szerződés;DVSC;Tőzsér Dániel;

2016-09-01 07:57:00

Tőzsér Dániel Debrecenben

Tőzsér Dániel hazatért és a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-ben folytatja pályafutását.

A 31 éves korábbi válogatott középpályás hároméves szerződést kötött a hajdúsági klubbal.

A Ferencvárosban 2004 és 2006 között 54 NB I-es meccsen pályára lépő játékos számára nem lesz ismeretlen a debreceni közeg, hiszen a 2000-es évek elején rövid ideig a DVSC utánpótlásbázisán nevelkedett, az első osztályban is a debreceni együttes színeiben mutatkozott be – 16 évesen.

Tőzsért még egy évig élő szerződés kötötte a QPR-hoz, ám a londoni csapat nem gördítene akadályt a távozása elé.