Móricka Pomázon

Elöljáróban így képzelem a történetet. Van egy, a politikában sikertelen jobbikos képviselő, aki hivatalból gyűlöli azokat, akiket pártja gyűlölni rendel. (A Jobbik csak Mórickákból állhat, akiknek mindenről ugyanaz jut az eszébe.) És felvirrad a nap, amikor meglátja, hogy a helyi iskola kerítését a szülők és a tanarak, valamint egy kisegyház emberei saját pénzből vidám színekre festették - a szivárványéra. Hősünk megvidul, mert érzi, hogy eljött az idő. De sejti, hogy gáz is lehet a dologból, hát vizionál gyorsan négy szülőt, akik egymás után háborodnak föl neki telefonon. Így már a nép képviseletében kiálthatja világgá a fájdalmat: ez a buzik színe, és a magyarok Istene hagyja ezt?

Országos vihar kerekedik az árpádsávos biliben. Kikandikálnak a történet mögül persze a zsidó gyíkemberek, a gyapjas alakváltók, és tán még maga Soros György is.

A végeláthatatlan számú kommentelők az IQ-val fordítottan arányos számban vennék vérét a pomázi hitszegőknek, hiszen gyermekeik szeptembertől mind homoszexuális zsidóvá válnak.

A sunyiság erős faktorú naptejével bekenve megszólalt a fideszes polgármester is, de gerincesen ám: „jómagam szándékosan nem foglalok állást a szivárványszínű kerítéssel kapcsolatban”. Viszont iskolai népszavazást ír ki róla. Ha át akarják festetni a szülők (mondjuk barnára, de a piros-fehér is jól mutatna), az egészet a saját keretéből fizetné.

Jó tudni viszont, hogy ezekben a klikterhes időkben a polgármesterek legalább kerítés-elmebaj ügyben ekkora autonómiát élveznek.