RIO 2016;Műsormagazin;Gyárfás Tamás;Bohus Richárd;Holoda Péter;

2016-08-11 19:28:00

Kizártak két magyar úszóváltót - Reagáltak Gyárfásék

Utólag kizártak két magyar férfi gyorsúszó váltót a riói olimpián, de a sportági csapatvezetés fellebbezett, szerinte a szabályértelmezés miatt volt félreértés.

A Kozma Dominik, Bohus Richárd, Takács Krisztián, Holoda Péter összeállítású 4x100-as staféta a vasárnapi előfutamok során 3:15.21 perces országos csúccsal 12. lett, míg a Bernek Péter, Kis Gergő, Grátz Benjamin és Kozma Dominik alkotta négyes a legrosszabb, 16. időt (7:18.51 p) érte el a szám keddi előfutamában.

Utólag azért diszkvalifikálták mindkét kvartettet, mert nem szerepeltek bennük a csak a váltóra nevezett úszók. Az úszószövetség (MÚSZ) szerint azonban - mint csütörtöki tájékoztatásában kitér rá - a szabály nem egyértelműsíti, hogy ez a kitétel az előfutamokra is vonatkozik, nemcsak a döntőre.

A MÚSZ állásfoglalásában közölte: a nevezés leadásakor teljes mértékben tisztában volt a nemzetközi szövetség (FINA) új szabályával, amely a csak váltóra nevezhető úszókra vonatkozik. A tájékoztatás szerint a váltótartalékok nevezésénél a szakvezetők elsősorban azt tartották szem előtt, hogy a fiatal úszók olimpiai tapasztalatot szerezzenek - ugyanakkor a válogatott létszámának növekedése azt is garantálta, hogy a lehető legtöbb edző tarthasson az egyéni számokban induló versenyzőkkel, továbbá még több terapeuta segíthesse úszóink felkészülését, regenerálódását. 

A váltók összeállítása a szövetségi kapitány kizárólagos jogköre, Hargitay András pedig a többi szakvezetővel konzultálva úgy döntött, a legjobbak harcba küldésével esetleg elérhető a finálé mindkét váltószámban, ami igen értékes eredmény - a fiatalok ezt követően jutottak volna szóhoz. 

"A fiatalokkal egyáltalán nem lett volna esélyünk a döntőre, az adott számok legjobbjaival azt számoltuk, lehet - miközben az is egyértelműen látszott, hogy aztán a finálékban egyetlen felállásban sem lehetnénk nyolcadiknál jobbak, így akkor jutottak volna szóhoz a csak a váltókra benevezett úszók" - közölte Hargitay András.

A FINA-szabály szövegezése mindezt lehetővé teszi a magyar szövetség értelmezése szerint, a riói olimpián debütáló regula ugyanis azt és csakis azt mondja ki: "ha egy váltótartalék nem vesz részt a versenyen, az adott csapatot kizárják a döntőből." Azaz a kizárás a fináléra vonatkozik, az előfutamokra nem. Ennek megfelelően a magyar szövetség óvást nyújtott be a nemzetközi szövetséghez a két magyar gyorsváltó kizárása kapcsán.

Mint Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke, a FINA alelnöke elmondta, a nemzetközi testület vezetőivel tárgyalva egyetértés volt abban, hogy a szabály szövegezése nem egyértelmű, már csak emiatt is meg kell fogalmazni az óvást. Majd hozzátette: "Maga az óvás formális, hiszen a váltók végül nem jutottak tovább, ugyanakkor nekünk kötelességünk megtenni ezt, hiszen a 4x100-as gyorsváltó nagyszerű országos csúcsot úszott, ennek érvényben kell maradnia." A FINA később tárgyalja a MÚSZ óvását.