Görögország;kártérítés;háború;

2016-08-17 11:39:00

Kártérítést akarnak a görögök

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök nem tett le arról a szándékáról, hogy háborús kártérítést csikarjon ki a német kormánytól. Mint mondta, a „végsőkig harcolunk a diplomácia, illetve szükség esetén a jog eszközeivel” azért, hogy Berlin megfizessen a hetven évvel ezelőtti bűnökért. Mindezt annak kapcsán jelentette ki a Skai televíziónak, hogy megemlékezést tartottak a nemzeti szocializmus áldozatai emlékére Komenóban, ahol a Wehrmacht 1943. augusztus 16-án több mint 300 embert ölt meg.

Berlin sem tagadja, s ezt már Konrad Adenauer 1949-től 1963-ig hivatalban lévő kormánya is elismerte, hogy a náci Németország 1941 áprilisban minden ok nélkül támadta meg a görögöket, s a következő négy évben brutális rezsimet vezettek be. Arányait tekintve Görögországnak okozták a legnagyobb kárt a világháború folyamán Lengyelország, a Szovjetunió és az egykori Jugoszlávia után. A Wehrmacht 1944-ig tartotta uralma alatt Görögországot. Az egyik legszörnyűbb vérengzést 1944-ben hajtották végre a német katonák, amikor Disztomo görög faluban hajtottak végre vérengzést, 220 helyi lakos halálát okozva. Ez volt a második világháborúban az egyik legszörnyűbb polgári áldozatokkal járó mészárlás a Balkán-félszigeten.

Athén a világháborút követően irreálisan magas pénzösszeget követelt: az összes német kártérítés felét akarták megszerezni. A nagyhatalmak azonban eleve nemet mondtak a görögök túlzó igényeire. A párizsi békekonferencián, 1946-ban, Görögországnak a németek által fizetendő összes kártérítés 4,5 százalékát szavazták meg, amelyet további 2,7 százalékkal toldottak meg. A németek a kárt készpénz mellett gépekben is megfizethették. Ez utóbbiak értéke akkori áron 25 millió dollár volt, ez ma körülbelül 2 milliárd eurónak felel meg.

Csakhogy a gépeket sosem kapta meg Görögország. A szállítmány harmadát 1950-ben indították útnak hajón Görögországba, ám sosem érkezett meg a görög kikötőkbe. A másik kétharmad a hamburgi kikötőben rozsdásodott, mígnem eladták a briteknek. Máig nem tudni, hol veszett el a szállítmány, feltehetően kétes hátterű üzletemberek "privatizálták". Nem kizárható azonban az sem, hogy akkoriban a görög kikötők nem is voltak fogadóképesek. A világháború után ugyanis Görögországban polgárháború tört ki, amely 1949-ben a kommunisták vereségével zárult. A konfliktusban összesen 40-160 ezer ember vesztette életét.

Az 1953-as londoni megállapodásban a nagyhatalmak elhalasztották a kártérítésről szóló döntést. Ugyanakkor a németek ezután további jelentős összegeket juttattak Athénnak. 1953-ban 200 millió márkányi befektetési hitelt nyújtottak, 1960-ban pedig 115 millió márkát utaltak át a görögök számára, pontosabban az áldozatok hozzátartozóinak.

A kártérítés legnagyobb követelői azzal érvelnek, hogy a világháború idején a görög nemzeti bank 476 millió birodalmi márkát folyósított Németországnak, természetesen nem önszántából. Ezt az összeget ráadásul sosem fizették vissza - állítják. Egyes források ennek mai értékét 8-11 milliárd euróra becsülik kamatokkal együtt. Egy görög szakértői bizottság szintén arra a következtetésre jutott, hogy Németország körülbelül 11 milliárd euróval tartozik a görögöknek. Más kérdés, hogy ha Berlin ki is fizetné, vagy legalábbis elengedné ezt a pénzt a görögöknek, ennyivel biztosan nem lennének kint a vízből.
Tavaly a Die Welt teljesen új megvilágításba helyezte kölcsön ügyét. A korabeli dokumentumokat böngészve a lap azt közölte, hogy valójában nem volt szó ekkora kölcsönről. Akkor honnan jön a 476 millió? Egy feljegyzés arról szól, hogy ennyibe került a német jelenlét fenntartása Görögországban. A papíron azonban nem szerepel sem a hitel, sem a kölcsön szó. A lap szerint a több százmilliós Németországnak nyújtott görög kölcsön nem több legendánál.

A német kártérítéssel kapcsolatban már korábban is időnként egészen vad elképzelések láttak napvilágot. A kártérítés régi szószólója a radikális baloldali politikus, Manolisz Glezosz. Ő egyfajta jelkép hazájában. Bár sokáig a Sziriza nagy támogatója volt, február végén élesen bírálta a kormányt, amely szerinte behódolt az EU-nak azzal, hogy megállapodott a hitelmegállapodás meghosszabbításáról. Jelenleg a radikális baloldali párt európai parlamenti képviselője.

Ami a német kártérítés ügyét illeti, előzőleg Glezosz állt elő a legnagyobb követeléssel. Alighanem azért, mert az 1922-ben született író ma is élénken emlékezik a nácik által elkövetett szörnyűségekre. A németek 1941. április 27-én vonultak be Athénba. Glezosz ekkoriban a görög Vöröskeresztnél dolgozott, s ellenálló volt. Állítólag röviddel a náci inváziót követően, 1941 májusában, egy társával felmásztak az Akropoliszra, s eltávolították a horogkeresztes zászlót.

Úgy véli, hogy ezzel is sokaknak bátorságot adtak az ellenállásra. Glezosz ma, kilencven év felett is aktív politikai tevékenységet fejt ki. Különösen a német kárpótlás ügye foglalkoztatja. Azt a követelését azonban, amely szerint kamatokkal együtt 1000 milliárd euróval tartozik Németország Athénnak, még radikális baloldali társai is túlzónak tartják.

Németország azzal érvel, hogy jogilag teljesen megalapozatlannak tűnik bármiféle igény. A két német állam a Németország II. világháborút követő felosztásában szerepet játszó egykori megszálló hatalmakkal (Nagy-Britannia, Franciaország, az Egyesült Államok és a Szovjetunió) 1990-ben írta alá az úgynevezett kettő plusz négy szerződést (Zwei-plus-vier-vertrag), amely garantálta a két német állam újraegyesítését. Ezt a szerződést Athén is elismerte, s ezzel együtt deklarálta, hogy nincs több követelése a németekkel szemben. Ciprasz viszont azt állítja, hogy ebben a deklarációban nem szerepelt az említett jegybanki hitel ügye.

Görögország 269-332 milliárd euró közötti kártérítést tartana reálisnak.