Rio 2016 - Ungvári a bronzéremért küzdhet

A 73 kilogrammos Ungvári Miklós megnyerte első mérkőzését a vigaszágon, így a bronzéremért léphet tatamira hétfőn a riói olimpia cselgáncstornáján.

A 2012-es londoni játékokon ezüstérmes dzsúdós a vigaszágon az amerikai Nicholas Delpopolóval találkozott, akit legyőzött eddigi egyetlen mérkőzésükön. Delpopolo legjobb eredménye egy világbajnoki hetedik hely - igaz, a londoni olimpián is hetedik lett, de ettől utólag megfosztották, mivel a doppingvizsgálaton kannabisz-származékot találtak a szervezetében.

A találkozó első pillanatainak csöndjében egy-egy "Hajrá Miki!" bíztatás harsant fel. A 35 éves Ungvári kétszer is földharcban próbált akciót végigvinni, de az amerikai jól védekezett. Két perc elteltével a bíró mindkettőjüket figyelmeztette. A ceglédi dzsúdós többet kezdeményezett, aminek a hatására 1:40-nél Delpopolo megkapta második intését is. A mérkőzés képe ezután sem változott, Ungvári többször dobást indított, fárasztotta ellenfelét, aki csak az utolsó másodpercekben próbálkozott támadással, de ekkor már késő volt.

A háromszoros vb-harmadik és Európa-bajnok Ungvári a bronzmeccsen a belga Dirk van Tichelttel vagy a japán Ono Sohejjel száll szembe.

Szerző