Farkas Flórián;eltűnés;

2016-08-26 19:25:00

Nem találjuk Farkas Flóriánt

Hiába Lázár János csütörtöki ígérete, Farkas Flórián miniszterelnöki biztos továbbra is elérhetetlen. A kancelláriaminiszter Kormányinfóján arra biztatta az újságírókat, keressék nyugodtan Farkast a hivatalában, vagy a rövidesen kezdődő parlamenti ülésszakon. Lapunk megfogadta a tanácsot.

Farkast már csütörtökön kerestük a humántárcánál, de választ azóta sem kaptunk. Különös a hallgatás, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden eddigi kérdésünkre pár óra alatt reagált. Nem adtuk fel, pénteken a Miniszterelnökségnél érdeklődtünk, de egyelőre itt sem kaptunk segítséget.

Nem csak a Fideszben nagy a titkolózás a miniszterelnök szolnoki jó barátjának ügyei miatt, egyelőre az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) sem szolgált információval a RomNet megkeresésére Farkas szerdai meghallgatásáról, vagy az általa folytatott vizsgálatról. A portálnak arra a kérdésére, hogy az OLAF mikor indított vizsgálatot a Híd a Munka világába projekt ügyében, és annak van-e bármilyen határideje, a helyettes szóvivő mindössze annyit válaszolt, hogy a vizsgálat folyamatban van, így nem áll módjában tájékoztatást adni az ügyben. 

Az OLAF még a múlt évben nyilatkozott arról, hogy elindította a vizsgálatot a Farkas ORÖ-elnöksége idején indított fogalakoztatást segítő, eredetileg 5 milliárd forintos programmal kapcsolatban. Most júniusban a budapesti Koordinációs Iroda erősítette meg a Népszabadságnak, hogy Farkast beidézték, de a roma politikus nem jelent meg a meghallgatáson. Bár a roma önkormányzattal szemben eljárás van, a Farkas alapította Oktatási és Továbbképzési Központ Alapítvány (OTKA) érdekes módon az idén is kapott 10 millió forint támogatást a Balog Zoltán vezette humántárcától. Csütörtökön a Népszabadság írta meg, hogy az OTKA-nak nincs telefonszáma, nincs e-mail címe, budapesti központjában senki nem nyit ajtót. Ennek ellenére hatalmas mennyiségű állami pénz érkezett az elmúlt években az alapítványhoz. Százmilliókat vettek ki személyi juttatások címén, ám a jelek szerint érdemi tevékenységet nem végzett a szervezet.

Ami pedig a mostani meghallgatást illeti, a RomNet szerint, ha az OLAF nem nyilatkozhat az ügyben, és független uniós ellenőrző szervezetként a kormánynak sem adhat tájékoztatást, a kancelláriaminiszter csak magától Farkas Flóriántól értesülhetett arról, hogy a válaszok „megnyugtatóak” vagy esetleg kielégítőek voltak. Felmerül a kérdés, hogy azokat a kérdéseket, amiket nem tudott válaszolni az általános iskoláját 20 évesen befejező miniszterelnöki megbízott, írásban ő maga, vagy a kormány munkatársa, vagy a minisztérium teszi-e meg helyette? - fejtegeti a portál. 

A Magyar Nemzet csütörtökön írt arról, hogy a képviselői fizetésén túl havi egymillió forint közpénzt kereső Farkas Flórián a szerdai kihallgatás alkalmával ismét gondosan ügyelt arra, hogy elkerülje a sajtó kérdéseit. A találkozóra a roma politikus számára „hazai pályán” került sor, a Lungo Drom budapesti székházában, ahova Farkas egy sötétített ablakú autóban elbújva érkezett. A járműből nem is szállt ki, csak a szervezet udvarán, ahova nem követhették.