rakéta;Észak-Korea;kísérletek;

2016-08-24 09:31:00

Megint kísérletezett a kis vezér

Nukleáris tengeralattjáróról indított rakétát Észak-Korea. A lövedék 500 kilométert tett meg, így a korábbi hasonló kísérletekhez képest jóval sikeresebb a mostani kilövés – figyelmeztetett a dél-koreai vezérkari főnökség. 

A rakéta megsértette Japán légvédelmi zónáját is. Tokió és Washington éles bírálatokkal illették a rakétatesztet. Abe Sinzo japán kormányfő megbocsáthatatlan lépésről tett említést. Mint fogalmazott, a rakétakísérlettel Japán biztonságát fenyegették. Közlések szerint a rakéta Japánnak azon a légvédelmi zónáján repült át, amelyben a katonai biztonság szavatolása miatt azonosítják a repülőgépeket.

A dél-koreai vezérkari főnökség szerint mindez azt jelzi, hogy jelentősen javult Észak-Korea rakétakilövési technológiája atomtengeralattjárókról. Eddig ugyanis hasonló kísérleteknél a lövedék mindössze 30 kilométert tett meg. Szöul azt is hozzátette, hogy a rakétakísérlet komoly kihívást jelent a Koreai-félsziget biztonságának szavatolására, s egyértelműen megsértették az ENSZ határozatait. „Keményen és határozottan reagálunk Phenjan minden provokációjára” – hangzott el Szöulban. Az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Dél-Koreát és Japánt.