Szíria Sztálingrádja lehet Aleppó?

Publikálás dátuma
2016.08.10. 07:32
Aleppói menekültek várakoznak a jordániai határnál FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JORDAN PIX
Áttörték a felkelők a szíriai kormányerők blokádját, Aleppó az öt éve dúló szíriai háború Sztálingrádjává válhat. Vagy inkább válhatna, ha ebben a háborúban is annyira tiszták lennének a törésvonalak, mint voltak a második világháború idején. Ám nem az, Szíriában mindenki harcol mindenki ellen, s talán már a résztvevők sem tudják pontosan, ki is az ellenség és ki a szövetséges. Mint ahogy a nemzetközi közösségnek sem egyszerű eldönteni, kit kell és kit lehet támogatni.

Romokban hever Szíria legnagyobb városa, Aleppó, amely a háború előtt az ország második legfontosabb települése volt Damaszkusz után, Szíria gazdasági fővárosa. A harcok kirobbanása, azaz 2011 nyara óta pedig egyértelműen az Aszad-rezsim ellen lázadók fellegvárává vált. Aleppó lett Szíria Bengázija (Bengázi a líbiai Kadhafi ellenes fegyveres csoportok központja volt.)

A Nyugat már „befürdött” az Iszlám Állammal, s az egyre tragikusabbá váló aleppói csata kacsán az al-Kaida csapdájába is belesétálhat. Nyilván kényszerből.

Nemrég még úgy tűnt, megállíthatatlanok Aszad csapatai mindkét fronton. Egyrészt, kurd és orosz segítséggel már az Iszlám Állam fővárosát, Rakkát is megközelítették, sorra hódították vissza a terrorcsoport által uralt területeket. Másrészt Aleppónál is teljesen bekerítették a mérsékelt lázadók által birtokolt városrészt, elvágták az utolsó utánpótlási útvonalaikat is, azt a látszatot keltve, hogy a háború végkifejlete zajlik.

Hétfőn azonban fordulat történt, a felkelők kitörtek az ostromgyűrűből. A kormányerőket támogató orosz légicsapásakról nem érkezetek hírek, s azt sem tudni, mitől nőtt meg a lázadók ereje. Ez utóbbit azonban sejteni lehet, az al-Kaidával múlt héten formálisan szakító an-Nuszra Front támogatásáról lehet szó.

Mégsem valószínű, hogy gyökeres változás következhet be a szíriai háborúban és Aleppó Aszad elnök Sztálingrádjává változik.

Hogy mégis miért nem valószínű, hogy Aleppó esetleges visszahódítása, a kormányerők előrenyomulásának megállítása olyan fordulópontot hozhat a szíriai háborúban, mint Sztálingrád a második világháborúban a keleti fronton?

A nemzetközi befolyásoló tényezőktől eltekintve, mindenekelőtt azért, mert az ellenzéki táboron belül is annyira mélyek az ellentétek, erős a szervezeti és személyi versengés és nem egységesek a célok, hogy az már eleve kizárja a szükséges egységes platform létrehozását. Az an-Nuszra Front múlt heti váratlan pálfordulása még tovább bonyolítja a helyzetet.

Az első terrorcsoportnak nevezett szíriai lázadószervezet, az an-Nuszra volt, amely azzal vívta ki a nemzetközi megbotránkozást, hogy egyik harcosa videót tett közzé arról, amint megöl egy kormánykatonát és beleharap kitépett szívébe. A télen életbe léptetett, amerikai-orosz megállapodás alapján létrejött fegyverszünet nem vonatkozik az an-Nuszrára, mint ahogy az Iszlám Államra sem. Az al-Kaida azonban az egyik legerősebb szíriai lázadócsoport, a mérsékeltnek mondott szervezetek sohasem határolódtak el igazán tőlük, fegyveres erejükre Aleppónál is láthatóan igényt tartanak.

Július 28-án leginkább PR-fogásnak tekinthető bejelentést tett egy videoüzenetben az an-Nuszra vezetője, a nyilvánosságtól mindeddig tartózkodó Abu Mohamed al-Dzsolani. Közölte, szervezete az al-Kaidától függetlenül fog a jövőben működni és megszakítja kapcsolatát minden más külföldi szervezettel is és új néven, Dzsabhat Fatah al-Sam /Szíriai Hódító Frontként folytatja a harcot Aszad ellen.

