RIO 2016;Benedek Tibor;férfi vízilabda;riói olimpia;

2016-08-16 19:12:00

Kikapott Benedek Tibor csapata Rióban

Büntetődobások után vereséget szenvedett Montenegrótól, így nem játszhat éremért a férfi vízilabdatornán a magyar válogatott. A veretlenül elbukó magyar pólócsapat a rendes játékidőben hullámzó teljesítményt nyújtott, végül egyenlített, majd ötméteresekkel veszített. Benedek Tibor csapata az 5-8. helyért folytathatja ötkarikás szereplését.

Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz. A csoportkört záró találkozók nem véletlenül hozták azt a szégyenletes helyezkedést, amivel sokak szerint egyesek lejáratták a teljes vízilabdasportot, hiszen mindenki a harcos, bombaerős balkániakat szerette volna elkerülni.

A női negyeddöntőről már ismerős kapufa állta az első magyar gól útját – Brguljan révén Montenegró került előnybe. Ezután még sikerült egyenlíteni Manhercz Krisztián góljának köszönhetően, az első nyolc perc után azonban a dél-európaiaknál volt az előny.

A nyitó periódusról átmentett, kiváló formában védő Stepanovic közreműködésével sajnos a második negyed is Montenegróé lett. Közben a "másik oldalon" Benedek Tibor - újabb párhuzam a női párharccal – kapust cserélt. Nagy Viktor helyett Decker Attila szállt be a játékba, melynek folytatását kétgólos hátrányból várta a magyar válogatott.

Fordulatot a harmadik negyed hozott, Decker hárítása 6-3-nál úgy kellett, mint az a bizonyos falat kenyér. Az addig fegyelmezetten, taktikusan és eredményesen vízilabdázó balkániak egyszeriben elveszítették a fonalat, Vámos Márton dupláját követően pedig egyetlen gólra olvadt a percekkel korábban még háromgólos fórjuk. A negyed zárásáért kár volt, a nyolcadik montenegrói gól egy másodperccel a támadóidő lejárta előtt talált utat a magyar kapuba.

A mindent eldöntő befejező nyolc percben Decker Attila többször kritikus szituációban védte meg a magyar kaput az újabb találattól. A lefújás pillanatában, 9-9-nél egy ország hitte, hogy miénk a lélektani előny, különösen annak fényében, amit Bíró Attila csapata hétfő este véghezvitt.

A magyar válogatott riói eredménysora
Augusztus 6., Szerbia–Magyarország 13-13
Augusztus 8., Magyarország –Ausztrália 9-9
Augusztus 10., Görögország– Magyarország 8-8
Augusztus 12., Magyarország –Japán 17-7
Augusztus 15., Brazília– Magyarország 6–10
Augusztus 16., Magyarország –Montenegró 9-9 (büntetődobások után 11-13)

A büntetődobások után azonban montenegrói ünneptől volt hangos az Olimpiai Uszoda, Vámos és Hosnyánszky hibájával szemben az ellenfél játékosai közül csak egy hibázott. Az éremálmok férfi vízilabdában szertefoszlottak, a magyar csapat a rendes játékidők alapján veretlenül bukott el.

Benedek Tibor az M4-nek nyilatkozva visszautasította, hogy szerencse kérdése lett volna a továbbjutás. „Az ilyen párharcokra fel kell készülni fejben, itt a koncentráció dönt. Ez nem szerencse kérdése. A mérkőzés végén lélektani fölényben voltunk, annak erőt kellett volna adnia. Össze kell magunkat szedni.”

A magyar együttes legközelebb csütörtökön játszik az 5-8. helyért.

Egy lépésre a döntőtől a női csapat
Ausztrália hősies legyőzése után ma az Egyesült Államok elleni elődöntőben érdekelt a magyar női vízilabda-válogatott. A két csapat néhány nappal ezelőtt egyszer már találkozott a csoportkörben, akkor a második negyedben bekövetkezett magyar rövidzárlat után az amerikaiak 11-6-ra nyertek.
„Többször rángattuk ki magunkat a gödörből. Nem csak azért örülök, mert bejutottunk az olimpián a négybe, ami fantasztikus dolog, hanem azért is, mert valljuk be, közel sem tökéletes játékkal tettük, ami jelzésértékkel bír – nyilatkozta a Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának még az ausztrál-meccs kapcsán Bíró Attila szövetségi kapitány. - Ez a kiszenvedett siker adhat egy olyan pluszt, ami felszabadultabb játékot hoz az amerikaiak ellen, amelyen nekünk van kevesebb veszíteni valónk, hiszen ők a toronymagas esélyesek. Hogy az Európa-bajnokságon is valami hasonlót éltünk át? Lehet...” – folytatta.
Azt, hogy nehéz dolguk lesz az Eb-győztes magyar lányoknak jól érzékelteti, hogy mióta a női vízilabda is szerepel a játékok programjában (Sydney, 2000), az Egyesült Államok csapata mindig érmet szerzett: az új évezred első évtizedében két ezüst- és egy bronzérem, legutóbb Londonban a legfényesebb medál lett az észak-amerikaiaké. A címvédő elleni találkozó 17.20-kor kezdődik, az M4 Sport élőben közvetíti.