Szentpéteri Nagy Richard: nem az alkotmányosság korszakában élünk

Magyarországon sem az Alaptörvény, sem az Alkotmánybíróság nem azt a funkciót látja el, amire való. Ez a véleménye Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogásznak, akivel a magyar jogrendszer „kacskaringóiról” és alkotmányosságunk furcsaságairól beszélgettünk. Az alkalom augusztus 20-a, amely hosszú évtizedekig az alkotmány ünnepe volt. Napjainkban azonban már csak alaptörvény van, hiszen a jelenlegi hatalom úgy ítélte meg, az 1949-ben elfogadott 20-as törvénynek, a „kommunista alkotmánynak” a történelem szemétdombján van a helye.

- A jogban kevéssé jártas emberek számára már az sem egészen egyértelmű, miért kellett „átkeresztelni” Alaptörvénnyé az Alkotmányt.

- Az igazi magyarázatot nem akkor kaptuk meg, amikor egyszer csak bejelentették, hogy a Fidesz-KDNP jogászai „alkotmányozásba” kezdenek, hanem valójában az elmúlt hat évben. Megismertük a regnáló hatalom nosztalgiázó, múltba révedő „lelkivilágát”. Már a hitvallásban is jelezték: gyökereiket a Szent István által ezer éve alapított magyar államból eredeztetik, tiszteletben tartják a történelmi alkotmányt, és a Szent Koronát, amely az alkotmányos állam folytonosságát testesíti meg. Ez azt jelenti, hogy a kormánypártok az alkotmányt valami magasabb rendűnek tekintik, míg az Alaptörvény „csak” a törvények törvénye. Az ezeréves alkotmány számít alkotmánynak, az Alaptörvény pedig egy deklaráció- és értékgyűjtemény. Maga sem tekinti magát jogszabálynak, fölötte áll azoknak, noha valójában csak jogi formába öntött kinyilatkoztatások katalógusa. Így vagy úgy, mégis a mai jogrendszer alapja lett, és mint ilyen a törvények felett áll. Mintha alkotmány lenne, de nem az.

- Ez valami jogi csűrcsavar?

- Nem. Az Alaptörvény azért nem alkotmány, mert nem tölti be egy alkotmány funkcióját. Jogásznyelven az alkotmány fogalma mást jelent, mint amit a hatalom alkotmánynak tart. Ezt a formát mintegy kétszázötven éve arra találták ki, hogy rögzítse, mi tekinthető alkotmányosnak, egyben hozzászabják az összes jogszabályt. Ezzel szemben Magyarországon jó néhány olyan norma is bekerült az Alaptörvénybe, amelyről korábban már e fideszes többségű Alkotmánybíróság is kimondta, hogy alkotmányellenes. A negyedik alaptörvény-módosítás részben éppen erről szólt. Márpedig az Alkotmánybíróság mai álláspontja szerint, ami az Alaptörvényben benne van, az természetesen alkotmányosnak tekintendő. Mármost ha alkotmányellenes szabályok lehetnek az Alaptörvényben, amelyek azért lettek alkotmányosak, mert bekerültek a szövegbe, akkor nincs értelme az alkotmánynak. Így aztán az Alaptörvény nem tölti be azt a funkcióját, hogy magához igazítsa a teljes jogrendszert.

- Ez azt jelenti, hogy ön szerint nincs is szükség az Alaptörvényre?

- Egy ilyen alaptörvényt a jogrendszer nem kíván meg. De én még tovább mennék. Konzervatívként úgy gondolom, hogy lehet olyan világ, amelyben egyáltalán nincs szükség írott alkotmányra. És – ebből következően – Alkotmánybíróságra sem. De itt másról van szó. Nálunk van Alaptörvény és Alkotmánybíróság, de nem azt a funkciót látják el, amire valók. A magyar alkotmányvédő testület hatása addig tart, amíg a törvényhozás az alkotmányellenes jogszabályt be nem emeli az Alaptörvénybe. Ez nem sok.