Csakhogy erre a nagy szakításra az al-Kaida vezetője, Ajmán az-Zavahiri is áldását adta, azzal indokolva, hogy bármilyen szervezeti ellentétnél fontosabb az iszlám egysége. Vagyis nyilván nem vedlett hirtelen demokratikus, emberjogi szervezetté az an-Nuszra sem, de az al-Kaidával való formális szakítása akár „szalonképessé”, genfi tárgyalópartnerré is teheti.

Az aleppói harcokat pedig végképp összekuszálja. Washington úgy nyilatkozott a névváltoztatás után, hogy ez semmit sem jelent, egy szervezetet nem a nyilatkozatai, hanem a tettei minősítik. Moszkva egyelőre sokat sejtetően hallgat, egy-egy elejtett nyilatkozatból derül ki, hogy az új név nem menti fel szemében az an-Nuszrát, és vélhetően továbbra is támadható célpontnak tekinti.

Csakhogy, mi van akkor, ha az aleppói mérsékelt lázadók között nyíltan is megjelennek a volt al-kaidások? Akkor kire lesz érvényes a tűzszünet? Támogatja-e majd, vagy támogathatja egyáltalán a nyugati koalíció azon fegyvereseket, amelyek legnagyobb ereje az an-Nuszra lesz, lett? Bombázhatja-e Moszkva a lázadókat nemzetközi botrány nélkül, arra hivatkozva, hogy a fegyverszüneti egyezmény értelmében jár el, és az immár Dzsabhat Fatah al-Sam /Szíriai Hódító Fronttá vedlett terrorcsoportot támadja?

A Front döntése azt sugallja, hogy újra kívánja pozicionálni magát. Az Iszlám Állammal kezdettől nem működtek együtt, annak ellenére, hogy közös gyökerű a két szervezet. Mindkettő a jelenlegi „kalifa”, Abu Bakr al-Bagdadi által létrehozott és vezetett Iraki Iszlám Állam nevű szervezetből nőtt ki. Az ellentétben valószínűleg elvi okok is szerepet kaptak, de feltételezhetően ennél nagyobb súllyal nyomott a latban a Frontot létrehozó al-Dzsolani, illetve al-Bagdadi személyes rivalizálása.

Bagdadi órái meg vannak számolva, őmögötte nem maradt támogató az iszlám világból sem, de al-Dzsolani még talpon maradhat, sőt, szervezete erejénél fogva, akár az Aszad-ellenzék egyik kulcsfigurája lehet, ha sikerül az Egyesült Államokat és szövetségeseit is meggyőznie, hogy velük akár le is győzhető Aszad. De ez nyilván azt is jelenti, hogy átrendeződnek az ellenzéken belüli erőviszonyok, háttérbe szorulnak az eddigi vezetők.

Márpedig az eddigi genfi béketárgyalási kezdeményezések egyik legnagyobb problémája eddig is az volt, ki tekinthető mérsékeltnek, tárgyalópartnernek és ezek a szervezetek miként békíthetők annyira össze, hogy legalább a tárgyalás idejére elfogadjanak valakit vezetőjüknek és megegyezzenek abban, hogy ki kit delegál a zöldasztalhoz.

A 2013-as intő jel

Hogy nem épp angyalok és démonok harca folyik Szíriában, azt már 2011 végén lehetett látni. Az első intő jel talán a 2011 december végi robbantás volt, amelyet a damaszkuszi nagypiacon követtek el, nyilvánvalóvá téve, hogy az úgynevezett demokratikus ellenzék, az Aszad-rezsim ellen harcolók soraiban sem válogatnak az eszközökben. Ezt követően több terrormerénylet történt országszerte, ami azonban vajmi kevés visszhangot kapott a nemzetközi médiában noha a Londonban székelő, rezsimpártisággal nem vádolható emigráns ellenzéki civilszervezet, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) rendre beszámolt a történtekről.

