Két oktatási miniszterről szeretnék írni. Mindketten nők, mindketten bevándorlók és mindketten muszlimok.
Egyikükre, Najat Vallaud-Belkaem-re talán emlékeznek néhányan a magyar olvasók közül is. Egy marokkói kis faluban, egy hétgyermekes családban látta meg a napvilágot 1977-ben. Építőipari munkás édesapjával, valamint édesanyjával és Fatiha nevű nővérével 1982-ben költöztek Franciaországba. Érettségi után Párizsban a Politikatudományi Intézetben szerzett diplomát. Belépett a Szocialista Pártba. Az önmagát „vallását nem gyakorló muszlimként” definiáló fiatalasszony először a női jogok minisztere lett, majd a Francia Köztársaság közoktatásért és felsőoktatásért és kutatásért felelős minisztere. Azt várná az ember egy arab nőtől, egy bevándorlótól, aki muszlim eszmekörben nevelkedett fel, hogy a párizsi merényletek kapcsán megpróbálja a közvéleménnyel megértetni azokat az indokokat és motívumokat, amelyek néhány fiatalt a terrorizmushoz vezettek. Megmutassa: ezek az emberek, még ha teljesen ki is vetkőztek emberi mivoltukból, szintén emberek, akárcsak mi, és noha az őket ért sérelmek megtorlásának elfogadhatatlan és brutális útját választották, a sérelmek valódiak, és a társadalomnak igenis ezeket a hátrányokat és kirekeresztő mechanizmusokat fel kell számolnia.
Ha Najat Vallaud-Belkaem így érvelt volna, senkinek egy szava sem lehetett volna ellene. Ő azonban egészen másképp nyilatkozott. A párizsi Charlie Hebdo hetilapot ért terrorista támadást követő napon körlevelet küldött valamennyi francia iskolába. Ebben többek között ezeket írta: „Tisztelt Hölgyem, Uram! A Charlie Hebdo hetilapot ért gyilkos támadás Köztársaságunkat a szíve mélyén érintette meg. A támadás Köztársaságunk alapértékeit vette célba: a szólás szabadsága valamennyi szabadságjog alapja; a lelkiismereti szabadság és az egyéni meggyőződések tiszteletben tartása azok az alapelvek, amelyek együttélésünket teszik lehetővé. Az Iskola feladata az, hogy a Köztársaság alapvető értékeit és alapelveit életre keltse és átadja. A Köztársaság a kezdetektől fogva azzal a feladattal bízta meg az Iskolát, hogy képezze a polgárokat és átadja nekik a szabadság, egyenlőség, testvériség és a szekularizáció alapelveit. A Köztársaság Iskolája a kölcsönös tolerancia és tisztelet közös kultúráját adja át a diákoknak. Minden diák megtanulja, hogyan utasítsa el az intolerancia, a gyűlölet, a rasszizmus és az erőszak valamennyi formáját. Az Iskola szabadságra nevel: a lelkiismereti és szólásszabadságra, annak a szabad megválasztására, hogy milyen irányt adunk az életünknek, a másokra való nyitottságra és a kölcsönös toleranciára. Az Iskola Egyenlőségre és Testvériségre nevel azzal, hogy megtanítja a diákoknak: valamennyien egyenlők vagyunk. Lehetővé teszi számukra ennek megtapasztalását azzal, hogy valamennyiüket mindennemű megkülönböztetés nélkül befogadja. Olyan időkben, amikor országunk az őt ért csapással szemben nemzeti egységet mutat, az Iskolának még inkább a Köztársaság eszményét kell hirdetnie.”
A muszlim arab bevándorló miniszter asszony meg sem próbálta mentegetni, vagy megérteni a muszlim terroristákat, hanem példamutató módon, hogy azt ne mondjuk: az európai civilizáció példamutató képviselőjeként elutasítva az erőszakot és a gyűlöletet, a szabadság-egyenlőség-testvériség eszméjét hirdette. Nem hiszem, hogy létezne ennél európaibb viselkedésmód.
A másik oktatási miniszter asszony a svéd Aida Hadzialic. Boszniában született, menekültként érkezett Svédországba. 27 éves kora óta a svéd kormány tagja. Most 29 éves. Egy üzleti vacsorán megivott két pohár bort. Hazafelé menet egy közúti ellenőrzésen 0,2 ezrelék mg/l alkoholt mértek nála. Az érvényes szabályozás szerint 0,2 ezrelék g/l alatt az alkohol befolyásoltság nem bizonyítható, efölött 0,5 g/l-ig az alkoholos befolyásoltság minősítése igen enyhe (bár már ez is szabálysértés), de bűncselekményt csak az követ el, akinek a vérében 0,5 g/l-nél magasabb az alkoholszint. Tehát a svéd miniszter asszony a szabályok alapján nem követett el bűncselekményt. Hivatkozhatott volna erre, ehelyett azt mondta, egy politikusnak, egy oktatási miniszternek, példamutató életet kell élnie, ez a két pohár bor pedig súlyos hiba volt és ezért lemondott. Ezt a viselkedésmódot abszolút korrektnek és európainak nevezhetjük.
Ez a lány ezzel a lemondásával lehet, hogy örökre tönkretette politikusi karrierjét, pedig bizonyára sokat dolgozott érte, mert boszniai muszlim menekültből svéd oktatási miniszterré emelkedni ilyen fiatalon, hatalmas teljesítmény. Ugyanakkor lehet, hogy most alapozta meg igazán politikai pályafutását, mert egy esetleges újrakezdéshez gyűjtött erkölcsi tőkét.
Nyilván kézenfekvően adódik, hogy itthoni párhuzamokat keressen az ember és vak-komondorozni kezdjen, továbbá célozgatni azokra a korábbi, és mostani vezetőkre, akik két pohár bornál súlyosabb megítélés alá eső erkölcsi vétség esetén sem érezték úgy, hogy le kellene vonniuk a következtetést. A rájuk nézve hátrányos következtetést.
De van ennek a két történetnek ennél sokkal fontosabb üzenete is. Nevezetesen az, hogy példamutató európai módon viselkedett két politikus, mégpedig azért, mert nem attól lesz valaki európai politikus, hogy hol született és mi a vallása.
Ez az üzenetük.
