnyomni, hanem tudat alatt saját szexuális étvágyát is.
Felitti ezután több páciensével is interjút készített erről a témáról és kiderült, hogy a programban részt vevőknek legalább a felének volt ilyen szörnyű élménye. Ekkor kezdett azon gondolkodni, hogy a gyerekkori traumák vezethetnek-e más felnőttkori betegségekhez. Így született meg az ACE Study, amelynek kísérleti programjában több mint 17 ezren vettek részt, amely megerősítette a kutatás vezetőjének meggyőződését: a közhiedelemmel ellentétben nem igaz, hogy „az idő minden sebet begyógyít”.
Az ACE Study szakmai körökben is elismert és mintegy 100 újságcikk jelent meg tevékenységéről. Ennek ellenére Felitti állítja, hogy az orvosok többsége nem is hallott róla, és ami a nagyobb baj, hogy alig van olyan, aki a diagnosztizálás során érdeklődik a páciens gyerekkora iránt. Ezt erősítette meg a Vice-nak Pradeep Gidwani, az amerikai gyermekorvosok akadémiájának projektigazgatója. Úgy vélekedett, hogy az orvostársadalom nagyon lassan reagál az ACE kutatásaira, de az is probléma, hogy az nem kapnak megfelelő képzést a gyerekkori traumákkal küzdő betegek kezelésére.
A „stressz neurobiológiája”
Vannak olyan szakemberek is, akik szerint az ACE Study kutatásai nem igazolják feltétlenül, hogy a gyerekkori traumák rákot okoznak. Bruce D. Perry pszichiáter, az amerikai Child Trauma Academy tagja arra emlékeztet, hogy az eredeti tanulmány a gyerekkori élmények és a felnőttkori egészségi állapot közötti összefüggéseket vizsgálta és nem a közvetlen okokat. Perry doktor szerint egy ACE Study-felmérés nem veszi figyelembe azt a konkrét kort, amelyben a traumatikus esemény történt, sem pedig azt, hogy egyszeri, vagy többször ismétlődő esetről van-e szó, továbbá az sem derül ki belőle, hogy voltak-e olyan „erősítő” tényezők, mint például a család, vagy más közösség, amely ezt a traumát lehetővé tette.
Éppen ezért – mondja Perry – ezeket a felméréseket minden jó szándék ellenére sokan félremagyarázzák, beleértve orvosokat is. Mindazonáltal a pszichiáter is elismerte: „Minden kétséget kizáróan létezik a „stressz neurobiológiája”, és amennyiben a „Harcolj, Menekülj vagy Fagyaszd be” rendszerünk folyamatosan működik, akkor ez egy idő után kimeríti a szívünket, tüdőnket, emésztő rendszerünket, egész immunrendszerünket, sőt, még az agynak azokat a hálózatait is, amelyek a figyelmet, a gondolkodást és a hangulatainkat szabályozzák. Tehát ezáltal valóban nagyon a kockázata a mentális és a fizikai betegségeknek” – mondta Perry a Vice-nak.
Redding ma az ACE tréningvezetője
Ami Carol Reddinget illeti, Felittivel együttműködve különböző kezeléseken vett részt, köztük kognitív viselkedési terápián, majd különböző közösségi projektekbe kapcsolódott be, például főiskolai diákok mentorálását vállalta. Közben igyekezett egyre több időt eltölteni testvéreivel, hogy megerősítse a családi kapcsolatokat. Naplót kezdett írni, amelyben elsősorban gyerekkori élményeit próbálta kiírni magából és végül, több mint másfél évtized után eljutott odáig, hogy képes lett megbocsátani a múltat. És nem utolsósorban ma az ACE Study egyik munkatársa, tréningvezetője.
„Végre megértettem, hogy ki vagyok és szeretem azt, aki vagyok” – mondta Carol Redding a Vice-nak.
Van-e ok-okozati összefüggés a gyermekkori traumák és a felnőttkori rák között? - tettük fel a kérdést Kovács Szilvia pszichológusnak, a solymári Mosolygó központ alapítójának. „Erre – szerintem – nem lehet hiteles választ adni. - Amit azonban tudunk: nincsen külön testünk és lelkünk, azaz pszichénk, egy, azaz egyetlen egy egység létezik. Így tehát ami hat a lelkünkre, az megjelenik a testünkben valamilyen formában és fordítva. Ezt a működést írja le a pszichoneuro-immunológia tudománya. Leegyszerűsítve a válasz a kérdésre: Egy - feldolgozatlan - gyermekkori trauma növelheti felnőttkorban a pszichés, vagy pszichiátriai zavarok kialakulásának valószínűségét.
Ha a traumatizált gyermek felnőttkorában pszichiátriai zavarral küzd, akkor ennek is lesznek, lehetnek szomatikus következményei. A tartósan fennálló stressz, vagy pszichés problémák gyengítik az immunrendszer működését, így hajlamosítanak szomatikus megbetegedésre – nem kizárólag daganatos betegségre. A klasszikus pszichoszomatikus betegségek közé tartozik például a gyulladásos bélbetegségek, az ízületek gyulladásos elváltozásai, vagy a gyomorfekély.
Tehát egy olyan gyermekkori trauma, amelyet az érintett nem tudott feldolgozni, növelheti felnőttkorban pszichiátriai zavar és pszichoszomatikus zavar valószínűségét is. Ugyanakkor olyan sok tényező – akár pszichés, akár szomatikus – befolyásolja ezt a folyamatot (például genetika, életkörülmények, életmód), hogy egyenlőségjel semmiképp sem kerülhet a gyermekkori trauma és a későbbi daganatos megbetegedés közé. Ez már csak azért is veszélyes kijelentés, mert az érintettek szorongását bizonyosan fokozza ez a jelenleg nem bizonyított – nagyon sok tényező által befolyásolt – ok-okozati feltételezés - mondta a pszichológus.