A politikai megnyilvánulásokban még csak következetesen a diktátorról és forradalmi, demokratikus ellenzékéről lehetett hallani. Damaszkusz és a kormánypárti állami média pedig ugyanilyen következetességgel nevezte terroristáknak a felkelőket, a jelzőt kivétel nélkül minden lázadócsoportra alkalmazta és kezdte hangsúlyozni, hogy a kormányhadsereg nem szíriaiakkal, hanem nemzetközi zsoldosokkal áll szemben.

Az első igazán félelmetes intő jel 2013. január 15-én, téli vizsgaidőszakban érkezett. Ezen a napon ismeretlenek robbantásos merényletet követtek el az aleppói egyetemen. A városban ekkor már rég harcok dúltak, de az oktatási intézmények ekkor még működtek a kormányhadsereg ellenőrizte városrészben. A merényletben több mint 87-en vesztették életüket. Több mint egy éve folyt már a háború, Aleppóban is nap, mint nap haltak meg emberek, de a vizsgázó egyetemisták életét követelő robbantás mélységes felháborodást váltott ki a lakosságban.

A szíriai Muzulmán Testvériség az újabb vérfürdő kapcsán élesen bírálta a nemzetközi közösség hallgatását. Akkor még az Egyiptomban épp hatalmon lévő Muzulmán Testvériség szíriai ága is egyike volt a mérsékelt rendszerellenes erőknek. Hogy mi lett vele, nem tudni, több más, valóban mérsékelt és változásért harcoló helyi erővel együtt vélhetően a nemzetközi dzsihád zsoldosaiból összeállt fegyveres terrorcsoportok árnyékában eljelentéktelenedett.

Az ellenzéken belüli erőviszonyok eltolódását jelezte az is, hogy közvetlenül az aleppói egyetem elleni merénylet után három, gépkocsiba rejtett pokolgép robbant összehangoltan Szíria északi részén, Idlíb városában. Ez a terrorcselekmény már a kormányerőket célozta, a belbiztonsági hivatal épületét, a helyi rendőrfőkapitányságot, illetve egy ellenőrzőpontot, így az áldozatok többsége is a kormányerők tagja volt. A merényletet öngyilkos terroristák követték el, de hogy mely szervezethez tartoztak, az nem derült ki.

Aszad elnök családi öröksége

A kormányerőket kezdettől vádolták civilek elleni atrocitásokkal, amelyet Damaszkusz rendre tagadott, mint ahogyan a vegyifegyver-használatot is, ám a Sahiba milícia kezdeti rémtettei igencsak nehéz helyzetbe hozták Aszad elnököt. Alig egy évvel a szíriai „arab tavasz” kezdete után, 2012. május 25-én Húlában a Sabiha milícia tagjai 108 fegyvertelen civilt mészároltak le, 25 férfit, 34 nőt és 49 gyermeket, 300 személyt pedig megsebesítettek. Ezt követően szakította meg több ország a diplomáciai kapcsolatot Szíriával, a Szíriai Szabad Hadseregnek (SZSZH) nevezett ellenzéki fegyveres csoport pedig felmondta az amúgy is csak papíron létező épp aktuális fegyverszünetet.

Nem ez volt az egyetlen Sabiha mészárlás. Az SZSZH szerint június 6-án a hadsereg és az őket támogató Sabiha milícia Kubair faluban gyilkolt meg 55-78 lakost. Az adatok azért nem egyértelműek, mert az ENSZ megfigyelőcsoportja nem tudott eljutni a helyszínre, mert egy közeli kormánypárti falu lakosai megakadályozták azt, s mire odaértek, állítólag eltüntették a holttesteket. Augusztus 17-én a lázadóktól visszafoglalt Al Tall városban 58 civilt végeztek ki azzal vádolva őket, hogy a felkelőket támogatták.

2013 folyamán is jelentek meg, konkrétan nem bizonyított hírek a kormányhadsereg által elkövetett szörnyűségekről, amelyeket azonban vélhetően a Sabiha követett el. Homsz mellett egy faluban, Haszvijában állítólag 106 személyt mészároltak le, egyeseket élve megégettek, jelentették civil aktivisták.

