GVH;Tarlós;városnéző buszok;

2016-08-09 07:08:00

Rászólt Tarlósékra a versenyhivatal

A GVH elnökhelyettese levélben figyelmeztette Tarlós Istvánt, hogy nem lenne szerencsés korlátozni a versenyt a városnéző buszok piacán - írta a Világgazdaság. A lap emlékeztetett: a főváros tervei szerint 2017-től a jelenleg négyszereplős piacot egyszereplőssé tennék húsz évre.

 Ez a versenyhivatal elnökhelyettese szerint azt eredményezheti, hogy "vesenyjogilag nem megfelelő modellt vezetik be, és ennek megfelelően semmissé válhat a megkötött szerződés". A figyelmeztetés ellenére Budapest vezetése július 22-én kiírta a húszéves monopóliumról szóló koncessziós tendert. Tarlósék szerint a szabályozásra azért van szükség, mert eddig gyakorlatilag nem volt semmi ilyen. A nyílt pályázatra augusztus 22-ig lehet jelentkezni 8 millió forint ajánlati biztosíték fejében, ám elég szigorú feltételeket szabtak a pályázóknak: nem tehet ajánlatot olyan vállalkozás, amelynek az utolsó három lezárt üzleti évben a mérleg szerinti eredménye egynél többször negatív volt, a teljes nettó árbevétele pedig nem érte el az 1,2 milliárd forintot, ugyanakkor lehet konzorciumban is pályázni - írták.