Oroszország;Egyesült Államok;katonai együttműködés;szíriai tűzszünet;elvi megállapodás;

2016-08-29 07:32:00

Moszkva és Washington - Konkrétumok nélkül

Az Egyesült Államok és Oroszország „elvi” egyezségre jutott az egész országra kiterjedő szíriai tűzszünetről és a katonai együttműködésről. Igazi áttörés ugyan nem történt, ám a következő napokban szakértők dolgozzák ki a részleteket. A válságos humanitárius helyzetben lévő Aleppo ügyében sincs előrelépés.

John Kerry amerikai külügyminiszter az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott, 12 órán keresztül tartó megbeszéléseit követően azt közölte, konstruktív és kimerítő tárgyalásokat folytattak. Mint mondta, a legtöbb a tűzszünetre, illetve a humanitárius segélyre vonatkozó lépést tisztázták egymás között. „Nem végleges megegyezést kötöttünk, hanem megállapodtunk arról, hogy megegyezést akarunk” – fejtette ki az amerikai diplomácia vezetője.

„Olyasvalamit kívánunk elérni, ami hatékony, a szíriaiak védelmét szolgálja, stabilabbá biztonságosabbá teszi a régiót. Ezért ültünk Genfben tárgyalóasztalhoz, s kerestünk politikai megoldást” – jelentette ki Kerry. Az amerikai külügyminiszter hozzátette azt is, közel vannak a célhoz, a fegyvernyugvás eléréséhez, s illetve ahhoz, hogy mihamarabb felújíthassák a béketárgyalásokat.

„Folytattuk azokat az erőfeszítéseket is, amelyek arra irányulnak, hogy egyre kevesebb olyan témakör legyen, amelyekben még nincs meg az egymás közötti bizalom és megértés” – jelentette ki Szergej Lavrov. Mint mondtam ezért előrelépésről lehet beszámolni.

A hosszas tárgyalások ellenére az egyik legégetőbb kérdésről, a rendkívül súlyos humanitárius katasztrófa által fenyegetett Aleppo elleni légicsapások leállításáról nem sikerült megállapodni. Lavrov azon kijelentése pedig, amely szerint a légicsapások „rendkívül hatékonyak az Iszlám Állam (IS) és az an-Nuszra Front elleni harcban”, inkább arra utal, hogy e tekintetben nem sok előrelépés történt. A megbeszéléseken részt vett az ENSZ különmegbízottja, Staffan de Mistura is.

Abban sincs közeledés, hogyan viszonyuljanak az egyes iszlamista csoportokhoz, mint például az egykori an-Nuszra Front, amely mostanság Fath al-Sam Frontnak nevezi magát (így kíván elhatárolódni az al-Kaidától). Moszkva és Washington csak néhány nappal ezelőtt állapodott meg arról, hogy a dzsihadista csoportokkal szembeni fellépés során megosztják egymással a dzsihadisták szárazföldi pozíciójával kapcsolatos értesüléseiket.

Oroszország listát kapott az Egyesült Államoktól azokról az iszlám csoportokról, amelyek hajlandóak lennének a tűzszünetre. Ugyanakkor a Kreml ragaszkodik ahhoz, hogy az an-Nuszra Frontot elkülönítsék azon dzsihadista csoportokról, amelyeket az Egyesült Államok támogat. „Nem látok esélyt a tartós és végső megoldásra a harci cselekmények leállítását illetően anélkül, hogy ne tegyünk különbséget a normális ellenzéki erők és a terrorcsoportok között” – fejtette ki Lavrov.

Februárban már megállapodás született egy szíriai fegyverszünetről, ez azonban kezdettől fogva igen törékenynek bizonyult. Kerry is elismerte, hogy idővel a fegyverszünet megsértése mindennapossá vált.

Szíriában 2011 óta dúl polgárháború. Az ENSZ adatai szerint a konfliktusban 400 ezer ember vesztette életét és több millióan menekültek el az országból. Továbbra is mintegy 600 ezren élnek olyan településeken, amelyek szinte el vannak zárva a külvilágtól. Staffan de Mistura ENSZ különmegbízott rámutatott, rendkívül aggasztó a helyzet.

Megfigyelők rámutatnak, végre elmozdulás körvonalazódik Szíria kapcsán az Egyesült Államok és Oroszország között. A legégetőbb kérdés a kormányerők által szinte teljesen körbezárt Aleppónak nyújtandó segély lenne. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter előzőleg felvetette légihíd felállításának lehetőségét is, hogy így juttassanak élelmiszert a városba.