Mindez azért volt rendkívül kellemetlen Aszad elnök számára, mert a Sabiha, amelynek magyar jelentése, a Szellem, tulajdonképpen családi öröksége. A fegyveres milíciát még az 1980-as években alapította Namír el-Aszad, aki Háfez, Bassár el-Aszad jelenlegi elnök apja és hivatali elődjének unokatestvére volt. A Háfez időkben a totalitárius rezsim egyik alappillére volt, Bassár hatalomrajutása után, a politikai reformok egyikeként, feloszlatták a csoportot. Hogy nem teljesen, az a szíriai háború kezdeti évei is bizonyítják, amikor ismét hivatalosan újraszerveződtek és rendvédelmi feladatokat kaptak.

Úgy tűnik, hogy maga a polgárháború is a Sabihának köszönhető. Kezdetben ugyanis igencsak akadozott a szíriai arab tavasz. Sem a Facebook-forradalom, sem a pénteki nagyimákon elhangzó felhívások a szunnita imámok részéről nem voltak eléggé erősek ahhoz, hogy tényleges forradalmat tudjanak kirobbantani Szíriában. A szikrát a milícia adta meg, amikor 2011 márciusában, Latakiában mesterlövészei 21 békés tüntetővel végeztek egy nem nagyerejű demonstráción.

Az utóbbi időben azonban nem hallani a Sabiháról, mint külön szervezetről, ami feltételezhetően Aszad azon törekvésének tudható be, hogy „szalonképessé” kívánja tenni magát és rezsimjét az előbb-utóbb sorra kerülő politikai rendezési folyamatra.

Szerző

Barátkozó látogatás

Publikálás dátuma
2016.08.10. 07:31
Veszélyeket is rejthet az orosz barátság Erdogan számára FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MIKHAIL SVETLOV
Új fejezet kezdődik a török-orosz kapcsolatokban – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan a Vlagyimir Putyinnal folytatott szentpétervári tárgyalásai során. Mint mondta, közösen akarják megoldani a regionális problémákat.

Jelzésértékű, hogy Recep Tayyip Erdogan első hivatalos külföldi útja a július 15-i puccskísérlet után Szentpétervárra vezetett. Ezzel is jelezni próbálta, hogy változtak a török külpolitika prioritásai, s a Keletet egyre fontosabb partnernek tartja. A két vezető – ahogy Erdogan korábban fogalmazott – „barátként” üdvözölte egymást, már nyoma sem volt annak a fagyos viszonynak, amely tavaly novemberben alakult ki a két ország között, amikor a törökök a szíriai határnál lelőttek egy orosz harci gépet.

Putyin elnök reményét fejezte ki, hogy Ankara rendet tud tenni a puccskísérlet után. Mint mondta, Moszkva mindig ellenezte az alkotmányellenes lépéseket. Az orosz elnök készségét fejezte ki a kétoldalú viszony javítására, amely megfogalmazása szerint egy nagyon magas szintről egy igen alacsonyra esett vissza. Egyben erkölcsi támogatásáról biztosította Erdogant.

A török elnök kijelentette, új fejezet kezdődik a két ország viszonyában, amelyet a „szolidaritás” jellemez, s együttesen oldják meg a regionális problémákat.

Török szempontból a találkozót politikai és gazdasági okok egyaránt indokolták. Az enyhülés ugyan már a puccskísérlet előtt megkezdődött a két ország között, a katonai hatalomátvétel kísérletét követő tisztogatás során azonban még inkább kapóra jött a közeledés Ankara számára. A török államfő ugyanis pozitív hősként állíthatta be orosz kollégáját a Nyugattal szemben. Putyinnal példálózott, aki „elsők között gratulált a puccs leveréséhez”, míg a Nyugat, állandóan „beleszól az ország ügyeibe”, az Egyesült Államok pedig nem hajlandó kiadni a puccskísérlet állítólagos kitervelőjét, a Pennsylvaniában élő Fethullah Gülent.

