Sziget - Rihanna, a Muse és Manu Chao az idei sztárfellépő

 Szerdán a mínusz egyedik nappal megkezdődik a Sziget fesztivál. Idén Rihanna koncertjét övezi a legnagyobb érdeklődés, mellette Manu Chao, a Muse, David Guetta, Sia, a Chemical Brothers, valamint Noel Gallagher tartozik a legnagyobb sztárok közé a felhozatalban.

A Sziget nagyszínpada idén a fesztivál közelmúltban elhunyt nemzetközi booking menedzsere, Dan Panaitescu nevét viseli: a szakember húsz éven át dolgozott a rendezvény stábjában.

Az idei Sziget első koncertjét egy hazai csapat, az Ozone Mama adja a mínusz egyedik napon, augusztus 10-én szerdán 15 órakor a Petőfi Rádió-Telekom VOLT Fesztivál színpadon. A nagyszínpadon egy órával később Marky Ramone, a Ramones egykori legendás dobosa az első fellépő zenekarával, a Blitzkrieggel.

Szintén a mínusz egyedik napon játszik a nagyszínpadon a Skunk Anansie, a dél-afrikai Die Antwoord és a brit elektronikus zenei alapvetés, a Chemical Brothers. Utóbbi, Tom Rowlands és Ed Simons duója eddig nyolc stúdióalbumot készített és a mostani lesz az ötödik magyarországi fellépése. A Chemical Brothers-höz olyan nagy slágerek fűződnek, mint a Star Guitar, a Hey Boy Hey Girl, az Out of Control, a Setting Sun vagy a Block Rockin' Beats. Aznap este a Magic Mirror sátorban az év elején elhunyt David Bowie-ra emlékeznek ismert hazai zenészek és színészek az Ashes to Ashes című koncerten.

A barbadosi születésű énekesnő, Rihanna nulladik napi, augusztus 11-i fellépésére már nem lehet jegyet kapni. Eddig tizennégy alkalommal vezette az amerikai Billboard listát, több mint 54 millió albumot adott el világszerte, nyolc Grammyt és ugyanennyi American Music Awardot söpört be, dalait már több mint nyolcmilliárdszor játszották le a YouTube-on.
A csütörtöki nulladik napon már valamennyi helyszínen beindulnak a koncertek.

Szerző

Az aranykor dele

Nemcsak szociológiai felmérések vagy elégikusan elvágyódó verseskötetek, hanem múltba néző film- és tévésorozatok hihetetlen sikere is bizonyítja, hogy az emberek tömegei nem napjainkban keresik az emberiség fénykorát. Visszavágyunk a középkorba, a királyok és nemes lovagok idejébe, amikor olyan egyszerű és tiszta érzelmek irányították életünket, mint a fensőbbség iránti hűség vagy az uralkodónak népe iránt érzett szeretete. A modern kor, a fogyasztói társadalom, a kapitalizmus, a pénz uralmának ideje nem kell, mert elmagányosodást hozott, a hagyományos közösségek felbomlását, a család széthullását és mindenféle devianciák elterjedését.

Ez a fajta elvi bizalmatlanság konkrét politikai bizalmatlanságokkal kapcsolódik össze. Nem vagyunk túl logikusak elvárásainkban, például gyakran hallani, ha valamilyen rettenetes politikai rendszerről szólnak a hírek, hogy „miért tűri ezt az Európai Unió vagy Amerika?” és aztán ugyanazok, akik azért hibáztatják az USA-t, mert nem avatkozik be itt vagy ott, ahol egy-egy helyi rezsim éppen népirtást hajt végre, globalizáció-ellenes jelszavak hangoztatásával elítélik az amerikai imperializmust, amely, úgymond „a világ csendőrének” képzeli magát. Emlékezzünk csak, volt olyan oktatásügyi vezető, aki azért kívánta az angol helyett egy másik nyelv oktatását általánossá tenni, hogy megtörje az „angol-amerikai nyelvi imperializmust”. Eltekintve attól, hogy az angol nemcsak egy a világ számtalan nyelvei közül, hanem a nemzetközi kommunikáció eszköze is, tehát a németek az olaszokkal, a kínaiak az indiaiakkal angolul társalognak, tárgyalnak és üzletelnek, hogy a tudomány nyelve az angol és mint ezt a pop-dalok sikere mutatja, a tömegkultúráé is, az angol nyelvi imperializmus elleni támadás fő oka a mögötte meghúzódó modernizáció-ellenesség.

A modernizációval kapcsolatban a technikai eredményeket senki nem vitatja, de az egységesülő, egyetlen földi állam létrehozásának irányába haladó fejlődés más eredményeit egyszerűen tudomásul sem vesszük, vagy ha tudunk is róluk, elutasítjuk. Érzelmeink azonban brutálisan megcsalnak bennünket. A helyzet valójában az, hogy soha a homo sapiens kétszázezer éves történelme során nem volt olyan jó embernek lenni, mint ma, és ezt kizárólag a kapitalizmusnak, a globalizációnak, a liberális demokráciának és a piacgazdaságnak köszönhetjük.

