tiltakozás;ellenzéki pártok;közigazgatási bíráskodás;

2016-08-25 16:58:00

"Eltussolni a Fideszes lopásokat"

Több ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) is tiltakozott csütörtökön a közigazgatási bíráskodás bevezetésének kormányzati terve ellen.

A DK  közleményében leszögezi: a Fidesz megelégelte, hogy a kormánypártra csak a rendőrségen és az ügyészségen nem vonatkoznak a törvények, a bíróságon néha még igen. A kabinet ezért saját bíróság létrehozását tervezi, ami garantálná, hogy soha többé ne derüljenek ki az olyan korrupciós ügyek, mint például az MNB-alapítványok Matolcsy-rokonokat milliárdossá tevő költései - írta Molnár Csaba ügyvezető alelnök.

Tordai Bence, a PM szóvivője azt mondta, a kormány által tervezett közigazgatási bíróságnak az lesz a feladata, hogy "eltussolja a fideszes lopásokat, választási csalásokat". Eddig sok tisztességes bíró dolgozott és hozott a Fidesz számára kellemetlen ítéleteket, de ez a jövőben nem fordulhat elő, mert a törvényalkotás és a végrehajtás után az igazságszolgáltatást is sikerül a kormánypárt hatalma alá hajtani .

A Liberálisok közleményükben a magyar jogállam felszámolásaként hivatkoztak a tervezett intézkedésre, és közölték: elfogadhatatlannak tartják, hogy "a kormány egy új bíróság felállításával szeretné megúszni a számonkérést azokban a botrányos ügyekben, amelyek joggal háborítják fel a magyar közvéleményt".