tűzszünet;tárgyalások;Aleppo;Jekatyerinburg;

2016-08-16 07:32:00

Megállapodás előtt?

Hiába egyeztetett Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval a tartósabb aleppói tűzszünetről, a moszkvai diplomácia vezetője kormánya nevében nem kívánt hozzájárulni a fegyvernyugváshoz a humanitárius katasztrófa által sújtott városban. Ugyanakkor állítólag reményt keltő tárgyalások folynak Moszkva és Washington között.

Az Urál-vidék székhelyén, Jekatyerinburgban tárgyalt egymással a német és az orosz külügyminiszter Szíriáról, ám nem jutottak közös nevezőre az aleppói helyzetet illetően. Mintegy 300 ezren rekedtek a városban, s mihamarabbi humanitárius segélyre lenne szükségük. Az orosz diplomácia vezetője arra utalt, hogy a Kreml négy kezdeményezést tett a polgári lakosság védelmében, köztük négy légifolyosó létrehozására tett javaslatot, illetve naponta három órás tűzszünetre.

Steinmeier kifejtette, katasztrofális a humanitárius helyzet a városban. „Ez így nem mehet tovább” – jelentette ki. Úgy vélte, a napi háromórás fegyvernyugvás nem elegendő, s további humanitárius folyosók kialakítására is szükség lenne. A német külügyminiszter szerint szükség esetén a levegőből is ledobhatnának segélyt a nélkülöző lakosság számára. Pozitív fejleményként értékelte, hogy az aleppói humanitárius helyzetről az Egyesült Államok és Oroszország közösen is egyeztetett.

A német kormányszóvivő, Steffen Seibert élesen elítélte az orosz fellépést a szíriai városnál, s cinizmussal vádolta Moszkvát a javasolt rövid tűzszünet miatt. Seibert felszólította Moszkvát, gyakoroljon nyomást Bassár el-Aszad szíriai elnökre, hogy hatékony segítséget nyújthassanak az Aleppóban élők számára.

Szergej Sojgu védelmi miniszter ezzel szemben azt közölte, Moszkva és Washington közel áll ahhoz, hogy közös katonai akciót indítsanak az aleppói helyzet megoldására. „Aktív tárgyalásokat folytatunk, lépésről lépésre haladunk” – fejtette ki.

A kurdok harci sikereket értek el Szíriában. Azt követően, hogy kiűzték az IS-t a stratégiai szempontból fontos szíriai városból, Manbidzsból, megpróbálják elvágni Rakkát a külvilágtól. Az előrenyomulás következő szakasza Al-Bab régióját érinti majd – jelentette be a Szíriai Demokratikus Erők szóvivője, Idrissz Nasszan.

Ez azért rendkívül fontos terület, mert innen gondoskodnak az IS utánpótlásáról. A Szíriai Demokratikus Erők vasárnap bejelentette, létrehozták az Al-Bab katonai tanácsot. Ez a milícia kurd, illetve arab harcosokból tevődik össze. Azt közölték, „felszabadítjuk testvéreinket”, s ebben a koalíciós erők légicsapásai segítik majd őket.

Az IS harcosai Manbidzsból való hétvégi visszavonulásuk során mintegy kétezer túszt ejtettek, ám végül szabadon engedték őket. A város peremkerületében engedték szabadon a túszokat – közölte a Szíriai Emberi Jogi Megfigyelő Központ. A terrorsereg egészen a török határvidéknél elhelyezkedő városig, Jarabluszig vonult vissza, amely Manbidzstól 35 kilométerre északkeletre található.

Miután az IS elhagyta a várost, több ezer civil tért oda vissza. A demokratikus erők szerint a helyzet lassan kezd normalizálódni. A milícia képeket is közzétett, amelyeken ünneplő embereket lehet látni. A férfiak levágták szakállukat, a nők elégették a teljes testüket befedő lepleket.

A kurd pesmerga harcosok mindeközben átfogó támadást indítottak az iraki Moszul visszaszerzéséért, amely az Iszlám Állam legfontosabb fellegvára maradt az országban. Az előrenyomulást a koalíciós erők jelentős légicsapása vezette be. Moszult két évvel ezelőtt foglalták el a szélsőséges iszlamisták, s lényegében fővárosukká, „kalifátusuk” legfőbb településévé tették meg.

Haider al-Abadi iraki miniszterelnök még ebben az évben vissza akarja foglalni Moszult. Szerinte amennyiben ez sikerülne, ez az IS elleni győzelmet is jelentené. A harcok során központi szerepet játszanak a kurd egységek. Az iraki hadsereg mindeközben gyűrűt próbál vonni a város köré. Júliusban a kormányerők elfoglalták Kajara repülőterét, amely a várostól délre helyezkedik el.