A szabadság fellazította az erkölcsöket? És a véres gyilkosságok korát szabadította a nyakunkra? Népirtások, terrorizmus, szexuális aberráció, emberölés itt, emberölés ott. Ide vezet, ha szakítunk a hagyományos értékekkel. 2000-ben csakugyan mintegy 310 ezer ember halt meg háborúkban, de 1 millió 260 ezren autó-balesetben és 815 ezren öngyilkosság következtében, az öregséget leszámítva összesen 56 millióan különböző, háborútól független okok miatt. (Hasonló arányokat mutatnak korunk többi évének adatai is.) Amint ezt egy fiatal professzor, Yuval Noah Harari kimutatta a „Sapiens - az emberiség rövid története” című izgalmas könyvében, a középkori Európa decentralizált királyságaiban százezer ember közül évente negyvenen haltak meg gyilkosság vagy más erőszak következtében, ma ez az szám világátlagban mindössze 9, és pusztán amiatt ilyen magas, mert néhány elmaradott országban, Szomáliában vagy Kolumbiában, ahol gyenge a kapitalizmus és a civilizáció, még mindig az erőszak világa uralkodik.

Európa történelmében legutoljára a Római Birodalom idején volt tartós belső béke, azóta nincs olyan negyedszázad, amelyikben valamilyen pusztító háború ne tombolt volna kontinensünkön, kivéve azt a kort, az 1945 utáni időket, amelyiket az Amerikai Egyesült Államokból ide exportált globalizmus jellemez. Ráadásul a béke, ami régebben legfeljebb egy kevésbé vitézi periódus volt életünkben, ma a szuperbiznisz maga, a bizniszek biznisze, mert ellentétben a régi időkkel, amikor egyik király a másik rovására kívánt háború segítségével meggazdagodni, ma a vezető politikusok az együttműködésből (például a kereskedelemből) húzzák a legtöbb hasznot.

A világ, mint Harari professzor írja, egyetlen ökológiai és történelmi szférává egyesül, és úgy tűnik, ez a folyamat megállíthatatlanul dübörög előre (legalábbis ezt reméljük). Az egyes nemzetek, népek, államok vezetőinek tehát nem az elzárkózás, a nemzeti különállás és függetlenség ilyen-olyan eszközökkel való kimunkálása a történelmi küldetése, hanem az, hogy úgy teremtsék meg a fősodorba való betagozódás lehetőségét, hogy közben megőrizzék saját értékeinket, hagyományainkat, kultúránkat, esetünkben hogy úgy legyünk európaiak és globalizált emberek, hogy ugyanakkor magunkkal vigyük az új világba a magyarságunkat is.

Az emberiség történelme tulajdonképpen két részre oszlik. Van egy előtörténet, őskorral, Egyiptommal, Rómával, Arthur királlyal és így tovább, és van az igazi, ami az ipari forradalomtól, a nemzetközi piac és a jogállami együttműködés kialakulásával kezdődött mintegy kétszázötven éve.

Az egyes országok még választhatnak: fordulhatnak az ezer gonddal megterhelt jövő irányába, vagy választhatják a tízezer gonddal terhelt múltat. Az utóbbi nem igényel bátorságot, tudást és felelősséget, és talán népszerűbb is, mint a globalizált, emberjogi, szabad világba való betagozódás, de az egyetlen igazi esélyünk.

Szerző
Szunyogh Szabolcs újságíró

Az aranykor dele

Nemcsak szociológiai felmérések vagy elégikusan elvágyódó verseskötetek, hanem múltba néző film- és tévésorozatok hihetetlen sikere is bizonyítja, hogy az emberek tömegei nem napjainkban keresik az emberiség fénykorát. Visszavágyunk a középkorba, a királyok és nemes lovagok idejébe, amikor olyan egyszerű és tiszta érzelmek irányították életünket, mint a fensőbbség iránti hűség vagy az uralkodónak népe iránt érzett szeretete. A modern kor, a fogyasztói társadalom, a kapitalizmus, a pénz uralmának ideje nem kell, mert elmagányosodást hozott, a hagyományos közösségek felbomlását, a család széthullását és mindenféle devianciák elterjedését.

