tanárok;pályázatok;kockás ing;

A "kockás inges" tanárok inkább ne is pályázzanak - Úgyis hiába

Levadásszák a tanárokat, akik kockás inget viseltek, hiába jók, nem lehetnek igazgatók - fogalmaz keményen a Népszabadság.

Mint írják, volt, aki egy szekszárdi szakképzési tagintézmény tagintézmény-vezetői pozíciójára jelentkezett úgy, hogy a pályázati feltételeknek teljes mértékben megfelelt, és más pályázó sem volt. A nevelőtestületi és az alkalmazotti közösség száz százalékig támogatta és a munkáltatói jogokat gyakorló főigazgató is támogató véleménnyel küldte fel nevét a minisztériumba. Mindezek után arról értesítették, hogy nem kaphat kinevezést, a minisztérium táblázatában indoklás nélkül az a kitétel szerepel, hogy új pályázat kiírása szükséges. Július elseje óta ennek a tagintézménynek nincs igazgatója és vezetősége sem. Minden vezetőnek lejárt a megbízása, sem az igazgató, sem a másik helyettes nem vállalta a további vezetői munkát.

Balatonfűzfőn szintén nem fogadtak el egy sikeres igazgató pályázatát, Dabason egy, Győrben pedig két szakközépiskola vezetőjét is csak egy évre nevezték ki, kiváló pályázatuk ellenére. Hatvanban az egyetlen érvényesen pályázóval bántak el ugyanígy. Hasonló eset történt Tiszaújvárosban is - sorolja az eseteket, azok okait is boncolgatva a Népszabadság. A különös, és több gyanúra is okot adó kinevezési eljárások ­miatt nyílt levélben fordultak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez a Tanítanék Mozgalom képviselői.