- Gránitszilárdságú Alaptörvényt ígértek, mégsem az lett belőle…

- Tény, hogy amennyiben egy jogi normát – méghozzá a legfontosabbat – hat év alatt hatszor módosítanak, akkor az nem szilárd. De talán nem is volt valódi a szándék, hogy az legyen. Nem akarták felemelni az Alaptörvényt az ezeréves alkotmány szintjére…

- Beszélhetünk egyáltalán „ezeréves alkotmányról”?

- Szerintem mindenképpen. A magyar történeti alkotmány igazán gránitszilárdságú volt, de 1918-19-ben megszűnt. Van olyan történeti alkotmány a világon, amely ma is él. A brit alkotmány például ilyen történeti jogforrás, amelynek nincs eleje és vége, nincs egységes írott formája, hanem egyrészt jogszokásokból, másrészt jogszabályok halmazából áll, a Magna Chartatól, vagyis 1215-től napjainkig. Több mint ezer törvényt sorolnak ide. Csak érdekességként említem: a Magna Chartának két bekezdése még hatályban van.

- Ez lehetséges?

- Persze. A történeti alkotmány értelmében egy érvényesen létrejött törvény addig van hatályban, amíg egy újabb törvény felül nem írja. Vagyis minden olyan közjogi jogszabály, amely az évszázadok során érvényesen született, ennek a le nem írt alkotmánynak a része. Magyarország esetében is az volt a gyakorlat, hogy amely közjogi tárgyú törvényt az alsóház, a felsőház és az uralkodó együttesen megalkotott, az a történeti alkotmány része lett – az Aranybullától a Pragmatica Sanction át a kiegyezési törvényekig. De az első világháború végével ezek a feltételek megszűntek, és nem éledtek fel a két világháború között sem, azóta pedig a történeti alkotmány végleg halott.

- Ráadásul a Fidesz egy laza mozdulattal törölte az 1944-1990 közötti évek jogalkotását. Ezzel sem támasztotta fel a történelmi alkotmányt?

- Nem tehette meg. Pedig ilyen „törlésre” a magyar közjogi hagyomány adott volna alapot. Vegyük például az 1867-es kiegyezést. Ez a közvélekedéssel ellentétben nem valamiféle osztrák-magyar kiegyezés volt, hanem Magyarország és a királya közötti kibékülésként értékelendő. 1848-49-ben, mint tudjuk, megbomlott a viszony az uralkodó és az ország – vagyis annak nemzetgyűlése – között, amit 1867-ben helyrehoztak. Azt a jogfolytonosságot állították vissza Szent Istvántól kezdve, ami a „szabadságharccal” megszakadt: kivették a jogfolytonosságból az 1848 áprilisi törvények és az 1867-es kiegyezési törvények közötti időszakot. Horthyék hasonlóképpen jártak el 1920-ban az 1918-19-es események kapcsán. És megtartották formálisan a királyságot, valójában király nélkül. A jogban vannak ilyen „helyrerakós, reparálós” lehetőségek. De a Fidesz nem ezt választotta – nem az 1944 és az Alaptörvény 2011-es elfogadása között történteket „törölte” –, hanem huszonegy évvel korábban, 1990-ben húzták meg a határvonalat. Ez értelmetlen. Ráadásul éppen azt a korszakot vették ki, amelyben az előző alkotmány született (az 1946. évi 1-es törvénycikk után az 1949, évi 20-as, melyet 1989-ben gyökeresen módosítottak). Pedig ez az alkotmány adott felhatalmazást a 2010-es országgyűlésnek az alkotmányozásra. Az Alaptörvény ezzel maga húzta ki a jogalapot saját maga alól. A Nemzeti hitvallás szó szerint ki is mondja, hogy érvénytelennek tekinti az 1949. évi 20-as törvényt.