Ez a fajta elvi bizalmatlanság konkrét politikai bizalmatlanságokkal kapcsolódik össze. Nem vagyunk túl logikusak elvárásainkban, például gyakran hallani, ha valamilyen rettenetes politikai rendszerről szólnak a hírek, hogy „miért tűri ezt az Európai Unió vagy Amerika?” és aztán ugyanazok, akik azért hibáztatják az USA-t, mert nem avatkozik be itt vagy ott, ahol egy-egy helyi rezsim éppen népirtást hajt végre, globalizáció-ellenes jelszavak hangoztatásával elítélik az amerikai imperializmust, amely, úgymond „a világ csendőrének” képzeli magát. Emlékezzünk csak, volt olyan oktatásügyi vezető, aki azért kívánta az angol helyett egy másik nyelv oktatását általánossá tenni, hogy megtörje az „angol-amerikai nyelvi imperializmust”. Eltekintve attól, hogy az angol nemcsak egy a világ számtalan nyelvei közül, hanem a nemzetközi kommunikáció eszköze is, tehát a németek az olaszokkal, a kínaiak az indiaiakkal angolul társalognak, tárgyalnak és üzletelnek, hogy a tudomány nyelve az angol és mint ezt a pop-dalok sikere mutatja, a tömegkultúráé is, az angol nyelvi imperializmus elleni támadás fő oka a mögötte meghúzódó modernizáció-ellenesség.

A modernizációval kapcsolatban a technikai eredményeket senki nem vitatja, de az egységesülő, egyetlen földi állam létrehozásának irányába haladó fejlődés más eredményeit egyszerűen tudomásul sem vesszük, vagy ha tudunk is róluk, elutasítjuk. Érzelmeink azonban brutálisan megcsalnak bennünket. A helyzet valójában az, hogy soha a homo sapiens kétszázezer éves történelme során nem volt olyan jó embernek lenni, mint ma, és ezt kizárólag a kapitalizmusnak, a globalizációnak, a liberális demokráciának és a piacgazdaságnak köszönhetjük.

A szabadság fellazította az erkölcsöket? És a véres gyilkosságok korát szabadította a nyakunkra? Népirtások, terrorizmus, szexuális aberráció, emberölés itt, emberölés ott. Ide vezet, ha szakítunk a hagyományos értékekkel. 2000-ben csakugyan mintegy 310 ezer ember halt meg háborúkban, de 1 millió 260 ezren autó-balesetben és 815 ezren öngyilkosság következtében, az öregséget leszámítva összesen 56 millióan különböző, háborútól független okok miatt. (Hasonló arányokat mutatnak korunk többi évének adatai is.) Amint ezt egy fiatal professzor, Yuval Noah Harari kimutatta a „Sapiens - az emberiség rövid története” című izgalmas könyvében, a középkori Európa decentralizált királyságaiban százezer ember közül évente negyvenen haltak meg gyilkosság vagy más erőszak következtében, ma ez az szám világátlagban mindössze 9, és pusztán amiatt ilyen magas, mert néhány elmaradott országban, Szomáliában vagy Kolumbiában, ahol gyenge a kapitalizmus és a civilizáció, még mindig az erőszak világa uralkodik.

Európa történelmében legutoljára a Római Birodalom idején volt tartós belső béke, azóta nincs olyan negyedszázad, amelyikben valamilyen pusztító háború ne tombolt volna kontinensünkön, kivéve azt a kort, az 1945 utáni időket, amelyiket az Amerikai Egyesült Államokból ide exportált globalizmus jellemez. Ráadásul a béke, ami régebben legfeljebb egy kevésbé vitézi periódus volt életünkben, ma a szuperbiznisz maga, a bizniszek biznisze, mert ellentétben a régi időkkel, amikor egyik király a másik rovására kívánt háború segítségével meggazdagodni, ma a vezető politikusok az együttműködésből (például a kereskedelemből) húzzák a legtöbb hasznot.

A világ, mint Harari professzor írja, egyetlen ökológiai és történelmi szférává egyesül, és úgy tűnik, ez a folyamat megállíthatatlanul dübörög előre (legalábbis ezt reméljük). Az egyes nemzetek, népek, államok vezetőinek tehát nem az elzárkózás, a nemzeti különállás és függetlenség ilyen-olyan eszközökkel való kimunkálása a történelmi küldetése, hanem az, hogy úgy teremtsék meg a fősodorba való betagozódás lehetőségét, hogy közben megőrizzék saját értékeinket, hagyományainkat, kultúránkat, esetünkben hogy úgy legyünk európaiak és globalizált emberek, hogy ugyanakkor magunkkal vigyük az új világba a magyarságunkat is.

Az emberiség történelme tulajdonképpen két részre oszlik. Van egy előtörténet, őskorral, Egyiptommal, Rómával, Arthur királlyal és így tovább, és van az igazi, ami az ipari forradalomtól, a nemzetközi piac és a jogállami együttműködés kialakulásával kezdődött mintegy kétszázötven éve.

Az egyes országok még választhatnak: fordulhatnak az ezer gonddal megterhelt jövő irányába, vagy választhatják a tízezer gonddal terhelt múltat. Az utóbbi nem igényel bátorságot, tudást és felelősséget, és talán népszerűbb is, mint a globalizált, emberjogi, szabad világba való betagozódás, de az egyetlen igazi esélyünk.

Szerző
Szunyogh Szabolcs újságíró