Serie A;Juventus;első forduló;

2016-08-22 07:53:00

Máris megkezdte a gólgyártást Higuain

Nincs, s nem is lehet vita arról, hogy a Juventus az olasz labdarúgó-bajnokság 2015-2016-os kiírásának is toronymagas esélyese.

Kivált azután, hogy a torinóiak az átigazolási időszakban erőt demonstráltak azzal, hogy a Napoli argentin támadójáért, Higuainért a 90 millió eurót sem sajnálták. Az első fordulóban rögtön rangadót is játszott Massimiliano Allegri együttese, hiszen a vendég a mindig veszélyes Fiorentina volt.

Az első félidőben Chiellini átadását értékesítette Khedira. Meglepetésre azonban a Fiorentina a 70. percben egyenlített Kalinic remek fejesével. És akkor jött Higuain. Mindössze kilenc perccel azt követően, hogy beállt Mandzukic helyére, meg is szerezte a győztes gólt. Allegri is az argentint méltatta a találkozó után. Mint mondta, még nagyon sok van a csatár tarsolyában.

Ugyanakkor hozzátette azt is, idő kell ahhoz, hogy igazán erősek legyenek, mert öt új játékost kell beépíteni a csapatba. Mindettől függetlenül igen elégedett azzal, amit az első félidőben látott.

Az AS Roma is meggyőző játékkal rukkolt elő az Udinese ellen, igaz az első találatig a 65. percig kellett várni. Ezután azonban beindult a góltermelés, s négyig meg sem álltak a „farkasok”, akiktől Perotti kétszer volt eredményes.

Serie A, 1. forduló. AS Roma-Udinese 4-0, Juventus-Fiorentina 2-1.