- Ha jól értem: az Alaptörvény ezzel tulajdonképpen jogalap nélkül maradt?

- Így is lehet mondani. Mindenesetre előzmény nélkül maradt. Pedig az Alaptörvény konkrétan hivatkozik is arra a korábbi alkotmányos szabályra, amely alapján létrejött, de a szabályt tartalmazó alkotmányt érvénytelennek nyilvánítja. Nem a hatályosságról van szó tehát, hanem az érvényességről. Ehhez vegyük hozzá, amiről korábban beszéltünk, hogy van egy alkotmányszintű Alaptörvényünk, amely nem elégséges ahhoz, hogy meg lehessen mondani, mi alkotmányellenes és mi nem.

- Mi szükség van ilyesmire?

- Semmi. Ugyanakkor az alkotmányjogászok nagy része a klasszikus, liberális alkotmányfelfogás alapján bírálja az Alaptörvényt. Én azt teszem hozzá, hogy még a konzervatív felfogásrend alapján, a történelmi alkotmány szempontjából is félresikerült az Alaptörvény jogalapról szóló szövege.

- A nagyobb jogszabályoknak preambulumuk van, itt azonban a Nemzeti hitvallás lett az Alaptörvény bevezetése. Mi ennek a különbségnek a lényege?

- Nem mindegy, hogy egy ilyen súlyú dokumentum paragrafusait miként vezeti be a jogalkotó. A preambulumok általában egyetlen mondatból állnak, a mienk a világ egyik leghosszabb ilyen szövege. A hitvallás – a credo – egyes szám első személyű szó, a „hiszekegy”-ben én hiszek, és nem mi hiszünk. Önmagában istenkáromlás a hitvallást nemzetivé tenni. Ami hitvallás, az nem lehet nemzeti, ami pedig nemzeti, az már nem hitvallás. Ezért az ilyen fogalmazást erkölcsi, vallási alapon kell elutasítani. Ráadásul egy seregnyi pontatlanság van a szövegben. Azt állítja például ez a bevezető, hogy a Szent Korona "megtestesíti a nemzet egységét", a normaszövegben pedig az szerepel, hogy a köztársasági elnök "kifejezi a nemzet egységét". Talán ezt is tisztázni kellett volna. De ahhoz tisztázni kellett volna a szándékokat.

- Köztársaság sem vagyunk, királyság sem. Mi vagyunk akkor?

- Formailag köztársaság az államforma, de az Alaptörvény előszava, mint mondtuk, éppen azt a korszakot veszi ki a jogfolytonosságból, amelyben a köztársaság annak idején létrejött. Az a tény, hogy az államformára való utalás kikerült az államnévből, azt a lehetőséget is magában hordozza, hogy a jövőben egyszer az államforma is megváltozhasson. Ezt persze nem tudom elképzelni, bár ami a Várban jelenleg történik… Horthy nem nyúlt az államformához, így 1944-ben formálisan királyság voltunk, de aztán jött a köztársaság, a népköztársaság, majd megint a köztársaság, most pedig hivatalosan Magyarországról beszélünk. Vannak Magyarországon „szabad királyválasztók” és mindenféle futóbolondok, de jelzem, hogy amennyiben hazánk visszatérne a történeti alkotmányhoz, akkor csak a Habsburgokat illethetné a korona. Ez persze még gondolatkísérletnek is meredek, de ki kell jelenteni, hogy ha valaki vissza akarja hozni a történeti alkotmányt, az ezt jelenti.

- Minél tovább boncolgatjuk az Alaptörvényt, annál több sebből vérzik. Hagyjuk a történelmi gyökereket, beszéljünk a máról. Mennyire képes betölteni a jogi iránytű szerepét ez az Alaptörvény?