A gazdasági okok is teljesen egyértelműek. 2015-ben a két ország 21 milliárd euró értékű kereskedelmi forgalmat bonyolított le egymással, ám a haszonélvező egyértelműen Moszkva volt, amely 17,5 milliárd dollár értékben exportált Törökországba. Ankara gázfüggősége miatt is Moszkvára van utalva: a nyersanyagigény hatvan százalékát szerzik be Oroszországtól.

Az orosz gép lelövése után Moszkva szankciókat vezetett be Ankarával szemben, s a gázszállítás nem állt ugyan le, de felfüggesztették a Török Áramlat gázvezeték építését. Moszkva leállította a mezőgazdasági termékek törökországi importját, ami azért volt nagyon rossz hír Ankarának, mert az Európai Unió által Oroszország ellen elrendelt szankciók, s az erre adott orosz ellenintézkedések nyomán a Kreml 4 milliárd dollár értékben akart zöldséget és gyümölcsöt behozni Törökországból. A török turizmus is nagyon megérezte ezen intézkedéseket: a közvetlen repülőjáratok kiesése miatt egyes üdülővárosokba több mint kilencven százalékkal kevesebb külföldi érkezett az orosz turisták kiesése nyomán.

Erdogan elnök ugyan már a hétvégi „milliós” nagygyűlésen is barátjának nevezte Putyint, illetve eljátszhatja azt, hogy már a Keletet tartja fontosabb partnerének, valójában azonban nem kockáztathatja a nyugati kapcsolatot, továbbra is nagy szüksége van az Európai Unióra, s az orosz vonal messze nem pótolhatja a nyugati lehetőségeket.

Török szempontból az orosz barátság veszélyeket is rejt magában. A Török Áramlat egy sor pénzügyi kérdésében eddig is nehezen jutottak dűlőre, s csak a politikai közeledés még nem oldja meg ezeket a gondokat. Több előrelépést lehet várni viszont a török Akkuyu atomerőmű oroszok általi építésénél. A projektre már eddig is 3 milliárd dollárt költöttek, s Moszkva nyilván nem akar lemondani csak úgy erről a pénzről. Az építkezés összköltségét 20 milliárd euróra teszik.

Szerző

Népszerű a büdös sajt ízű fagylalt

Bár első ránézésre a sárga fagyigombóc semmiben sem különbözik a többi fagylalttól, de az orrhoz való közelítése és ízlelése azonnal elárulja, hogy egyik alkotóeleme a csehek körében rendkívül közkedvelt olmützi sajt, amelyet a köznyelv egyszerűen büdös (bűzlő) sajtnak nevez.

"Saját fagylaltot szerettünk volna gyártani, és mivel Losticében (Olmützhöz közeli kisváros) vagyunk, úgy gondoltuk, hogy egy olmützi sajt ízű fagyit is készítünk. Ezzel a specialitással szerettük volna felhívni a figyelmet termékeinkre" - mondta Roman Cincara, a szokatlan ízű fagylaltot gyártó és forgalmazó üzem tulajdonosa a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap regionális kiadásának.

Az olmützi sajt ízű fagylaltot első ízben egy helyi cukrászdában tesztelték. A "büdös fagyi" az első napokban nagyjából a vendégek felének ízlett, a másik felének nem. Később azonban, amikor a termék híre elterjedt, nagyon megugrott iránta az érdeklődés, s ezért a tulajdonos a fagylalt receptjét azonnal levédette.

A csehek körében évtizedek óta nagyon kedvelt olmützi sajt nagyjából a fagylalt egyharmadát alkotja. "Jelenleg ez a fagyi cukrászdánk és az üzem legnépszerűbb terméke. A külföldi turisták is úgy viszik, mintha ingyen lenne" - mesélte Roman Cincara. Az olmützi sajt az egyetlen olyan eredeti cseh-morva sajt, amely nemzetközileg is védettséget élvez. Az Európai Unió 2010-ben vette fel a védett regionális élelmiszerek listájára. A sajátos ízű és szagú sajt története a 15. századba nyúlik vissza, amikor az egész közép-morvaországi régió közkedvelt terméke volt. Mára csak a mintegy háromezer lakosú Losticében gyártják. Alapvetően a büdös sajtnak köszönhető, hogy a kisvárost évente hazai és külföldi turisták ezrei keresik fel.

Szerző