- Az alkotmányjogászoknak talán éppen ezzel van a legtöbb bajuk. Az Alaptörvény paragrafusai között kapott helyett egy sor olyan jogi „elvárás”, amelynek nem ott van a helye, és kimaradt számos olyan dolog, amely – az alkotmány követelményeihez méltón – az állam kötelességeit rögzítené polgáraival szemben. A nyugdíj, az egészségbiztosítás, a szociális gondoskodás állami kötelezettsége nem szerepel benne, ellenben bekerültek olyan elvárások, mint például a munka kötelezettsége, vagy a szülőkről való gondoskodás, amelyek a polgári vagy a családjogi törvények közé kívánkoznának. Lassan vette észre a szakma, hogy megszűnt a nyugdíjjárulék, ami az államot kötelezné, hogy a befolyt pénzt a nyugdíjakra fordítsa, adó lett belőle, amit a kormány arra költhet, amire kedve tartja. Az alapjogokat e dokumentum úgy garantálja, hogy azzal szembe polgári kötelezettségeket állít. Márpedig az alkotmányoknak éppen az a lényegük, hogy az államot korlátozzák és kötelezik, és rögzítik azokat a területeket, az alapjogok terrénumát, amelyeken az államnak nincs keresnivalója. A polgárok számára a törvények írnak elő kötelezettségeket, de a törvény nem alkotmány, sőt az Alaptörvény a saját felfogása szerint nem is jogszabály.

- A köztársasági elnök olyan felhatalmazásokat kapott az országgyűlés feloszlatására, amire eddig nem volt lehetősége.

- Parlamentáris rendszerekben az államfő általában könnyen oszlathatja fel a törvényhozást (praktikusan az alsóházat). Nálunk az államfő azonban szinte soha nem élhet e jogával. Ugyanakkor nálunk a parlament feloszlathatja önmagát. A köztársasági elnök csak két esetben, ezek egyike az, ha az országgyűlés március 31-ig nem fogadja el a büdzsét. Ehhez pedig a költségvetési tanács két tagjának szavazata elég lehet. E jogosítványnak akkor lehetne jelentősége, ha az ellenzék kerülne hatalomra, a másik oldalhoz tartozó költségvetési tanács és a köztársasági elnök keresztbe tehetne egy új kormánynak, új választásokat írhatna ki, és ezzel visszatérhetne a leváltott párt a hatalomba. Ez egyértelműen politikai fegyver, telepített akna.

- Néhány éve napirendre került egy európai alkotmány megalkotása, ami aztán hamvába holt. Ha születne egy ilyen, az hogyan befolyásolná az Alaptörvényt, a nemzeti szuverenitást?

- Egy ilyen alkotmány megalkotását sok jó szándék és tudatlanság, valamint az európai alkotmányosság nem ismerése miatt kezdeményezték, majd vetették el. Ha egyszer megszületik, akkor biztosan átalakulnak bizonyos uniós intézmények, de ettől még nem veszítenék el a szerepüket a nemzeti alkotmányok. Ugyanakkor az integráció nem kooperáció. Az integráció szükségszerűen szuverenitás-feladással jár.

- Merre tart a magyar alkotmányosság?

- A korszak, amelyben élünk, nem az alkotmányosság korszaka, de máskor is voltak már ilyen korszakok. 1990-2010 között alkotmányos korszak volt, de annak vége lett. Minden korszaknak vége van egyszer. Közeleg a történeti alkotmány „halálának” századik évfordulója, most érkezünk el abba a szakaszba, amikor végre átgondolhatnánk a magyar alkotmányosság múltját, jelenét, jövőjét, európai kontextusban is.

- Ki fogja ezt vállalni? A mai politikai oldalak képesek lehetnek egy ilyen munkát elvégezni?

- Most a tudományos gondolkodásnak, a szellemi előkészítésnek van itt az ideje. Már folynak olyan munkálatok, amelyek azt alapozzák meg, hogy ha egyszer megérik rá a politikai akarat, a szellem készen álljon.

- A mi nemzedékünk megélheti ezt?

- Akik hosszú életre számítanak...